Megemlékezést tartottak Ormos Máriáról a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában, január 6-án.
Két évvel a halála előtt Ormos Mária felhívta egyik kollégáját és egyik tanítványát, hogy felkérje őket arra, hogy a végakarata szerint rendezett megemlékezésen mondjanak majd beszédet. Ha semmi mást nem tudnánk Ormos Máriáról, már ez az önreflexió, józanság és előrelátás is különlegessé tenné.
De ennél jóval több aspektusból volt Ormos Mária rendkívüli.
Január 6-án több egyetemről érkezők töltötték meg a Magyar Tudományos Akadémia budapesti nagytermét, és csatlakoztak a gyászoló családhoz.
„Nekem a nagymamám volt –
mondta néhány személyes momentumot felidézve Szekeres Tibor, majd hozzátette: önök talán jobban, más oldaláról ismerték.”
Mivel három éve jelentek meg Ormos Mária memoárjai, az életút ismert részletein túli dolgokról beszélt Gyarmati György. „Arról essék szó, ami nem maradt fent nyomtatásban.” - mondta. Beszédében kiemelte: ahhoz képest, hogy az 1956-ot követő időszakban a politikai rendszer szerint „értelmiségi munkakörben való foglalkoztatása tilalmas” volt, Ormos Mária _ miután „Fortuna és Klió kegyelmi pillanatban történt pókerpartija révén visszatérhetett pályájához” - az értelmiségi élet megtestesítőjévé vált. A szakmaiságból egy jottányit sem engedett, a források alapos ismeretéhez is elengedhetetlen könyvtár gyarapítása pedig olyannyira szívügye volt, hogy saját könyvtárának nagy részét nyugdíjba vonulása, szakkönyvgyűjteményét pedig halála után ajándékozta a Pécsi Tudományegyetemnek.
Saját köteteit úgy sikerült megírnia, hogy az ismeretterjesztés közben olvasmányélményt is kínált. Emlékiratainak címe Remények és csalódások. Gyarmati felidézte, hogy egyszer kérdőre vonta Ormos Máriát, hogy miért nem szól memoárjában azokról, akik keresztbe tettek neki, mert így a cím második fele nincs benne a könyvben. Ormos Mária nagylelkűségére jellemző választ adott: „azok azzal bűnhődnek, hogy említésre sem méltatom őket”. A hallgatóiról szólva Gyarmati György megjegyezte:
„Holdudvarába irigylésre méltóan sok tanítványa is beletartozott, közülük sokakkal baráti viszonyt ápolt.”
Tanítványként Pilkhoffer Mónika emlékezett meg Ormos Máriáról, a személyes emlékek és a tények között egyensúlyt tartva. „A kíváncsiság volt habitusának alapja.” - jelentette ki Pilkhoffer Mónika, majd rámutatott arra, hogy 350 publikációja is tanúsítja, hogy Ormos Máriának a munkája volt a hobbija is. Széles olvasóközönsége volt, azon kevesek közé tartozott, akiknek műveit nemcsak a szűkebb értelemben vett szakma olvasta. De erős és bátor nő is volt, ő volt Magyarország első női rektora. „Az 1984 és 1992 között a Janus Pannonius Tudományegyetem rektori posztját betöltve is a minőségre helyezte a hangsúlyt.” Pilkhoffer Mónika azt is felidézte, milyen briliáns előadó volt Ormos Mária, aki legalább olyan hatalmas szakmai alázattal fordult a tudomány felé, mint amilyen közvetlenséggel támogatta tanítványait.
„Bár úgy tűnhet, hogy a múlttal foglalkozott, egész életében a jövő megalapozásán dolgozott.”
- zárta beszédét Pilkhoffer Mónika.
A megemlékezésen a két Ormos Mária által felkért barát és kolléga után bárki szólhatott. Nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar történelemmel foglalkozó tudósok krémje ült a teremben, s sorra éltek a megszólalás jogával. Sok feladatot ellátó – oktató, kutató, tudós, tudományszervező, rektor, író, mentor – életéhez illően a beszédet mondók is sokféle területet képviseltek. Köszönetet mondott például tudomány- és oktatásszervező munkájáért az egyetem nevében rector emeritus, a felajánlott köteteiért könyvtáros, emailjeinek összegyűjtését szorgalmazta egy könyvkiadó. Egykori szellemes, tartalmas csevegések, vacsorák, kávék, pezsgős köszöntők, gesztusok, bon mot-k emléke suhant ki a teremből a Duna-partra. A befejezetlennek tartott, az utolsó pillanatig javított könyvek, tanulmányok, a körülményektől sorsát befolyásolni nem hagyó Ormos Mária kutatási eredményei viszont
olyan jelentősek, hogy a személyére már emlékezni nem tudó sokadik elkövetkező történészgenerációt is elkísérik majd.
A beszédek egy része – sőt, korábbi, Ormos Mária kerek születésnapjaira szervezett tudományos ülések alkalmából íródottak egy része is – elérhetők weboldalakon, a közösségi médiában.
Az eseményt – Ormos Mária kérésének megfelelően – kötetlen beszélgetés követte.
Talán azt szerette volna Ormos Mária, hogy az őt ismerő szakmabeliek – ha nem is feltétlenül róla, de – beszélgessenek. Abban biztos vagyok, hogy az is célja volt, hogy családtagjai érezzék, hogy azt az űrt, amit maga után hagyott, sok-sok tanítványa és kollégája ugyanúgy megszenvedi, és ugyanúgy emlékének fenntartásán fáradozik, mint ők maguk.
