Soós Károly Attila tavaly március óta a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora. A közgazdász professzor a PTE Közgazdaságtudományi Kar doktori iskolájának oktatója is, ám a szoros pécsi kötődés és jelenlét ellenére székfoglalójára idén május 9-én került sor, a KTK Fintelligence termében. A professzor a kedvenc kutatási témájáról, az eurózónáról tartott előadást.
Az eurózóna problematikusan jött létre, sokan azt gondolták, hogy hamar össze fog omlani – ennek ellenére az Európai Unió stabilizáló erejének bizonyult.
Az új, közös európai pénznem bevezetésekor, s azóta is sokan húznak párhuzamot a szintén tagállamokból álló Amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetével. Viszont vannak igen markáns eltérések: például az USÁ-ban a szövetség nem ad támogatást a bajba kerülőknek, ehelyett maga teljesít szociális szempontból kényes funkciókat (pl. nyugdíjfizetés) és a fő bevételét jelentő személyi jövedelemadó progresszív.
Az EU-ban viszont még sokáig nem lesz központi nyugdíj, ráadásul támogatni a bajba kerülő államokat csak a költségvetésükön keresztül lehet, ami erkölcsi kockázattal jár. A béralakulás és a versenyképesség szempontjából
az eurózóna észak–dél pólusú, és az északi országok teljesítenek jobban.
Az euróválság kapcsán például a bajba kerülő Spanyolország, Görögország, Olaszország, Portugália és Ciprus furcsa monetáris és lassú fiskális segítséget kapott, ráadásul a hibás köröket rossz döntésekkel tovább erősítették. Az integráció és a válságkezelés politikai korlátokba is ütközött: az euroszkeptikus hangok felerősödtek, s közben egyes, fiskális szigorukról ismert országok sérelmezték, hogy más államokra ez kevésbé jellemző. A németek és velük együtt az északi országok csoportja (az új Hanza szövetség) szerint a délieknek maguknak kellene fizetniük a tékozlásért.
„Az eurózóna érdekében valahol engedni kellett. – szögezte le Soós professzor –
Németország számára fontos az eurózóna fönnmaradása, mert megszűnésével nem tudna szuperversenyképes maradni,
valutája fölértéklődne. Ezzel szakértői becslések szerint 2013-2025 között kibocsátásban 1,2 ezermilliárd euró lett volna a vesztesége.” A szakember úgy véli: Németország függése az eurózónától pedig az idő múlásával csak erősödni fog, ezért fokozatosan bele fog kényszerülni abba, hogy a munkaügyi koordinációba és a fiskálisintegrációban is kedvezményeket tegyen.
Az eurózóna válságkezelési eszközei tökéletlenek, de végül működtek, és egy esetleges következő válságnál is működnének. Az északi országoknak nem érdeke a zónából kiléptetni más államokat. A déli országok számára hosszú távon tűnhet kifizetődőnek a kilépés, de valutájuk erős leértékelődése rövidtávon adósságkatasztrófával fenyegetne – így szintén nem valószínű, hogy erre törekednének.
