close
CímlapEgyetemi életKritikus gondolkodás és véleményütköztetés

Kritikus gondolkodás és véleményütköztetés

2024. április 05.
Kiemelkedő karrierlehetőség és életre szóló élmény vagy politikai káderképző? Pécsett 2021. óta tanulnak általános- és középiskolás diákok, valamint egyetemi hallgatók Mathias Corvinus Collegiumról (MCC) baranyai képzési központjában. Jelenleg az egyetemi program jelentkezési időszaka van, április közepéig tudnak az elsőéves, PTE-n tanulók jelentkezni. Két MCC-s diákot kérdeztünk, Tápai Annát, aki a Pszichológiai Iskola és Luspay Balázst, aki a Közgazdaságtudományi Iskola hallgatója.
 
MCC, Corvinus, szakkollégium – mi az MCC valójában? 
Tápai Anna: A Mathias Corvinus Collegium egy tehetséggondozó intézmény, ami az aktív tanulmányok mellett, az általános iskola felső tagozatától egészen az egyetem végéig, pontosabban a doktori fokozat megszerzéséig nyújt lehetőséget a diákoknak különféle kurzusokon és programokon való részvételre.
Az egyetemi programot úgy kell elképzelni, mint egy szakkollégiumot, vagyis az egyetem mellett tudsz kurzusokra járni. Mindez persze nagyon-nagyon sok lehetőséggel, külföldi ösztöndíjakkal és nagyon menő közösségi programokkal tarkítva.
Luspay Balázs: Igen, pont az ilyen alkalmak nem csak a tanulásban segítenek, hanem megismerhetem diáktársaimat és egyfajta baráti társaság alakul ki. 
 
Mennyiben más az oktatás, mint az egyetemen? 
TA: Az egyetemhez hasonlóan minden félévben meghirdet kurzusokat, amelyekből válogathatunk, ezek azonban nem egy egész félévig tartanak, a nyelvoktatástól eltekintve többnyire inkább tömbösített a felépítésük, azaz 3-5 hosszabb foglalkozásból állnak. A témák terén hatalmas a választék, az MCC kifejezetten pártolja az interdiszciplináris művelődést. Így rengeteg lehetőségünk nyílik a saját szakunkon kívüli tudományokba való betekintésbe, a foglalkozások pedig kis létszámúak és nem frontális, előadás jellegűek, hanem az oktatók és hallgatók közötti kommunikáción, vitán alapulnak, szóval olyan ismeretanyagot is elsajátítunk, amelyekhez a szakunkból adódóan alapból nem értenénk.  
LB: Mindig van lehetőségünk kérdezni, valamint sokkal többször előfordul, hogy prezentálni és vitázni kell az adott témáról. A kisebb csoportokban zajló interaktív oktatásnak köszönhetően intenzívebb kapcsolat alakul ki tanárok és diákok között, ami segíti a személyre szabottabb tanulást és jobb megértést.
 
Oké, de mit lehet tanulni?
LB: Könnyebb dolgom lenne, ha azt kellene elmondanom, hogy mit nem, mivel az MCC rendkívül széles kínálatot biztosít tanulási lehetőségek terén. Egyrészt, mindenkinek van lehetősége többféle nyelvet elsajátítani: spanyoltól kezdve kínaiig, rengeteg nyelvi kurzus indul.  Továbbá még ott vannak a kurzusok, melyből szintén nincs hiány. Összeségében úgy gondolom,
az MCC-s karrier egy nagy csomagot kínál tanulás terén, melyben van nyelvtanulásra lehetőség, saját szakmádban elmélyítheted tudásodat, és a szakmádon kívüli világra is betekintést nyerhetsz. Legjobb dolog az egészben, hogy te döntöd el a csomag tartalmát, mivel te választhatsz, hogy milyen kurzusokat veszel fel, valamint, hogy milyen nyelveket tanulsz.
TA: A kurzusokat egyébként minden félévben az MCC hat iskolája hirdeti meg (Jogi Iskola, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola, Közgazdaság Iskola, Média Iskola, Társadalom- és Történelemtudomány Iskola és Mindset Pszichológia Iskola) így azok tartalma az egyes iskolák szakterületeihez kapcsolódnak. A témák gyakran érintenek aktuális kérdéseket, és problémákat, legyen az közéleti vagy tudományos.  
 
Említettétek, hogy a tanulás mellett mást is kínál az MCC. 
TA: Az oktatási vonalon maradva az MCC számos lehetőséget nyújt olyan kül- és belföldi konferenciákon, előadásokon és egyéb eseményeken való részvételre. Emellett minden évben lehetőségünk nyílik hosszabb-rövidebb tanulmányi utakra külföldre, megpályázhatunk pár napos előadássorozatokat vagy akár egy egész félévet felölelő képzéseket is. Igazából a világ bármely pontjátra eljuthatsz az MCC-n keresztül. Ezen túlmenően a coli rengeteg közösségi programot szervez minden félévben a szünetek idejére, vagy akár csak a félév során. Az ilyen események teljes mértékben a közösségépítésről szólnak. A választék e téren is tekintélyes, az örök klasszikus múzeumlátogatás mellett olyan programok is elérhetőek, mint például a lasertag, az UV jóga, vagy a közös főzőtanfolyam, csak hogy néhányat említsek.
LB: Azért azt is érdemes kiemelni, hogy MCC-sként nem kell vesződnöd a lakhatási problémákkal. Itt Pécsett albérletet biztosítanak nekünk. És igen, a közösségi programok: nyáron fesztiválra megyünk Esztergomba, télen a Tátrába téli táborba, de idén volt lehetőség disznóvágáson részt venni, túrázni a Mecsekben, minden héten van foci és tenisz is, tehát bőven van lehetőségünk, hogy a kurzusok mellett ki tudjunk kapcsolódni. 
 
Mennyire vagytok jó közösség, összetartanak a diákok? 
LB: Sok együtt töltött időnek köszönhetően nagyon jó, és összetartó közösség van az MCC-ben. Nem csak az MCC-ben, hanem sokszor az intézményen kívül is együtt töltjük szabadidőnket. 
TA: Huh, nekem az egyik első tapasztalatom az MCC-s közösséggel az a meghökkenés volt, hogy mennyire odaadóan segítőkész mindenki.
Friss egyetemistaként hatalmas megkönnyebbülés volt számomra egy olyan csapatba tartozni, ahova tudtam fordulni a kérdéseimmel és problémáimmal, anélkül, hogy rosszul érezném magam. 
 
Luspay Balázs, MCCTöbbször hivatkoznak rátok “janicsárképzőként". Erről mit gondoltok?
TA: Őszintén, leginkább semmit. Persze találkoztam már ezzel a jelzővel, de sosem olyan kontextusban, hogy valódi vád legyen, ami a személyem ellen irányulna. Nyilván nem beszélhetek mindenki nevében, és mindenki tapasztalata más az MCC-n belül, de személy szerint nekem nem volt eddig olyan élményem, ami miatt jogosnak érezném a janicsárképző kifejezést.
LB:
Előfordul, hogy megvitatunk közéleti témákat. Ha nem értünk egyet diáktársunkkal, az oktatónkkal mindig van lehetőségünk véleményünket ütköztetni, gyakran vannak izgalmas viták. 
 
Szóval jelen az oktatásban a politika, politikai befolyásolás?
TA: Ezt a kérdést nagyon fontosnak tartom szétbontani. A politikai kérdések megvitatása ugyanis határozottan jelen vannak kurzusokon, kurzusokon kívüli előadásokon. Például az MCC Feszten tavaly oktatásról, újságírásról is igen komoly viták voltak a színpadokon. Ez azonban miért jelentene befolyásolást? Az én tapasztalatom az, hogy a közéleti kérdések megvitatása a kritikus gondolkodás, és a vélemény ütköztetés jegyében zajlanak, és nincs egy „helyes válasz”. 
 
Az MCC igen jelentős vagyont kapott az államtól 2020-ban. Tejben-vajban fürösztenek?
LB: Ugyan... Én azt látom, hogy rengeteg lehetőségünk van, ha szorgalmasak vagyunk, rengeteg külföldi ösztöndíjat nyerhetünk el. És persze vannak juttatások – albérlet, ösztöndíj – amik azt szolgálják, hogy tényleg a tanulásra tudjunk koncentrálni. Szóval, nem kaviármérgezésbe halnak meg nálunk az egerek, és nem elefántcsont söprűvel söprögetünk.
Az alapítvány rengeteget tesz azért, hogy gyorsítópályán legyen karrierünk, ami persze pénzbe kerül.  
 
Szóval mindenki kap lakhatást és ösztöndíjat?
TA: Vannak MCC-s egyetemi városok, ahol van már kollégium.
Mi várjuk, hogy elkészüljön a Nemzeti Kaszinó felújítása, ott lesz majd a koli. Ha felvételt nyersz az MCC-be, kapsz szállást. Ez a rendszer nagyon hasonlít az egyetemi kollégiumok működéséhez, annyi különbséggel, hogy térítésmentes, és nem kell újra jelentkezni a kollégiumba minden évben/félévben. Az ösztöndíj nagysága pedig attól függ, mennyi MCC-s kreditet gyűjtöttél kurzusok elvégzésével előző félévben.
LB: Az MCC albik és ösztöndíj mellett azért sokkal többet ad. Rengeteg helyre eljuthattam, ahova amúgy soha nem utazhattam volna el, valamint olyan embereket ismerhettem meg akikkel soha nem találkoztam volna. Az MCC révén nem csak az egész országban lettek barátaim, de jelentősen kibővítette világnézetemet is.  
 
Említettétek a nyelvtanulást. Az egyik ismerősöm azt állította, hogy arabul tanul az MCC-ben. Ez igaz?
TA: Igen, az MCC egyik leghasznosabb része a nyelvtanulási lehetőség. Először is, az MC számos angol nyelvű kurzust és előadást hirdet meg, külföldre mehetsz konferenciákra, nagyon sok külföldi professzor tart előadást, kurzust nálunk.  Első MCC-s éved végére tuti megszerzed a felsőfokú angolt.
LB:
Szinte bármely nyelvet választhatsz: németet, oroszt, franciát, spanyolt, meg kell győznöd három diáktársadat és elindul a kurzus. Ami nagyon lényeges, hogy a nyelvoktatás erősen kommunikáció alapú. 
 
Miért ajánlanád az MCC-t?
TA: Amellett, hogy hatalmas anyagi segítséget jelent az egyetemi tanulmányaim végzésében az ösztöndíj és lakhatás révén, olyan dolgokat tanulhatok, olyan előadásokon vehetek részt, amire átlagos egyetemi hallgatóként szinte biztosan nem kerülne sor. 
 
Hogyan lehet jelentkezni és bekerülni? 
LB: Ha elsőéves vagy a PTE-n, akkor tudsz az ún. iskolarendszeri képzésbe jelentkezni. Írsz egy CV-t, motivációs levelet, van egy írásbeli szókincs és logika teszt. Ez mellett az MCC-ben működő iskolák megadnak témákat, amelyekből felkészülsz, összedobsz egy prezit és a szóbelin előadod.
Ha olvasott vagy, van véleményed a világról, motivált vagy, akkor nem kell mitől tartani. Minden info ott van egyébként az ep.mcc.hu oldalon. Április 14-e a határidő. 
Jelentkezni az mcc.hu oldalon lehet, a junior képzéshez szükséges felvételi anyag egy önéletrajz, egy motivációs levél arról, hogy miért szeretnél bekerülni, a 11. és 12. év végi és érettségi bizonyítványod másolata, a meglévő nyelvvizsgabizonyítványaid másolata, illetve egy, a megadott témák egyikéből készített érvelő prezentáció. Az iskolai felvételi anyaga minden iskolánál kicsit más, ezekről részletesebben tájékozódhatsz az mcc.hu oldalon a képzések/iskolák/felvételi kiírás fülek alatt.  
MCC

MCC

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni