Kiss Georgina magyar–esztétika szakon kezdett az egyetemen, majd az esztétikát filozófiára cserélte, tanítani szeretett volna. Publikál a pécsi Jelenkor folyóiratban, és tanít is az egyik legpatinásabb pécsi gimnáziumban, de az egyetemen is tart órákat. Nemcsak tanítja, műveli is az irodalmat, verseket, tanulmányokat, kritikákat ír, tehetséggondozó szakkört vezet...
Miért választottad ezt az alapvetően bölcsészirányt?
Nem tanár szerettem volna lenni kezdetben. A középiskolában néhány dolog szerzett igazi örömet: a matekpéldák megoldása és a biológia-, kémiatanulás mellett a részletekbe menő verselemzés. Mindegyik analitikus gondolkodást igényel. Sikerélmény ért mindben. Pályaválasztáskor azért választottam az irodalmat, mert úgy véltem, a matematika szépsége egy haikuból is kibontható, sokrétűbbnek véltem a szöveget, mint az egyenleteket. A biológia–kémia kettősségében azt láttam, hogy kémcsövekkel kell majd foglalatoskodnom köpenyben egy fehér teremben, és az emberekkel, nyelvvel való foglalatosság háttérbe szorulna, ezért maradtam végül a magyar szaknál.
Nem csalódtál?
Szokott olyan időszakom lenni, amikor sajnálom, hogy nem mélyedtem el jobban a természettudományokban. Néha kipróbálnám kicsit, milyen matektanárnak lenni. Nagyon különböző természettudományos és bölcsésztárgyakat tanítani, de véglegesen nem cserélnék. Véletleneken keresztül, de nagyon jól alakult az utam. Hallgattam a megérzéseimre és nyitott maradtam a lehetőségekre. Arra igyekeztem menni, ahonnan olyan visszajelzések érkeztek, hogy nem vagyok középszerű.
Pécs egy legpatinásabb gimnáziumban tanítasz most, a Leőweyben. Hogy kerültél oda?
Véletlenül. A tanári szakdolgozatom védésekor a bizottság külsős tagja a Leőwey Klára Gimnázium igazgatója, Zalay Szabolcs volt. Újító elképzelései voltak, az iskola rangjának megőrzése mellett a pedagógiai szemléletet frissíteni szándékozott. A vizsgám után beszélgetésbe kezdtek konzulensemmel, Mekis Jánossal, ő is jókat mondott rólam… A diplomamunkámat Babitsról írtam konstruktív pedagógiai szempontból, ez felkeltette igazgató úr érdeklődését. Ezután a doktori iskolában kaptam ösztöndíjat, de a harmadik évtől már a Leőweyben tanítottam. Néhány órát tartottam ott korábban is, tetszett a közeg, és szeretettel fogadtak, szerencsésen egymásra találtunk.
Amit az egyetemen tanultál, azt tudtad hasznosítani?
Abszolút. Az irodalom-módszertant például Kucserka Zsófiától tanultam. Ahogyan azt is, miképp érdemes felépíteni egy magyarórát, hogyan tanácsos csoportosan közelíteni szövegek felé. Medve Anna órái pedig a nyelvészeti metodikában voltak nagy segítségemre.
Utánad kérdeztem középiskolás vonalon, és rajongó visszajelzéseket kaptam. Mit gondolsz, mitől szeretnek?
Nehéz volt rátalálnom, hogyan tudok hiteles pedagógus lenni. A legmeghatározóbb tanáraim rendkívül szigorú, távolságtartó nők voltak. Úgy gondoltam, hogy ez az üdvös út, de a saját gyakorlatomban nem működött. Talán az a recept, hogy nincsen recept. Elengedhetetlen az őszinteség, hogy ne felvett szerepet alakítson az ember. A humor az egyik nélkülözhetetlen eszközöm. Engem is ez visz előre. Rengeteg dolgot kell tanítanunk – az érettségi és a NAT miatt –, s ezzel nem mindig tudok azonosulni. Az osztályaimmal rendszerint azzal kezdünk, hogy megbeszéljük, mi a nyelvtan- és irodalomórák szerepe, „haszna”: meghallgatom, hogy szerintük miért fontos, és elmondom, hogy az én elképzelésem szerint miért, s hogy miképp fogom tanítani, mit várok tőlük. Tiszta viszonyokat teremtek. Nem az életrajzok és az adatok betanulása, hanem a kompetenciafejlesztés az első számomra, az értő olvasóvá nevelés a célom. Gyakorlati szempontból is megmutatom, miért fontos ma a retorika, egy beszéd felépítése. Hiszen mindegy, hogy egy szöveg – amit írok vagy olvasok – miről szól, Babits Mihályról vagy a kvantumfizikáról. A tudás a nyelvben lakozik.
