close
CímlapEgyetemi életOktatói pályázat: blended learning

Oktatói pályázat: blended learning

2020. december 09.

Hagyományos kurzusok blended learning módszertan szerinti átalakítására ír ki pályázatot a PTE Rektori Kabinet oktatási rektorhelyettese.

A felhívás célja
A Pécsi Tudományegyetem vezetése továbbra is elkötelezett az oktatás minőségének folyamatos fejlesztése, az innovatív technológiai megoldások integrációja terén. Az elmúlt időszak felerősítette az új technológiák és módszertanok iránti igényt, felgyorsította az oktatás digitális transzformációjának folyamatát. A korábban felépített alapokon a PTE Digitális és Tanulástámogató Munkacsoport azzal a céllal jött létre, hogy felépítse, koordinálja, és segítse az egyetemi szintű elektronikus oktatás és tanulás folyamatát.

A felhívás tárgya
A Pécsi Tudományegyetem lehetőséget biztosít tárgyfelelősök számára, hogy pályázatot nyújtsanak be a módszertani fejlesztésre. A pályázat minden érdeklődő és bármilyen képzési rendben oktató kolléga számára nyitott, de a pályázati értékelés során elsőbbséget fognak élvezni azok az (1) előadások, melyek (2) adott képzési programban a kötelezően teljesítendő kurzusok között találhatóak meg, és (3) nagyobb létszámúak.
A sikeres pályázók kurzusaikat a 2020/2021-es tanév tavaszi szemeszterében alakítják át a blended learning módszertanának megfelelően, amelyhez a szükséges technikai és módszertani támogatást biztosítjuk, továbbá anyagi támogatással ösztönözni kívánjuk a munkát. Ebben az időszakban a munkacsoport:

  1. konzultál a kiválasztott kurzusok tárgyfelelőseivel, megállapodik a fejlesztés fókuszát illetően
  2. bemutatja a lehetséges módszertani irányokat és technológiákat
  3. segít a fejlesztéshez szükséges tartalmak formai előállításában (fontos azonban, hogy a tartalmakat a kurzusok oktatói gyűjtik össze és bocsátják rendelkezésre, a szakértői csoport a technikai megvalósításban segít).

A pályázat ütemezése

  • 2021. január 11.: a pályázat beadási határideje;
  • 2021. január 15.: a támogatott pályázók értesítése;
  • 2021. január 15. - 2021. április 12.: a kurzusok átalakítása;
  • 2021/2022-es tanév őszi szemszter: a  kruzusok meghirdetése.

Beadás módja
A pályázatot elektronikusan a http://kerdoiv.pte.hu/evasys/online.php?p=ELearning2021 webcímen lehet benyújtani.

Anyagi támogatás
150.000 Ft/hó/kurzus a 3 hónapos fejlesztési időszak alatt.

További kérdéseket az ett@pte.hu címen várjuk.

 

Prof. Dr. Fedeles Tamás
mb. oktatási rektorhelyettes

dr. Fedeles Tamás
oktatási rektorhelyettes

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni