close
Címlap16. Béke, igazság és erős intézményekKihívások és együttműködés a felsőoktatásban

Kihívások és együttműködés a felsőoktatásban

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség 8 partneregyetemének vezetői ültek össze a szövetség legfőbb  döntéshozatali fórumán, Potsdamban október 9–10-én. Ezúttal is kulcsfontosságú kérdések kerültek szóba, egyebek között az intézmények fenntarthatósági politikái, de szó esett arról is, hogyan lehetne kiaknázni a nemzeti kezdeményezésekben és együttműködésekben rejlő lehetőségeket. 

Az EDUC Európai Egyetemi Szövegség 35. Steering Committe gyűlésén az EDUC Szövetség eredményeit és a feladatokat áttekintő szakmai diskurzusok súlyát a partneregyetemek rektorainak és a kancellárjainak közös fóruma adta. A Pécsi Tudományegyetemet személyesen dr. Miseta Attila, rektor és dr. Betlehem József általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes, valamint Decsi István kancellár képviselte. 
 

Egyetértés volt annak terén, hogy minden EDUC partner aktívan részt vesz együttműködésekben más szövetségi egyetemekkel országos szinten, amelyek erőforrásait és kapcsolatait minél inkább igyekeznek az EDUC Szövetség javára is fordítani. A partneregyetemek stratégiai tervei is szóba kerültek, és azon belül az EDUC Szövetség kiemelt szerepe a nemzetköziesítés folyamatában. A Pécsi Tudományegyetem részéről hangsúlyozták, hogy az EDUC Európai Egyetemi Szövetség nem csak egy projekt, hanem a PTE identitásának elválaszthatatlan része. 

A fenntarthatóság is fókuszba került a megbeszéléseken, ami azt mutatja, hogy az egyetemi szövetség elkötelezett a globális kihívások kezelése iránt. A PTE képviselői kiemelték, hogy a szövetség prioritásnak tekint közös, európai léptékű tananyagok kialakítását, amely nemcsak kiegészítik, hanem részévé válhatnak az egyes nemzeti tanterveknek is. A Pécsi Tudományegyetem beszámolójában elhangzottak az eddigi sikerek és az intézmények előtt álló kihívások. A PTE hallgatóinak lelkesedése az EDUC irányításában való aktív részvétel iránt kiválóan mutatja a szövetség pozitív hatását. 

A potsdami fórum másik sarokpontja az úgynevezett Pedagogical Engineer-ek, digitális oktatástámogatási koordinátorok személyes találkozója volt. A csapat olyan szakértőkből áll, akik az egyes egyetemeken technikai, szakmai és kreatív segítséget nyújtanak a nemzetközi kurzusokat fejlesztő és koordináló oktatók számára. 
„Élethosszig tartó tanulás, kreativitás és megoldásközpontú gondolkodás foglalja össze munkájának főbb irányvonalait Giovanni Fonseca, a szakértői csapat vezetője és potsdami képviselője. Nem csak a szakmai életemben, hanem általánosságban is úgy gondolom, hogy ennek a három fogalomnak kell a legtöbbször érvényesülnie a jelenlegi digitális korszakban, hiszen minden olyan rohamosan változik, számtalan bizonytalan helyzettel és kihívással kell szembenéznünk a jobb közös jövő megteremtése érdekében. A digitális oktatástámogatási koordinátorok csapatát elsősorban többéves, különféle szakterületeken szerzett tapasztalatokkal rendelkező szakemberek alkotják. Helyileg különböző feladatokat végzünk és különböző felelősségi körökkel rendelkezünk. Ez a sokszínűség nagy előny, mert csapatként más-más szemszögből tudjuk elemezni a kihívásokat, és előre látjuk a potenciális problémákat. Másrészt mi állunk a legközelebbi kapcsolatban az EDUC szövetség egyik legfontosabb résztvevőivel: az oktatókkal, a mi "EDUCatorainkkal", ezáltal közvetlen visszajelzést kapunk tőlük arról, hogyan haladnak a feladatok. 

A csapat egy új kurzusfejlesztési platform bevezetése révén tervezi forradalmasítani a nemzetközi kurzusok előkészítését és az oktatók közötti együttműködés fokozását. A program által nyújtott támogató tevékenység kapcsán Giovanni Fonseca elmondta: Először is, célunk egy olyan közös virtuális tér kialakítása, ahol az oktatók nemcsak egymással, hanem az EDUC munkatársaival is gördülékeny, átlátható és egyszerű módon léphetnek kapcsolatba. Ez a virtuális tér értük van, ezért örömmel fogadjuk a visszajelzéseket, és igyekszünk folyamatosan javítani rajta. Tanáraink gyakran teszik fel a kérdést:

Hogyan találhatnék partnert egy, az EDUC keretein belül megvalósuló közös oktatási projekt kidolgozásához?

Ez is része annak a támogató segítségnek, amelyet az EDUCadvisorok nyújtanak majd. A Teacher's Journey-ben működik egy partnerkereső rész, ahol az EDUCatorok közzétehetik lehetséges közös projektekre vonatkozó ötleteiket. Ezeket az ötleteket figyelemmel kísérjük, és belső egyeztetések segítségével megpróbáljuk azonosítani a potenciális helyi partnereket, ezzel felgyorsítva a kezdeti kapcsolatépítést. 
A program hosszútávó hatásairól beszélgetve Giovanni Fonseca kifejtette: A világ számos különböző részén igyekeztem tanulmányozni, megismerni és megtapasztalni azt, hogyan lehet a minőségi oktatási programok révén komplexen megvalósítani a fenntartható fejlődést.

A kulturális különbségek mögött mindig ott van a jobb, igazságosabb és egyenlőbb életminőség iránti vágy. Úgy tapasztaltam, hogy ez csak kemény, közös munkával valósulhat meg." 

Szijártó Bianka (PTE)Szijártó Bianka a PTE képviseletében a csapat legfrissebb, de annál fontosabb tagja. A PTE digitális oktatástámogató koordinátoraként elsődleges feladata a PTE oktatóinak támogatása az e-learning kurzusok előkészítésében. Az oktatási agenda egyik fő funkciójaként jött létre a Teacher's Journey, amelynek segítségével az oktatók projektjeiket vagy projektötleteiket összegyűjthetik, és lehetőségük nyílik arra, hogy olyan partnereket találjanak, akikkel együttműködhetnek új kurzusok létrehozásában. Jelenleg két nagy projektfelhívásunk is kapcsolódik a Teacher's Journey-hez, ami szerintem sokat elárul ennek a programnak a jelentőségéről – mesélte Szijártó Bianka a közelmúltban meghirdetett támogatói pályázattal kapcsolatban. Véleményem szerint a nyitott szemlélet kulcsfontosságú. Ha az oktatók fogékonyak és hajlandóak különböző megközelítéseket is kipróbálni az oktatásban, az máris siker. Az egyik célunk pont az, hogy a legjobb tudásunk szerint támogassuk ebben őket.

A fő motivációs tényező az volt, hogy hogyan tudjuk egyszerűsíteni és egységesíteni a projektekre jelentkezés, a partnerkeresés és az azt követő értékelés folyamatát. A munkánk elég sokoldalú. Célunk az e-learning fejlesztése, a digitalizáció, valamint a tanárok segítése”

tájékoztat Szijártó Bianka a PTE-n és a nemzetközi csapatban végzett munkájáról. Úgy vélem, hogy a kollaboratív online kurzusok nemcsak az ötletgazdák – a tanárok –, hanem a résztvevő hallgatók számára is hasznosak. Mind nemzetközi tapasztalatokat szerezhetnek, valamint megismerkedhetnek különböző kultúrákkal és munka/tanítási/tanulási módszerekkel. 

EDUC Európai Egyetemi Szövetség

EDUC Európai Egyetemi Szövetség

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni