Szentgyörgyvölgyi Emesével, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája Neurológiai Osztályának főnővérével beszélgettünk a Nevetnikék önkénteseiről. A diplomás ápoló szinte szuperlatívuszokban beszél a gyógyulófélben lévő gyerekek “őrangyalairól”, és azt sem felejti el nekik, hogy azokkal is törődnek, akikről sokan megfeledkeznek: az ápolókkal és kórházi alkalmazottakkal.
Mikor találkoztak először a Nevetnikékkel?
A Nevetnikék 2008-ban járt először az osztályunkon, akkor még Neuropszichiátriai Osztály voltunk. 17 éve járják a Pécsi Gyermekklinika Neurológiai Osztályának folyosóját - színes ruhákban, mosollyal, lelkesedéssel és egy csipet varázslattal a zsebükben. Az egyik alapító tag, Glória, szívvel-lélekkel viszi hátán az ügyet: a beteg gyermekek támogatását. Elkötelezettsége nem csupán inspiráció, hanem érezhető minden játékos foglalkozásban, kedves szóban, amit a betegeknek mond.
Mindig jó volt a kapcsolat az osztály és a Nevetnikék között?
Nagyon! Kifejezetten szeretjük, hogy
szervezetten jönnek, előre, havi szinten elküldött beosztást kapunk.
Folyamatos kapcsolatban vagyunk: akár személyesen, akár emailben, könnyű velük kommunikálni. Az alapítvány mindemellett nagyon igyekszik az osztály speciális igényeit figyelembe venni, sokat kérdeznek, visszajelzést kérnek. Az eszközök-játékok a folyosón elhelyezett szekrényben mindig rendben vannak. Amikor megérkeznek, mindig megkérdezik, milyen korosztályú gyerekek vannak, és van-e olyan csecsemő, akit nem látogatnak. Rólunk, osztályos ápolókról sem feledkeznek meg soha. Egy-egy jeles alkalommal, például Ápolók Napján kis műsorral és apró szívből jövő ajándékkal köszöntenek minket mindig. Ezek különösen meghatóak, hiszen a sokszor háttérben maradó nővérek és szakdolgozók munkája felbecsülhetetlen, és ezt érzik ők is.
Hogyan látják a munkájukat a beteg gyerekekkel?
Az alapítvány munkájának középpontjában mindig is a gyermekek álltak.
Különösen nagy figyelmet fordítanak azokra a csecsemőkre, akiket különböző okokból a kórházban hagytak.
Számukra a Nevetnikék önkéntesei nem csupán 1-1 órányi játékot visznek, hanem gondoskodást, érintést, törődést, amire az ilyen kis babáknak talán a legnagyobb szüksége van. A közelmúltban ráadásul új önkéntes csatlakozott osztályunkhoz: Nellike, aki már-már 
egy „csoda”. Lelkesedése, kedvessége hamar belopta magát a gyerekek és az osztály dolgozóinak szívébe. Hiánypótló ötlete az alapítványnak például a Kincses Láda, ami tele van különféle egyedi kreatív játékokkal, ezek ráadásul hazavihetőek. A szülők ugyanis nem mindig tudják mire is van igazán szüksége egy gyógyuló gyermeknek, hogyan lehet őket megnyugtatni vagy elterelni a figyelmüket a fájdalomról. Ez a játékos láda egy kis menedék, egy ajtó a képzelet világába. Foglalkozásokat is tartanak a nagyobb gyerekeknek, kártyáznak, bűvészkednek. Az alapítvány tevékenysége túlmutat az önkéntességen: hivatás, küldetés, ami reményt, örömöt és szeretetet visz oda, ahol ezekre a legnagyobb szükség van. Az évek során ráadásul rengeteget fejlődtek szakmailag, és önkénteseik is nagy számban vannak már. Folyamatosan képzik magukat a beteg gyerekek érdekében. Nem régóta pedig már saját helyük is van, éppen a klinikánkkal szemben. Rengeteg munkával, sikeres kampánnyal érték el, hogy lehessen saját épületük.
Mit adnak az ápolóknak?
Türelem és még több mosoly.
Ezt hozzák magukkal a gyerekeknek, és át is adják nekünk, dolgozóknak is. A rendszeres megemlékezés az Ápolók Napja alkalmából nagyon jól eső érzés. Szívet melengető, kis ajándékkal és oklevéllel kedveskednek, ráadásul mindig írnak a dolgozóknak személyes, névre szóló üzeneteket is, ez felbecsülhetetlen érzés számunkra.
