close
Címlap16. Béke, igazság és erős intézményekMegújult az Egyetemtörténeti kiállítás!

Megújult az Egyetemtörténeti kiállítás!

A Pécsi Tudományegyetem 2023-ban ünnepli az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének százéves évfordulóját. A centenáriumi programsorozat részeként megújult a Szepesy utcában található egyetemtörténeti állandó kiállítás, amely a középkori, 1367-ben alapított egyetemtől a 21. századig mutatja be az egyetem és jogelőd intézményeinek történetét. A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény megújult kiállítását dr. Miseta Attila rektor és Szeberényi Gábor, az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója nyitotta meg október 13-án.

„A köszönet elsősorban azokat illeti, akik a kiállításon dolgoztak és dolgoznak. Én úgy gondolom,

rengeteg értékkel bír a Pécsi Tudományegyetem,

amelyek egy része itt most megjelenhet” – hangsúlyozta dr. Miseta Attila rektor megnyitó beszédében, majd hozzátette: „a modernkori felsőoktatás százéves évfordulója jelzi azt is, hogy az egyetem működése ugyan a történelem viszontagságai közepette korántsem volt kontinuus, de az elmúlt száz évben igen.”

Dr. Miseta Attila orvoskari dékán elődei ünnepi beszédeiből sokat merített, „akik olykor a miénknél jóval nehezebb körülmények között is megküzdöttek és lehetővé tették azt, hogy a Pécsi Tudományegyetem a jelenlegi formájában, amely magába foglalja a négy alapító kart, valamint az újonnan érkezetteket, a mai napig jól működik. Bár néhány területen van még mit javítani, de

büszkék lehetünk azokra az eredményekre, amiket az elmúlt évtizedekben elértünk.”

Kiemelten megköszönte a rektor Dezső Krisztina, a Történeti Gyűjtemények Osztálya vezetője és mindazok munkáját, akik a kiállítás létrejöttében közreműködtek.

„Minden kiállítás beruházás-igényes, ez a tárlat sem jöhetett volna létre a Centenáriumi Programirányító Bizottság és az egyetem vezetésének támogatása nélkül” – húzta alá Szeberényi Gábor, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója, majd ismertette: a megújult tárlat az egyetem saját identitásának a megőrzéseképpen az egyetem emlékezetét hivatott támogatni, főként a centenárium okán az utóbbi száz év tárgyi és írásos emlékeire fókuszál, és fenntartható módon a továbbiakban részenként is megújítható, hiszen a gyűjtemény anyaga folyamatosan bővül. „Bízom benne, hogy az egyetem oktatói a saját identitásnövelésük eszközeként tekintenek erre a kiállításra és

a hallgatókat elhozzák ide, amikor csak lehet, mert rajtuk keresztül fog ez élő emlékezetté és identitásképzővé válni”

– hangsúlyozta a főigazgató.

Ezt követően a PTE alumnusa, Bundy János elszavalta erre az alkalomra született versét: 

Száz éve érkezett Pécsre Pozsonyból az Erzsébet Tudományegyetem

A százéves egyetemünk aurája vesz körül,
Középkori testvérével örökségre épül.
Utalva tudományra felnevelte önmagát,
Léptem át ötven éve magam is a kapuját.
Tündér Sissi királynénak támogató karja,
Úgy ölelte át országunkat, hogy egyben óvta.
Rettenetes a magyarázhatatlan gyilkosság,
Aljas tett után gyászba fordult Magyarország.
Éhes világégés határainkat felfalva,
Sorsában népünket körülöttünk szétszaggatta.
Tudás az, mit nem rabolhat el soha senki sem,
Utasként Földünkön a megújulás éltessen.
Diákot és tanárt ismeretek fűznek össze,
Áttörve gátakat törekednek mindig többre.
Sokan sokat tettek a karok fejlődéséért,
Vitáknak elmélkedéssel keresve a végét,
Itt is a közös akarat jó példává válhat,
Szemben a buszsofőrök is intenek egymásnak.
Zöld pálmaágon utazzon lelkünk békevágya,
Emelkedjék a tehetség hasznos alkotásra,
Legyen Klebelsberg terve ma is építő eszme,
Őrizze  Pécs egyetemét biztos igaz mérce.
Rendbe téve múltat, jelent, vár ránk sok feladat,
Eredmény igazol, Teremtőnk védi utunkat.

Az új kiállítás tudományterületenként ismerteti az egyetemi karok történetét, az itt oktató professzorok munkásságát, a hallgatói életet, a tudományos munkát. Az egyetem klinikái és az itt folyó gyógyító tevékenység is külön egységet képez, melyet orvosi eszközök, fényképek, a betegek emlékei színesítenek. Néhány különlegesség is látható, például Ádám Antal alkotmánybírói lánca, Szentágothai János mikroszkópja, Prinz Gyula személyes tárgyai, Keserü Ilona egy műve, egy vagy az egyetem rektorait ábrázoló festmények. A kiállítás interaktív elemekkel is igyekszik bemutatni a centenáriumát ünneplő egyetemet, valamint az újabb korok emlékét is őrzi, például bekerült egyebek közt egy Commodore számítógép, néhány UnivPécs magazin, az Universitas Televízió régi kamerái és egy 2020-as maszk is.

A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és PTE Klimo Könyvtár különleges gyűjteményére sokan már a nyitás napján kíváncsiak voltak. A megújult kiállítás a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya szervezésében valósult meg. A Klimo Könyvtár és a Pécsi Egyetemtörténeti Kiállítás nyitvatartási időben, magyar angol, német és orosz nyelven induló idegenvezetés keretében tekinthető meg. 

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
Történeti Gyűjtemények Osztálya
7621 Pécs, Szepesy Ignác u. 3.
További részletek »

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni