close
CímlapEgyetemi életMentorképzés a PTE-n

Mentorképzés a PTE-n

2017. március 13.

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a PTE Tehetséggondozási Irodájának szervezésében színvonalas program valósult meg Mentorképzés a Pécsi Tudományegyetemen címmel.

Március 7-én és 8-án a PTE tehetség-ösztöndíjasainak részvételével zajlott a képzés egy szakképzett tréner vezetésével, aki gondoskodott arról, hogy a nap végére a különböző karokról és tudományterületekről érkezett résztvevőkből igazi csapat kovácsolódjék.
A tréningen sokféle módszer jelent meg: volt játékos névtanulás, kreatív szövegalkotás, bizalomjáték és improvizáció.

A nap végére a résztvevők nemcsak a csapattársaikat ismerhették meg, hanem önmagukról alkotott elképzelésük is árnyaltabbá vált.


A mentorképző tréning segítségével a tehetséges hallgatók az elkövetkezőkben hatékonyabban alakíthatják pályájukat, és eredményesebbé válik a középiskolás diákokkal végzett munkájuk. Az itt megismert stratégiák és technikák megkönnyítik, ugyanakkor eredményesebbé és színesebbé teszik a közös programjaikat. 
A résztvevők számára a rendezvényt vonzóvá tette az inspiratív, a megszokottól eltérő külső helyszín, a tapasztalt tréner személye, de legfőképpen a különleges tehetségű, sikeres hallgatók egymásra gyakorolt hatása. Ennek igazolására idézünk néhány véleményt:

„Hasznos volt a jövőbeni terveim megálmodásához, ahhoz, hogy célirányosabban gondolkodjak.”

„Tetszett, hogy a feladatok egy része a probléma és konfliktus megoldására koncentrált.”

Mind a bizalmi feladatok, mind a kreatívak szuperek voltak. Úgy éreztem, hogy kíváncsiak rám mint személyiségre, és engem is mindenki személyisége megfogott.”

„Remek emberek, remek feladatok. Sokat nevettem és sokat tanultam.”

A PTE Tehetségköveteivel itt olvasható néhány interjú:
Jobbá tenni
 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni