close
CímlapEgyetemi életMissziós tevékenységet végez a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány

Missziós tevékenységet végez a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány

Csütörtökön tartotta a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány a "Mentorprogram létrehozása a dél-dunántúli régióban" című projektjének záróünnepségét a PTE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján. A több mint 576 millió forint támogatásból három éven át megvalósuló projekt során közel ezerháromszáz koraszülött gyermek fejlesztését segítették és követték nyomon Baranya, Somogy és Tolna megyékben.

Dr. Decsi Tamás professzor, a gyermekklinika igazgatója rövid köszöntőjében megköszönte az alapítvány hathatós és áldásos tevékenységét, mellyel támogatják a kisbetegek fejlődését. Ezt követően Dr. Masszi György gyermekkardiológus, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke adott tájékoztatást arról, hogy a projekt egyértelműen elérte a célkitűzéseit, amiért hálás valamennyi projektben dolgozó munkatársnak.

Dr. Masszi György kuratóriumi elnök

Dr. Adamovich Károly, a projekt orvos-szakmai vezetője avatta be a jelenlévőket a részletekbe. Kiderült, hogy a projektben résztvevő koraszülöttek 53%-a volt a fiú, 47%-uk lány. A közel 1300 gyermek közül 83-an születtek 1 kilogrammnál kisebb súllyal. Arra nem kaptak a szakemberek egyértelmű választ, hogy mire vezethető vissza a koraszületés, de az megállapítható, hogy ha van dohányzó a családban, illetve ha csak az egyik szülő keresőképes, valamint a csonka családba való születés növelheti a rizikófaktort. Pozitívumként elhangzott, hogy valamennyi, projektben mentorált gyermek megkapta a szükséges védőoltásokat. A vizsgált gyermekek kétharmada kapott anyatejet, ami szintén jó aránynak mondható.

Dr. Adamovich Károly előadása közben

Dr. Nagy Éva projektvezető elmondta, hogy 23 új munkahelyet hoztak létre a projekt során. Mindhárom megyében létrehozták egy-egy mentorházat, és megyénként 20-20 mentort képeztek ki, akik kijártak az érintett családokhoz, tájékoztatták őket a fejlesztési lehetőségekről, programokat szerveztek számukra. Megyénként egy-egy új játszóteret is kialakítottak a gyermekek számára. Megjegyezte, a Somogy megyei azért emelendő ki külön is, mert azt – speciális kialakításának köszönhetően – kerekesszékkel közlekedő gyermekek is tudják használni. Ezen felül beszereztek megyénként 20-20 lélegeztetőgépet és csecsemőmérleget, két ultrahang készüléket, EKG-t és számos fejlesztő játékot és eszközt.

Ilyen szép lett a pécsi játszótér a gyermekklinika udvarán

Szerveztek zeneterápiás és állatasszisztált terápiás foglalkozásokat is, melyek pozitív hatása szinte csodaszámba ment. Az a gyermek, aki addig alig szólalt meg, vagy alig mozgott, egy-egy kutya vagy ló jelenlétében sokkal könnyebben nyílt meg, bontakozott ki, akár az állatot „használva társalkodó partnerként”. Emellett készségfejlesztő játékokat is bemutattak a szülőknek, hogy otthoni körülmények között fejleszthessék gyermekeik mozgás- és beszédkészségét úgy, hogy azt a gyermekek játékként éljék meg. Ingyenes tájékoztató kiadványt is szerkesztettek Koraszülöttek Lapja címmel, valamint készítettek tájékoztató videókat, melyek a legismertebb videómegosztón ma is elérhetőek, és segítik a korszülött babával a kórházból hazatérő szülők első, kritikus napjait, hónapjait.

Vidámak voltak az édesanyák számára szervezett foglalkozások

A fenti, számos pozitív példa és hasznos program kapcsán kijelenthető, jó hír, hogy a projekt még öt évig fennmarad, folytatódik. Így továbbra is elérhető lesz a https://koraszulottmentor.hu/ honlap, ahol akár kérdéseket is fel lehet tenni orvosoknak, szakembereknek, de a fent említett videók, kiadványok is elérhetőek.

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni