close
CímlapEgyetemi életKompetencia Központot alapít a Körber és a Pécsi Tudományegyetem

Kompetencia Központot alapít a Körber és a Pécsi Tudományegyetem

2023. január 30.

Szintet lépett a 2018-ban indult együttműködés Magyarország első egyeteme és a több mint negyed évszázada Pécsett működő, Baranya egyik legmeghatározóbb gépgyártó nagyvállalata között. A közösen létrehozott Kompetencia Központ szorosabbra fűzi az együttműködést oktatási, foglalkoztatási és – újdonságként – innovációs téren is.

A Körber Hungária és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése jelentős múltra tekint vissza. A vállalat már több éve kínál gyakorlatiorientált kurzusokat a hallgatóknak több egyetemi karon – köztük a jog-, a közgazdaság- és a természettudományin, valamint természetesen a műszaki és informatikain, ahol Körber Technológiák néven tanszéket is indított –, saját munkatársai és partnerei bevonásával. A körberes szakemberek folyamatosan témaadói és konzulensi szerepet töltenek be diplomamunkák és a tudományos diákköri pályamunkák elkészítése során.

Tavaly a Természettudományi Karon a speciális informatikai feladatokra fókuszáló nagyvállalati IT kurzus indult. Az idei évben pedig várhatóan a világ egyik legelterjedtebb vállalatirányítási rendszerével, a Körberben is alkalmazott SAP-vel foglalkozó tárgyat vehetnek fel a hallgatók, így segítve a magasabb szintű gyakorlati tudás megszerzését a jövő szakemberei számára.

Minden évben közel 100 egyetemista vesz részt a Körber gyakornoki programjaiban, duális képzésekre pedig évente rendszerint 25-30 főt fogadnak. Szemeszterenként további 200 diáknak adatik meg a lehetőség, hogy hegesztés- és méréstechnikai gyakorlatot szerezzen a gyárban. A vállalat megrendezte továbbá a Körber Innovathon vetélkedőt a PTE Műszaki és Informatikai Kar diákjai számára, akik közül a legjobbak több millió forint nyereményen osztozhattak. A közös munka nem csupán az egyetemi hallgatóknak nyújt ígéretes lehetőségeket, ugyanis a PTE is tart képzéseket neves oktatók bevonásával a Körber munkatársai részére.

A most létrehozott Kompetencia Központ új szintre emeli az eddigi együttműködést. Egyik folyományaként a Körber tovább erősíti a jelenlétét potenciális munkaadóként az egyetemen. „Az elmúlt években több tucatnyi végzett hallgatónkból lett a munkatársunk és ezt a számot növelni szeretnénk. Rengeteg tehetséges fiatal szakember kerül ki az egyetemről, akik számára a Körber egy jó lehetőség, hogy világszínvonalú környezetben, az átlagot meghaladó kereseti lehetőségekkel helyezkedjenek el” – mutatott rá Katona Gábor ügyvezető.

A Kompetencia Központ másik fontos területe az innováció. „Közös kutatási-fejlesztési célokat és irányokat szeretnénk kitűzni, amelyekben az egyetemi tudományos műhelyek együtt tudnak működni a vállalati szférával. Ennek révén az újdonságok sokkal gyorsabban utat tudnak találni a gazdaságba, így a pozitív hatásokból nemcsak mi és a Körber, hanem az egész régió profitálni fog” – fogalmazott Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

A szorosabbra fűzött együttműködés előnyei a fentieken túl további részletekben is megmutatkoznak. Ennek révén például újabb karok számára nyílik meg a lehetőség, hogy bekapcsolódjanak a Körber oktatási és gyakornoki programjaiba, további diákok számára téve elérhetővé a vállalat kínálta szakmai lehetőségeket. Katona Gábor, a Körber ügyvezetője azt is kiemelte, hogy az egyetemmel közös képzési program sikerét az mutatja a legjobban, hogy a céghez felvett új munkatársak 10%-a már a PTE-től érkezik.

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni