close

Közös ünnep

Ünnepelt Pécs: a város napján, szeptember elsején tartottak közgyűlést a Kodály Központban. Az eseményen díjak, elismerések átadására is sor került, köztük nagy büszkeség, hogy sok PTE-s is van.

 „1367. szeptember elsején ezen a napon írta alá Orbán pápa az első magyar egyetem alapító oklevelét, 1994. óta erre emlékezünk, azóta ez a nap Pécs város napja. Megszokhatták, hogy ez a  nap közös ünnep, minden pécsi közös ünnepe” – mondta Péterffy Attila polgármester. Egy virtuális túra keretében felidézte a legutóbbi fejlesztéseket.

Kiemelte, hogy a klímasemleges városok közösségének tagja lett Pécs,

ennek jelentőségét a Pécs Európa Kulturális Főváros 2010 programéhoz hasonlította. Mint mondta, ez alapvetően határozza meg Európa zöld jövőjét, melyben a város mellett a PTE is kiemelt szerepet játszik. „Fontos, hogy zöld, vonzó, élhető irányba indul a város” – húzta alá.

A szakmai díjak között voltak szép számmal PTE-s díjazottak. A Breuer Marcell-díjat az új Vásárcsarnokot közösen jegyző dr. Getto Tamás és dr. Sztranyák Gergely kapta.

Pécs Város Tudományos Díját, a Vilmos püspök-díjat: dr. Törőcsik Máriának ítélték.
Pécs Város Képző-és Iparművészeti Díját, a Zsolnay-díjat Böhm Gergely vehette át.
Városháza emlékérmet kapott Anja Haaparanta, a PTE BTK egykori oktatója, a Magyar-Finn Társaság eredményes, sokszínű működtetésében betöltött elévülhetetlen érdemei, valamint a Pécs és Lahti közötti testvérvárosi kapcsolat fenntartásában tanúsított példaértékű, lelkes tevékenysége elismeréséért.

Pécs Város Művészeti Díját, a Vasarely-díjat Köles Ferenc színművész vehette át, aki a PTE Janus Egyetemi Színház egyik alapító tagja is.

A magasrangú Pro Civitate Díjat ebben az évben dr. Miseta Attila, a PTE rektora vehette át. A méltatásban egyebek között kitértek arra, hogy javította az orvosképzés feltételeit és a gyakorlatorientált képzéseket, és elősegítette a város és az egyetem sokrétű együttműködését.


2024-ben Pécs Város Kulturális Nagydíját – Le Grand Prix culturel de la Ville de Pécs nagydíját a Szélkiáltó zenekar kapta, a magyar költészet népszerűsítésért. Az elismerést dr. Lakner Tamás, a Művészeti Kar professzora vette át.A műsorban ezután Vidovszky László művét játszották a Pannon Filharmonikusok művészei, ami előre is vetítette, hogy

Pécs város díszpolgára 2024-ben Vidovszky László, a PTE MK decan emeritusa lett.

Vidovszky László zeneszerző, zenepedagógus 1972 és 1984 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanított zeneelméletet. 1984-től a PTE jogelődje, a Janus Pannonius Tudományegyetem docense, 1993 óta egyetemi tanára, 2011 óta emeritus professzora. 1996–1999 között a Művészeti Kar dékánja. Pécsett akusztikai alapismereteket, zeneszerzést, a 20. századi zene történetét és hangszeres ellenpontot tanított.  A kitüntetést Weber Kristóf zeneszerző vette át a professzor távollétében.

Fentiek mellett számos elismerést vehettek át a Pécsi Tudományegyetem egykori hallgatói is:

Városháza emlékérmet kapott Nagy István, a PTE BTK korábbi hallgatója részére a gyermekvédelmi ellátások fejlesztése területén megvalósított elhivatott, innovatív, magas színvonalú szakmai munkája és közösségépítő tevékenysége elismeréseként.
Pro Civitate Díjban részesült Sramó Gábor, a korábbi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szakos egykori hallgatója, a közönségért és a közösségért hittel, odaadással megélt pálya, bábművészeti munkássága elismeréseként.
Pro Communitate Díjban részesült Kosári Aurél, a korábbi Tanárképző Főiskola földraj-rajz szakos egykori hallgatója, Pécs kulturális örökségének megőrzésében és gyarapításában betöltött több évtizedes, meghatározó szerepe elismeréseként.
Pro Communitate Díjat vehetett át Gömöry János, a korábbi Pollack Mihály Műszaki Kar Urbanisztikai Tanszékének egykori docense, az évtizedeken át végzett eredményes szakmai tevékenységéért, a város épített környezetének esztétikus kialakításában való magas színvonalú munkavégzéséért, munkássága elismeréseként.
Rajczi Péter-díjat, Pécs Város Oktatási Díját vehette át Kozma Béla, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egykori hallgatója, a pécsi szakképzés, óvodapedagógus és szociálpedagógus képzés területén végzett több évtizedes innovatív tevékenysége elismeréseként.
Balikó Zoltán-díjat, Pécs Város Szociális és Társadalmi Felelősségvállalás Díját vehette át Gyurok Ernő, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar korábbi hallgatója, a fogyatékossággal élők közösségi életének kialakítása és támogatása, a gondoskodáspolitika oktatásában végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai és szakértői munkája elismeréseként.
Aidinger János-díjat – Pécs Város Közszolgálati Díjában részesült Flórián Judit, az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi hallgatója, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában végzett több évtizedes elkötelezett, precíz, közösségépítő munkavégzése elismeréseként.

Gratulálunk kitüntetettjeinknek!


Az esemény végén Lakner professzor mondta el beszédét. „Tartozni valahova mindig biztonságot jelent. Azt, hogy valaki pécsi legyen, el lehet érni úgy, hogy itt születik - a Szélkiáltóból Rozs Tamás tüke, Fenyvesivel ketten gyüttmentek vagyunk. De úgy gondolom, ötven év alatt rászolgáltunk a pécsi polgárságra, és

a Szélkiáltó különleges értelmet is adott annak, hogy pécsi polgárok lehessünk.

Muzsikánkkal igyekeztünk megszolgálni a  város szeretetét, hiszen inspiráló közegben létezünk, ami ritkán adatik meg egy városnak” mondta Lakner professzor, majd felidézte a zenekar pedagógiai főiskolán való megalakulását, és hozzátette: „Az egyetemi lét ma is formálja a várost, és közben fontos a történelem, az örökség, a hagyományok és Pécs művészeti élete is. Mindebből most csupán egyetlen szegmenst emelnék ki, a pécsi költészetet. Amikor a Jelenkor szerkesztőségében Csorba Győző mesélt nekünk Weöres Sándorról, vagy amikor megtisztelt minket barátságával Bertók László… Ez

az inspiráló hatás nem lenne teljes, ha kihagynám a  pécsi embereket - nekünk ők adták a mércét. Ha egy új műsort szerkesztettük, itt teszteltük, és mindig volt fogadókészség vagy éppen építő kritika.

A város neve című vers jut eszembe Bertóktól, amelynek egy mondatát kiragadnám: “jaj annak, aki megöli a fantáziát”. Mi itt nyugodtan szárnyalhattunk. A Szélkiáltó esetében több tag is megfordult a zenekarban, de egy nevet muszáj elmondanom: Keresztény Béláét, aki már nincs köztünk sajnos.
Köszönjük, Pécs!”

Az eseményt Péterffy Attila polgármester zárta.

A díjazottak teljes listája ezen a linken érhető el.
Az esemény közvetítését a Pécs TV YouTube csatornáján lehet majd visszanézni.

Fotók: Müller Andrea

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni