close
CímlapEDUCMegkezdődött az első EDUC képzés a PTE szervezésében

Megkezdődött az első EDUC képzés a PTE szervezésében

2021. április 16.

Német, cseh, olasz, francia és magyar hallgatók vesznek részt azon az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzésen, amely az EDUC (European Digital UniverCity) európai egyetemi szövetség programjaként indult a Pécsi Tudományegyetemen. A szervezet 6 egyeteméről 30 hallgató iratkozott be a hibrid oktatásra, melynek során az áprilisi online tanórákat követően júliusban a tervek szerint személyesen is találkozhatnak és közösségi kertet építhetnek Pécsett a hallgatók.

A European Digital UniverCity (EDUC - „Digitális kampusz az Európai Egyemek szövetségében”) egyik célkitűzése az, hogy magas színvonalú, rövid ciklusú képzéseket biztosítson a szervezet hallgatói számára.

Dr. Tarrósy István, a PTE nemzetközi igazgatója elmondta:

„A Pécsi Tudományegyetem az első, ahol ilyen képzés megvalósul.

A PTE programjára a partneregyetemek 5-5 hallgatót delegálhattak, a visszajelzések szerint óriási volt az érdeklődés, hiszen volt olyan egyetem, ahol 70 hallgató jelentkezett a kurzusra.” – tájékoztatott az igazgató.

A héten indult „Szociális munka és szociális ökológia” című program keretében a hallgatók először online tanórákon vesznek részt, melynek során a társadalmi ökológia elmélet alapjaival ismerkednek. Július elején pedig a tervek szerint egyhetes nyári egyetem formájában Pécsett személyesen találkoznának a résztvevők, és közösségi kertet építenének pécsi civil szervezetekkel közösen. Az akadémiai programot a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszéke biztosítja, míg a kurzus teljeskörű szervezését a Nemzetközi Igazgatóság végzi. A tanórákat és foglalkozásokat követően izgalmas, változatos közösségi programok várják a hallgatókat, magyar mentorhallgatók vezetésével. Júliusban egy újabb, ezúttal kéthetes EDUC nyári egyetemet szervez a PTE, az Állam- és Jogtudományi Kar bevonásával, „Jog és technológia” címmel. 2022 végéig összesen kilenc rövid ciklusú képzést terveznek az EDUC tagegyetemeken, különböző tématerületeken.

A Nemzetközi Igazgatóság 2015-ben indította el a nagysikerű Pécs Summer School (Nyári Egyetem) programot, majd 2020-ban a Pécs Winter School (Téli Egyetem) programot. Az elmúlt évek során nemcsak a fizikai, de a virtuális térben megvalósuló rövid ciklusú programok számát is sikerült jelentősen megnövelni, mely által mára a PTE e területen is piacvezetővé vált a hazai felsőoktatási intézmények között.

EDUCA European Digital UniverCity (EDUC) egyike az első európai egyetemi szövetségeknek, mely az Európia Bizottság támogatásával valósul meg. A tagegyetemek a University of Potsdam (Németország), University of Cagliari (Olaszország), Masaryk University (Csehország), University of Rennes1 (Franciaország), University Paris Nanterre (Franciaország) és a Pécsi Tudományegyetem.

A szervezet egyik célja, hogy a tagegyetemek átjárhatóvá tegyék a saját képzési rendszereiket,

és számos virtuális és fizikai mobilitási programot kínáljanak a szövetség 160 000 hallgatója és 20 000 oktatója számára.

 

Erasmus

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni