Galgóczi Klaudia matematika-testnevelés és tanár szakos hallgató, ötödéves a Pécsi Tudományegyetemen, s egyben a Tanítsunk Magyarországért! program egyik nagykövete.
Miért jelentkeztél a programba?
Már általános iskolában eldöntöttem, hogy tanár leszek. Szeretem, hogy segíthetek másoknak, és jó érzés, ha valaki megért valamit, amit eddig nem tudott, hálásak is a segítségért. Eredetileg azt gondoltam, korrepetálni fogunk a program során, aztán kiderült, hogy nem egészen - ha szükséges volt, persze e téren is a gyerek rendelkezésére álltunk. A fő cél az volt, hogy integráljuk őket a közép- és felsőoktatásba, hogy legyen jövőképünk. Utóbbi azért is fontos, mert a környezetükben sokszor nincs is előttük olyan példa, mely megmutatná, hogy lehet máshogy is élni, és milyen életminőséget és világlátást biztosít egy felsőfokú végzettség.
Melyik iskolában dolgozol mentorként?
Egyházasharasztiba kerültem, ahol soha nem jártam még a program előtt. Ez egy pici falu, mindössze egy-két utca az egész, 5 perc alatt végig lehet járni mindent. Van iskola, bolt, posta, kocsma, templom, közösségi ház, néhány családi ház. A bolt is csak reggel működik.
Debrecen mellett, Mikepércsen élek, és itt is vannak nehéz körülmények között élők,
de nem annyira, hogy gyerekként se lássanak semmit a világból.
Az Egyházasharasztihoz legközelebb eső nagyobb település Siklós, ami háromnegyed óra busszal.A mentoráltjaim be szoktak oda járni vásárolgatni, de nagyon kevés busz jár és hosszú az útvonal, ami számomra meglehetősen furcsa.
Hogyan fogadtak a gyerekek?
Nagyon kedvesek voltak! Már a legelső alkalommal is pingpongoztunk együtt, és elmesélték, milyen szokások járnak feléjük. Szoktak kérdezgetni rólunk is, az egyetemről is, a magánéletünkről - nagyon kíváncsiak. Könnyen befogadtak, és egyenrangú félként kezelnek - bár néha még magáznak, pedig kértem, hogy ne tegyék. (nevet) Örülök, hogy a barátjuknak tartanak.
Furának hangozhat, de az iskolába nem is jár olyan gyerek, aki egyházasharaszti lenne: a környékről származó diákok gyűlnek itt össze. Emiatt az osztályok nem összetartók, hiszen mindenkinek megvan a saját baráti köre a maga falujában. Anyagilag viszonylag jobban boldogulnak, mint az utóbbi években, a szüleik fele dolgozik, így előttük van példa. Vannak viszont olyanok is, akiknek a családja csak segélyből él, ott a gyerekek
nehezebben látják a miértet, hogy mi a jó továbbtanulásban.
Hány gyerek tartozik hozzád?
Most bővült 18-ra az osztálylétszám, és hárman vagyunk mentorok, így mindenkire hat diák jut. Azt, hogy pontosan ki kihez kerüljön, azt egymás között döntöttük el a mentortársaimmal. A hat gyerek soknak számít, főleg, mert a mentoráltak száma nem befolyásolja azt az összeget, amit az iskolán kívüli programjaikra költhetünk. Pedig ez milyen jó lenne! Iskolán kívül voltunk egyszer Siklóson pizzázni, aztán volt egy lézertag, aztán mozi Pécsen. Volt olyan gyerek, aki Pécsett is csak most járt másodszor életében, pedig a falutól légvonalban csak 40 kilométerre van - igaz, busszal két óra. Szerintem fontos ilyen programokra elvinni őket, hogy többet lássanak a világból. A legtöbb alkalommal a többiekkel közösen mentoráljuk az osztályt, de most hazaköltöztem a járvány miatt, így online csak azzal a hattal foglalkozom, akik hozzám tartoznak.
Hogy érzed, mennyire sikerült hatni ezekre a gyerekekre?
Nem feltétlenül hatásomra kezdtek el a továbbtanuláson gondolkodni, mert az alapmotiváció meg kell, hogy legyen egy gyerekben ehhez - én inkább csak erősíthettem őket ebben. Általában szakmát akarnak szerezni, a lányok szépségiparban (körmösként, fodrászként, kozmetikusként) képzelik el a jövőjüket, a fiúk között az autószerelő, szakács, pincér foglalkozások azok, amiket megvalósíthatónak tartanak. Van egy lány, aki nagyon jó tanuló, ő szintén szakmát akar tanulni - szeretném erősíteni benne, hogy akár tovább is tanulhatna.
Ha már itt tartunk: a gyerekekre hogyan hatott a koronavírus-járvány?
Tavasszal voltak közöttük, akiket nehéz volt utolérni, nyilván kevésbé voltak a nem jelenléti oktatáshoz eszközeik. Úgy gondolom, jobb, ha bejárhatnak az iskolába, mert rendszert visz az életükbe. Ősszel majdnem minden héten tudtunk személyesen is találkozni.
Ismét toboroz a program. Miért érdemes csatlakozni?
Bárki számára tökéletes, aki emberekkel fog foglalkozni, sokat lehet tanulni belőle. Tanárként pedig főleg. Rengeteget lehet tanulni a gyerekekről és magunkról is. Jó látni, ahogy kimozdulnak a komfortzónájukból, és megmutatjuk nekik a világot, ezzel pedig reményt tudunk adni, hogy
van esélyük változtatni, van esélyük egy jobb életre.
