A Pécsi Tudományegyetem november 3-án tartotta Doktoravató Ünnepségét a Magyar Tudomány Ünnepén, a Dr. Halasy-Nagy József Aulában. Az esemény délelőtti szekciójában PhD-oklevelek, habilitációk, a délutániban pedig doktori fokozatok, valamint díjak és elismerések átadására került sor.
„Rendkívül sebezhető integrált világban élünk, ki hitte volna” - utalt a világ eseményeire dr. Miseta Attila rektor -, „hogy ennyire meg lehet zavarni a megszokott világunk működését…. Ha nincs meg a megfelelő kommunikációs képességünk, akkor nincsenek meg az eszközeink, hogy megszólítsuk a másikat. A specializálódásunk magas fokú, de a kritikus helyzetekben nem feltétlenül tudjuk alkalmazni a könyvtárakban és az interneten tárolt hatalmas tudást. A most megszerzett fokozatuk viszont azt bizonyítja, hogy elkötelezettek a tudományág iránt, amellyel foglalkoznak!”
Dr. Komócsi András rektorhelyettes is köszöntötte a fokozatot szerzőket.
„A szellem emberei egy családot alkotnak”
- hangsúlyozta. „Elismerés illeti azokat, akik a maguk területén igényes, magas színvonalú munkával alkotnak maradandót. Büszkék vagyunk a hagyományainkra, a középkori egyetem hagyományára és az 1923-ban elindult Pozsonyból ideköltözött Erzsébet Tudományegyetem hagyományaira is. A múlt és jövő határán, egy jelentős évforduló előtt köszönthetjük Önöket!” - utalt a Centenáriumi ünnepségekre Komócsi András.
Az esemény keretében PhD-oklevelet kapott:
A filozófiai tudományok területén:
Halász László, nyugdíjas filozófus
Molnár Blanka, humánökológus
Szanyi Norbert, a Pécsi Egyházmegye papnövendéke
A fizikai tudományok területén:
Bodor András, a Wigner Kutatóközpont tudományos munkatársa
A földtudományok területén:
Donka Attila, a Kodolányi János Egyetem tanársegédje
A gyógyszerészeti tudományok területén:
Aczél Tímea, az Általános Orvostudományi Kar tanársegédje
Kriszta Gábor, a Gyógyszerésztudományi Kar tanársegédje
Vajda Péter, a Klinikai Központi Gyógyszertár szakgyógyszerész-rezidense
Az irodalom- és kultúratudományok területén:
Antal Klaudia, kritikus
Flach Georgina, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanára
A kémiai tudományok területén:
Zelenyánszki Dóra, a PTE-MTA Molekuláris Kölcsönhatások az Elválasztástudományban Kutatócsoportjának tudományos munkatársa
A klinikai idegtudományok területén:
Czigler András, a Klinikai Központ rezidens orvosa
Fejes Melinda, a Borsod –Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főorvosa
Tárkányi Gábor, a Klinikai Központ rezidens orvosa
A klinikai orvostudományok területén:
Bálint Alexandra, orvos
Dócs János, a Debreceni Egyetem szakorvosjelöltje
Lőcsei Zoltán, a Klinikai Központ tanársegédje
Pozsgai Miklós, a Nemzeti Rátgéber Kosárlabda Akadémia gyógytornásza
Ragán Dániel, a Klinikai Központ megbízott oktatója
Sárkány Beatrix, a Gottsegen Országos Kardiovaszkuláris Intézet rezidens orvosa
A közgazdaságtudományok területén:
Horváth Gergely, a zalakarosi Hotel Karos Spa szállodai adminisztrátora
Iloskics Zita, a Közgazdaságtudományi Kar tanársegédje
Uzsoki Máté, a Serpentarius Software Kft. ügyvezető igazgatója
Venczel-Szakó Tímea, a Közgazdaságtudományi Kar tanársegédje
A nyelvtudományok területén:
Torbó Annamária, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tudományos segédmunkatársa
Wünsch-Nagy Nóra, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanársegédje
A politikatudományok területén:
Várnai Gergely, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekvédelmi gyámja
A szociológiai tudományok területén:
Erát Dávid, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanársegédje
A történelemtudományok területén:
Kanász Viktor, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat tudományos munkatársa
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata az Egyetem doktorandusz közösségéért végzett kiemelkedő tevékenységéért, a Filozófia Doktori Iskolában végzett iskolateremtő munka elismeréseként Pro Doctorandis Universitatis Quinqueecclesiensis díjat adományozott
Boros János, a PTE KPVK egyetemi tanára, a Filozófiai Doktori Iskola vezetője részére.
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata az Egyetem doktorandusz közösségéért végzett kiemelkedő tevékenységéért, a doktoranduszok között végzett kiemelkedő közösségszervező munka elismeréseként Pro Doctorandis Universitatis Quinqueecclesiensis díjat adományozott
Zsidó András Norbert, a PTE BTK adjunktusa részére.
A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Habilitációs és Habitusvizsgáló Bizottsága habilitációt ítélt az alábbi személyek részére:
A fizikai tudományok területén:
Tibai Zoltán, a Természettudományi Kar adjunktusa
A politikatudományok területén:
Vörös Zoltán, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar adjunktusa
A történettudományok területén:
Bélyácz Katalin, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar adjunktusa
Az esemény a délután folyamán folytatódott.
„A mai nap egy állomása annak az életformának, amelynek szentelték magukat” -
köszöntötte dr. Miseta Attila rektor a doktori fokozatszerzőket.
A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Doktori Tanácsa sikeres védésük alapján doktori fokozatot ítélt oda a következő hallgatóknak:
Az állam- és jogtudományok területén:
Alsamhan Eyad, jordániai bíró
Bányai Dávid, az Egészségtudományi Kar Vizsgaközpontjának vezetője
Bárány Viktória Fanny, az Oktatási Hivatal osztályvezetője
Ferencz Barnabás, az Állam- és Jogtudományi Kar tanársegédje
Hassan Amna, jogász
Herke-Fábos Barbara Katalin, az Állam- és Jogtudományi Kar tanársegédje
Nadrai Norbert József, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagja
Vargha Éva, a Magyar Államkincstár vezető hivatali tanácsosa
Vörös Eszter Erzsébet, az Állam- és Jogtudományi Kar tanársegédje
A biológiai tudományok területén:
Percze-Mravcsik Mariann, a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója
Sarra Bouchelaghem, biológus
Az egészségtudományok területén:
David Ondieki Onchonga, az írországi University of Limerick kutatási asszisztense
Lobanov-Budai Éva, a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje
Sipos Dávid, az Egészségtudományi Kar Képzési Központjának igazgató-helyettese
Szabó Zoltán, az Egészségtudományi Kar tanársegédje
Szilágyi Brigitta, az Aurora Medical gyógytornásza
Az elméleti orvostudományok területén:
Csekő Kata, az Általános Orvostudományi Kar tanársegédje
Ferencz Sándor, a Klinikai Központ tanársegédje
Garai Kitti, a Gyógyszerésztudományi Kar tanársegédje
Godó Soma, az UNICAM Magyarország Kft. kereskedelmi képviselője
Heim Szilvia, az Általános Orvostudományi Kar tudományos segédmunkatársa
Kéringer Patrik, a Klinikai Központ rezidens orvosa
Kokhanyuk Bohdana, a 77 Elektronika bioanalitikus munkatársa
Ujvári Balázs, az Általános Orvostudományi Kar tanársegédje
Pótóné Oláh Emőke, a Baranya Megyei Kormányhivatal felügyelője
Az építészmérnöki tudományok területén:
Alamoush Saja Jamil Defalla, építészmérnök
Androsics-Zetz Dóra Noémi, a T2 Cove Design Kft. építésze
Cakó Balázs, a Műszaki és Informatikai Kar tanársegédje
Sadoud Nesma, helyszínrajz tervező
A neveléstudományok területén:
Borbáth Katalin, a budapesti Leőwey Klára Gimnázium pszichológusa
Kopházi-Molnár Erzsébet, a veszprémi Pannon Egyetem tanársegédje
Somodi Imre, tanár
DLA-fokozatot kapott:
Az építőművészetek területén:
He Honghao, a kínai University of Zhaoqing oktatója
Jánszky Györgyi Teréz, a Janszky Design Kft. vezető tervezője
Szintén Bianka, építőművész
Wu Mengyang, építőművész
A képzőművészetek területén:
Barabás Zsófia Márta, festőművész
Győrffy László, festőművész
A zeneművészet területén:
Kalmár Zoltán, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar harsonaművésze
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusának döntése értelmében címzetes egyetemi docensi címet, valamint az egyetem címerével ellátott ezüst kitűzőt kapott:
Müllerné dr. Juhos Bernadett, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója
A Természettudományi Kar Kari Tanácsa a 2018 – 2022 között végzett kimagasló vezetői tevékenysége elismeréseként decan emeritus címet adományozott Horváth Attila egyetemi tanár, az MTA doktora részére.
Dr. Miseta Attila egy Einsteinnek tulajdonított anekdotával bocsátotta útjukra a fokozatszerzőket és a kitüntetetteket. Amikor arról kérdezték, mi zsenialitásának titka, a tudós így válaszolt:
„Nem vagyok okosabb, mint más, csak sokkal kíváncsibb.”