close
CímlapEgyetemi életKözösségi kertet építenek a Pécs Summer School program résztvevői

Közösségi kertet építenek a Pécs Summer School program résztvevői

2021. szeptember 24.

Újabb nyári egyetemi program kezdődött a héten az EDUC szövetség hallgatói számára a Pécsi Tudományegyetemen. Német, cseh, olasz és francia,  valamint a PTE hallgatók építenek közösségi kertet civil szervezetekkel közösen az egyhetes nyári egyetemen. Az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzés az EDUC (European Digital UniverCity) európai egyetemi szövetség programjaként indult a Pécsi Tudományegyetemen. A szervezet 6 egyeteméről 30 hallgató iratkozott be a hibrid programra, melynek során az áprilisi online tanórákat követően építik a közösségi kertet.

Közösségi kertet építenek a Pécs Summer School program résztvevői

A „Szociális munka és szociális ökológia” című program keretében a hallgatók áprilisban online tanórákon vettek részt, melyek során a társadalmi ökológia elmélet alapjaival ismerkedtek. Ezen a héten pedig egy hetes nyári egyetem formájában, Pécsett személyesen találkoznak a résztvevők és közösségi kertet építenek pécsi civil szervezetekkel közösen. A gyakorlati képzés egyik helyszíne a pécsi Zöld Folt Közösségi Kert, ahol hallgatók rekultivációs tevékenységet végeznek a hét folyamán. Az ÉlményTár Tanodában pedig tereprendezést, kertépítést végeznek és a környékbeli hátrányos helyzetű gyermekekkel vesznek részt felzárkóztató foglalkozásokon. A tanórákat és foglalkozásokat követően izgalmas, változatos közösségi programok várják a hallgatókat, magyar mentorhallgatók vezetésével.

Közösségi kertet építenek a Pécs Summer School program résztvevőiAz akadémiai programot a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Közösségi és Szociális Tanulmányok, valamint a Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszéke biztosítja, míg a kurzus teljes körű szervezését a Nemzetközi Igazgatóság végzi. A Nemzetközi Igazgatóság 2015-ben indította el a nagysikerű Pécs Summer School programot, majd 2020-ban a Pécs Winter School programot. Az elmúlt évek során nemcsak a fizikai, de a virtuális térben megvalósuló rövid ciklusú programok számát is sikerült jelentősen megnövelni, mely által mára a PTE e területen is piacvezetővé vált a hazai felsőoktatási intézmények között.

Közösségi kertet építenek a Pécs Summer School program résztvevőiAz EDUC európai egyetemi szövetség egyik célkitűzése az, hogy magas színvonalú rövid ciklusú hibrid képzéseket biztosítson a szervezet hallgatói számára. A Pécsi Tudományegyetem az első, ahol ilyen képzés megvalósul. A PTE programjára a partneregyetemek 5-5 hallgatót delegálhattak, a visszajelzések szerint az érdeklődés óriási volt, hiszen volt olyan egyetem, ahol 70 hallgató jelentkezett a kurzusra.

A European Digital UniverCity (EDUC) egyike az első európai egyetemi szövetségeknek, mely az Európia Bizottság támogatásával valósul meg. A tagegyetemek a University of Potsdam (Németország), University of Cagliari (Olaszország), Masaryk University (Csehország), University of Rennes1 (Franciaország), University Paris Nanterre (Franciaország) és a Pécsi Tudományegyetem. A szervezet egyik célja, hogy a tagegyetemek átjárhatóvá tegyék a saját képzési rendszereiket és számos virtuális és fizikai mobilitási programot kínáljanak a szövetség 160 000 hallgatója és 20 000 oktatója számára.

PTE Summer School

PTE Summer School

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni