close
CímlapEgyetemi életMagyar ezüstérmek a földrajzi olimpián - PTE-s irányítással!

Magyar ezüstérmek a földrajzi olimpián - PTE-s irányítással!

2019. augusztus 06.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a napokban az International Geography Olympiad (iGeo) földrajzi világversenyt 16-19 éves tanulóknak, ezúttal az egzotikus Hongkongban. A Nemzetközi Földrajzi Unió védnöksége alatt szervezett verseny a legnagyobb presztízsű, és legjelentősebb közönséget vonzó esemény ezen a szakterületen, amelyet Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma a földrajz tantárgy hivatalos diákolimpiájaként ismer el. A magyar csapat kiválasztását és felkészítését, mint évek óta mindig, ezúttal is a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Karának munkatársai irányították. A magyar csapat 2006 óta, összesen 11. alkalommal vesz részt a rendezvényen, ahol angol nyelven csapnak össze a versenyzők, akik nem kevesebb, mint 42 országot reprezentálnak Indonéziától az Egyesült Államokig. Eddig minden alkalommal érmekkel térhettek haza versenyzőink, és szerencsére idén sem alakult ez másként. A magyar csapat két ezüstéremmel gyarapította a hazai tudományos olimpikonok idei kollekcióját. Az egyik ezüstérmet Kaszap Kinga, az ELTE Radnóti Miklós gimnáziumának idén 12. évfolyamát megkezdő tanulója szerezte meg, aki a tavalyi bravúros aranyérme után szoros küzdelemben szerzett ezúttal ezüstöt. A másik ezüstérem Mészáros Mártoné lett, aki tavalyi helyezésén javítva lett újra ezüstérmes. A Pápán élő fiatalember idén érettségizett a helyi Türr István Gimnáziumban, ő szeptembertől már egyetemi tanulmányait kezdi meg.

Kaszap Kinga és Mészáros Márton, a két magyar ezüstérmes

Remekül helytállt a magyar csapat két másik, „újonc” tagja is, Sarkadi Nagy Lili a budapesti Eötvös József Gimnázium, Kiszely Anna az ELTE Radnóti Gimnázium tanulója, mindketten csak kevéssel maradtak le a bronzérmes helyezésről. A végig nagyon szoros versenyben gyakran tizedpontok döntöttek, és a feladatok mellett az európaiak számára szokatlan, rendkívül meleg és párás időjárással, sőt egy tájfun csapadékzónájával is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, ami bizony részben felborította az előzetes menetrendet is.


A magyar delegáció Hongkongban, a földrajzi olimpia helyszínén
(balról dr. Trócsányi András csapatvezető, Mészáros Márton, Kaszap Kinga, Kiszely Anna, Sarkadi Nagy Lili és Máté Éva csapatvezető-helyettes)

 

A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete és a Modern Geográfus Alapítvány szervezi a magyar „előválogatónak” is beillő HunGeoContest versenyt, amelynek első négy helyezettje utazhatott az olimpiára. A válogatóverseny igazgatója, és egyben a magyar csapat vezetője dr. Trócsányi András, az intézet tanszékvezető egyetemi docense, a PTE Természettudományi Kar dékánhelyettese. Kísérőtanárként támogatta munkáját idén Máté Éva, az intézet tanársegéde, a felkészítés az intézet számos munkatársa és doktorandusza segítségével valósult meg. A válogatóverseny, a felkészülés és a kiutazás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőn keresztül, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöhetett létre, többek között az NTP-NTMV-18-B-0011 és az NTP-TMV-18-0106 számú pályázattal nyert támogatás felhasználásával. Az új versenyszezon októberben kezdődik majd online fordulóval, a kiírás a www.hungeocontest.org oldalon lesz elérhető. 2020-ban Isztambul várja majd a legjobb geográfusokat.

 


 

 

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni