Már a második japán csoport érkezett Pécsre, hogy egy nyári egyetemi program keretében, amit külön nekik szervezett a Külügyi Igazgatóság, megismerkedjenek a magyar népzenével és néptánccal, valamint angol nyelvtudásukat is fejlesszék. A záróceremóniára szeptember 24-én, a Művészeti Karon került sor.
Magyarként mindig kifejezetten örülök neki, hogy a kulturális örökségünk, népzenénk, a hagyományaink, vagy a nyelvünk felkelti mások érdeklődését. Jelen esetben a világ másik feléről, Japánból, a Josai International University-ről érkeztek az érdeklődők kis hazánkba lelkes hallgatók. Egyhetes programjuk során megtanultak egy népdalt, gyakorolhatták több tájegység táncait, megismerkedtek népi hangszereink egy részével, Pécs nevezetességeivel, valamint Budapestre is ellátogattak. Kvíz esten játékosan tanulhattak az Európai Unióról, Magyarországról, megnézték a Zsolnay Negyedet is.
Abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem az utolsó néptánc órájukon, ahol a Bergics Lajos által vezetett Zengő együttes két tagja szólaltatott meg szebbnél-szebb dallamokat. A 17 fős japán csoport pedig egész ügyesen táncolt somogyi, gyimesi, moldvai és egyéb körtáncokat, különböző népi hangszerek muzsikájára is, mint például az ütőgardon, vagy a duda. A táncóra hangulata egyenesen csodálatos volt, öröm volt látni azt a sok-sok mosolyt a japán hallgatók arcán.
A hivatalos záró eseményen Dr. Lakner Tamás, a Művészeti Kar dékánja is elmondta: „Örülök, hogy másodszor találkozhatunk japán partneregyetemünk hallgatóival, megtisztelő az érdeklődésük.” Ezután minden hallgatónak átnyújtotta a tanfolyam elvégzését tanúsító oklevelet. A japán csoport vezetője, Sachiko Takiguchi pedig megköszönte a csodálatos programot, a gyönyörű és emlékezetes élményt, és kifejezte reményét, hogy a két egyetem együttműködése továbbra is nagyszerű marad.
A nyári egyetemi élményeikről két japán lányt is megkérdeztem, hogy mi tetszett nekik a legjobban: Shihono-nak (21) a Kodály Központban rendezett XVIII. Európai Bordalfesztivál tetszett a legjobban, Karae-nak (21) pedig a táncórák nyerték el a tetszését.
TÓTH Mariann