close
CímlapEgyetemi életJESz Támogatói Kör alakult

JESz Támogatói Kör alakult

2022. november 29.

A Janus Egyetemi Színház iránt elkötelezettekből alakult meg a JESz Támogató Kör november 29-én, az A professzor vallomása című monodráma bemutatója után.
"Lépdel előre a JESz, de arra gondoltunk, jó lenne ezt egy Támogató Körrel is megerősíteni” - mondta el Tóth András Ernő, a JESz vezetője, majd hozzátette: “Nem egy hatalmas szervezetre gondoltunk, de olyanokat hívtunk meg tagnak, akik a maguk személyes hitelével és a színház iránti szeretetükkel segítenék a Janus Egyetemi Színházat.”
A JESz Támogatói Kör tagjai:
dr. Decsi Tamás
dr. Berke Gyula
dr. P. Müller Péter
Lengvárszky Attila

“A Kör tagja a Jászai Mari-díjas Köles Feri is, akinek a szíve fele még itt van nálunk” - tette hozzá Tóth András Ernő.

“Az egyetem és a színház hasonló dolgok”

- szögezte le dr. Decsi Tamás, -”Mindkettő megköveteli a jelenlétet. Úgy gondolom, a covid alaposan megtanított minket arra, mennyire fontos is ez. Éljen a színház és az egyetem!”
“Inkább érzem, hogy színész vagyok, mint egyetemi oktató” - tette hozzá dr. Berke Gyula, aki - ahogy fogalmazott - az elmúlt huszonöt évben követi a JESz munkáját, köszönetképpen a sok színházi előadásért nem volt kérdéses, hogy vállalja-e a mostani felkérést.
A kör elsődleges célja, hogy tagjai segítségével

a JESz fejlesztéséhez és rendezvényeihez eddig el nem ért forrásokat, szakmai és anyagi támogatói kapcsolatokat tudjanak felkutatni és mozgósítani.

A támogatói kör tagjai az éves tervek közül maguk választhatják ki azt a célt, melynek kampányának megvalósításához hozzájárulhatnak.
“A kör nyitott, szeretnénk, ha az évad végére minden művészeti és és minden egyetemi kar képviseltetné magát a testületben” - mondta el Tóth András Ernő.
2022 ősze óta a nézők maguk is segíthetik a színházat, ugyanis

támogatói jegyet is lehet vásárolni az előadásokra,

ezer, öt-, tíz- és húszezer forintos értékben.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni