close
CímlapEgyetemi életKultúra, Szekszárd, KPVK

Kultúra, Szekszárd, KPVK

2020. október 19.

Különleges eseménysorozatot indít útjára a PTE KPVK. A régió kulturális életét, és e révén annak megtartó erejét erősítő programcsomagról dr. Szécsi Gábor dékán és Zádori Iván dékánhelyettes tartottak sajtótájékoztatót a szekszárdi Mészáros Hotelben október 19-én.

Regionális célokat is szem előtt tartva indulnak a programok, melyek több csoportra oszthatók.

Az Universitas Galéria fiatal tehetségek bemutatkozására ad majd lehetőséget. A galéria működésének hátterében a PTE KPVK környezetkultúra szakos hallgatói állnak, akik mind az első tárlat kialakításában, mind az elkövetkezendőkben kiállítókként és szervezőkként is részt vesznek majd a galéria életében. 2-3 havonta készülnek újabb programmal e projekt keretében, és nemcsak helyi alkotók - például Imre Péter szobrászművész - munkáit mutatnák be: a tervek között szerepel többek között Dargay Lajos művészetpedagógus, Vasarely-tanítvány alkotásainak bemutatása is.

Egyetemi zenei esték címmel is terveznek egy programsorozatot, melyre már rendelkeznek egy teljes félévre szóló programtervvel. Ennek keretében komoly és könnyűzenei produkciók egyaránt várhatók, ami viszont összetettebbé teszi majd a megszokott előadásoknál az az lesz, hogy az előadóművészekkel beszélgetni is lehet majd a zeneművek után.

A legendás Dienes Zoltán emlékének egy speciális, virtuális múzeum állít emléket a KPVK honlapján mostantól. Dienes professzor a matematika tanítást forradalmasította úgy, hogy annak a játékos oldalát hangsúlyozva nyerte el a fiatalok figyelmét és érdeklődését. A professzor már az online világ és annak játékainak térnyerése előtt a játékokra fókuszált! A professzor szellemi hagyatékát a PTE KPVK korábban is gondozta: egyrészt a professzor a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora, másrészt 2018-ban megalakult egy pedagógiai központ, mely

Dienes örökségét viszi tovább a 21. században is.

http://dienesmuzeum.kpvk.pte.hu/

Kultúratudományi Szemle néven egy új szakmai folyóirat is indult. A NKA és az MMA támogatásával tavaly alapított folyóiratnak évente 4 lapszámát tervezik megjelentetni: három magyar, egy angol nyelven lesz elérhető. Amint a kiadvány neve is sugallja: a kultúratudomány legfrissebb fejleményeit követik nyomon az ebben a folyóiratban megjelent anyagok.

További részletek: kpvk.pte.hu

Csortos Szabolcs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni