close
CímlapEgyetemi életMindkét fél nyertes

Mindkét fél nyertes

2021. november 29.

A több mint negyedszázada Pécsett működő, a régió egyik legmeghatározóbb gépgyártó nagyvállalata és Magyarország első egyeteme megerősítette és kibővítette három évvel ezelőtt kötött megállapodását. A Körber Hungária Gépgyártó Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködéséből a hallgatók profitálhatnak a legtöbbet, hiszen gyakorlatorientált, a legmodernebb technológiákat is felvonultató képzés mellett gyakornoki munkalehetőségekhez juthatnak, versenyképes juttatásokkal.

„Ha van olyan együttműködés, amellyel mindenki nyer, akkor ez az”

– mondta el köszöntőjében prof. dr. Miseta Attila, a PTE rektora. Az egyetem oktatói és hallgatói a lehető legmodernebb körülmények között fejleszthetik és tarthatják naprakészen tudásukat a duális képzés és a számos szakmai gyakorlati lehetőség keretében, míg a Körber olyan utánpótlásbázisból erősítheti meg szakembergárdáját, amely magasan kvalifikált, ambiciózus, és értékes diplomával rendelkezik majd – hangsúlyozta a PTE rektora.




fotó: Müller Andrea - PécsMa

Az együttműködés részeként a Körber a PTE hallgatói számára gyakorlatorientált és szemléletformáló kurzusokat, valamint munkaerőpiaci ismereteket nyújtó tréningeket szervez saját munkavállalói és partnerei bevonásával. Emellett a TDK- és szakdolgozatok témáinak kidolgozásában, aktualizálásában és bírálatában, valamint a hallgatók felkészítésében is részt vesznek a vállalat szakemberei. Ezzel párhuzamosan a PTE képzéseket szervez a Körber részére a nagyvállalat képzési igényeinek megfelelően, amelyhez biztosítja a jól képzett oktatókat, a tantermeket és a szükséges oktatási eszközöket egyaránt.




fotó: Müller Andrea - PécsMa

A Körber számára rendkívül fontos, hogy a régió meghatározó szereplőjeként szoros kapcsolatot ápoljon azzal az intézménnyel, ahonnan a leendő munkatársai érkeznek – vette át a szót Katona Gábor, a Körber Hungária ügyvezetője. Hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolunk a pécsi egyetemmel, különösen a Műszaki és Informatikai Karral. Látjuk a fejlődésüket, folyamatosan figyelemmel követjük a nemzetközi rangsorokban való előrelépéseiket, ami minket is örömmel és büszkeséggel tölt el. Egyrészt, mert ennek a fejlődésnek a részesei, másrészt a nyertesei lehetünk – húzta alá Katona Gábor. Az ügyvezető szerint a negyedszázados történelemmel rendelkező vállalatnál

állandó az innovációs kényszer, melyhez a PTE biztos alapot nyújthat.

„A cég jogelődjével, a HAUNI-val is volt keretszerződése a PTE-nek, 2019-ben alakult meg a MIK-en egy külső tanszék, a KTK-án ezután indultak a céghez köthetően a pénzüggyel kapcsolatos kurzusok, és 2020-tól az ÁJK-n is közös kurzusokban manifesztálódik az együttműködés. A PTE számára rendkívül előnyös, hogy a duális képzési portfolióját növelheti. A fentieken túl más módon is segíti a PTE-t a Körber, például olyan termek létrehozásának támogatásával, melyek a 21. századnak megfelelő, digitális transzformáció jegyében fogantak” – mondta el Fedeles Tamás rektorhelyettes, majd hozzátette:

„egy virtuális campus terve is körvonalazódik.”

Az eseményen elhangzott, hogy a Körber és a PTE az alkalmazott kutatások terén is együttműködnek majd, valamint közös kutatás-fejlesztési és innovációs célokat, irányokat határoznak meg. Az együttműködési megállapodást hétfő délután írta alá a PTE Szenátusi Tanácstermében Miseta Attila rektor és Decsi István kancellár a PTE részéről, míg a Körber Hungária képviseletében Katona Gábor és dr. Megyeri János ügyvezetők.




fotó: Müller Andrea - PécsMa

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni