close
CímlapEgyetemi életAz ókor vonzereje

Az ókor vonzereje

2022. május 18.

Rekorder konferencia kezdődik május 19-én a PTE BTK-n: az Ókortudományi Társaság és az ókortudománnyal foglalkozó magyar egyetemek országos rendezvényére 170 előadót várnak, 18 tudományos szekcióban. Az eseményt a PTE BTK Klasszika-filológia, az Ókortörténet és a Régészet tanszékei szervezik. Különlegesség, hogy az eseményhez kötődően kerül sor két kortárs, ám Euripidész Antiopé című tragédiájának töredekéire épülő kantáta másodbemutatójára, illetve egy ókori, rekonstruált hangszer, az aulosz bemutatására.  A koncert és a teljes konferencia ingyenes és nyitott.  A részletekről dr. Kárpáti Andrást, a PTE BTK Klasszika-Filológia Tanszék vezetőjét, az Ókortudományi Társaság alelnökét kérdeztem.

Konferencia
Öt egyetemen foglalkoznak ókortudománnyal Magyarországon, az országos konferenciát 1992 óta rendezzük meg közösen, kétévente más felsőoktatási intézményben. Pécsett 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ezt pótoljuk ebben az esztendőben.
Izgalmas, hogy ekkora az érdeklődés, bár ennek már a 2018-as, Szegeden rendezett konferencián, sőt, előtte is láttuk jeleit: egyre nő a résztvevők száma, évről évre több a fiatal is: nemcsak PhD-hallgatók, de mesterszakosok is jelentkeznek. Úgy gondolom, ehhez az Ókortudományi Társaság szemléletmódja is hozzájárul: az eredetileg görög, latin nyelvre és kultúrára koncentráló rendezvény nyitott az ókorhoz köthető számos interdiszciplináris kutatás felé, és a jelentkezők témáit sem szűri előzetes zsűri.

Az ókor vonzza a fiatalokat, és ez is bizonyítja, hogy e tudomány nem poros, senkit nem érdeklő dolgokról szól, hanem hozzánk, a ma emberéhez is.

A szekciók között az egyiptológiával kezdve az asszirológián át a hebraisztikáig és az ókori Indiáig hallgathatnak előadásokat az érdeklődők.
A plenáris előadást Takáts József (PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék) tartja majd a Vargha Damján teremben, Nemzeti ókor címmel.”

Részletes program:
https://btk.pte.hu/hu/mok-pecs-2022

Koncert és egy elfeledett antik hangszer hangja
Euripidész a maga korában modern zeneszerzőnek számított, izgalmas töredékek maradtak fent tőle e téren is. A ma művészeit sokszor éppen ez a töredekésség inspirálja, így Tornyai Péter és Balogh Máté zeneszerzők egy-egy kantátát írtak az ókori szerző anyagaira alapozva. A két zenemű eddig egyszer csendült fel, egy 2018-ban, a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen. Az NKA támogatása révén az idei pécsi Ókortudományi Konferencián a szélesebb nagyközönség is meghallgatja.
Az aulosz egy nádfúvós hangszer, az ókori Mediterráneum egészében használták, majd lényegében teljesen eltűnt, a legtöbbször jobb híján fuvolának fordítják magyarra. Az ókori színházi előadások szabadtéren zajlottak, így a hangszernek éles hangja kellett, hogy legyen. Tudjuk, hogy Euripidész ennek kíséretével képzelte el darabjait. Nagy Márton hangszerkészítőnek köszönhetően május 20-án a Művészeti Kar Liszt termében az auloszt is megismerhetjük.

Jómagam egyszer már hallottam a felújított hangszer hangját - lenyűgöző, semmihez sem lehet hasonlítani.”

Részletek: https://btk.pte.hu/sites/btk.pte.hu/files/2022-04/220422_14-mok_koncert_A3_c.pdf

Szakmódszertan és a jövő
Az esemény zárónapján két kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül.
Ellentmondásos, mennyire sokan érdeklődnek az ókor iránt, és ennek ellenére mennyire kevesen tanulják az érintett nyelveket. Az egyik beszélgetés a középiskolai latinoktatás megújításának lehetőségeiről szól.
Ambivalens az is, hogy a mester- és doktori képzéseink népszerűsége ellenére évről évre kevesebb a klasszika-filológia szakra alapképzésben jelentkezők száma. Az öt érintett egyetem tanszékei azt vitatják majd meg, milyen reformoknak lenne itt az ideje.
A pécsi rendezvény keretein belül kerül sor egy kedves mozzanatra is, mégpedig a Pannon versenyjátékok 
győzteseinek megünneplésére. A Pécsi Tudományegyetem 2015 őszén indította útjára ezt az versenyt, 2021-től a Palladion Műhellyel együtt szervezik, kifejezetten

középiskolai diákok számára. A legutóbbi pályázaton több száz diák mérettette meg magát, őket fogadjuk Pécsett, a konferencián.”
 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni