close
CímlapEgyetemi életA PTE hallgatói tervezték meg a pécsi vásártér új arculatát

A PTE hallgatói tervezték meg a pécsi vásártér új arculatát

2021. március 08.

Ikonikus helyszín Pécsett a vásártér, azt mondják, amit nem lehet kapni a pécsi vásárban, az nem is létezik. Egy-egy forgalmasabb napon akár 18-20 ezer ember is megfordul itt, sokan egy egész délelőttöt is eltöltenek a mintegy 700 árus portékáját mustrálva. A kínálat mellett a terület kialakítása, komfortja ugyanolyan fontos a látogatók számára, ezért az üzemeltetést végző Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt.– amely legutóbb 2014-ben végzett itt jelentősebb fejlesztést – a PTE MIK építészhallgatóit kérte fel a vásártér egységes arculat mentén történő megújítására. Az elkészült ötletterveket egy különleges virtuális kiállítás keretében mutatják be március 8-a és 31-e között, ahol várják a közönség véleményét is.

A pécsi vásártér mind térhasználatát, mind építészeti megjelenését tekintve elavultnak tekinthető, ezért a terület megújítására, fejlesztésének, rendezésének és átépítésének előkészítésére tavaly ősszel városfejlesztési és építészeti együttműködési megállapodást kötött Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (PMJV), a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), valamint a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. A munkában a PTE MIK építészképzésében tanuló hallgatói vettek részt, két mesterszintű kurzus keretében. A Komplex tervezés 1. első feladatrészében a vásárváros egységes fejlesztési koncepcióját dolgozták ki az Expo Centerrel, a szemközti parkoló területeivel, a Pécsi víz környezetével, valamint a Nyugati ipari út közti területek hasznosításának vizsgálatával. Ezt követően a mai kor követelményeinek megfelelő árusítás módjának, helyének kialakításával a vásártér tájépítészeti, valamint építészeti megújítását fogalmazták meg. A Város- és tértervezés című kurzus a fenntartható település- és környezettervezés témakörét vette górcső alá. A hallgatók az „Európa Zöld fővárosa” programot megismerve Pécs Megyei Jogú Várost vizsgálva öntötték tervekbe gondolataikat a város „ZÖLD” fejlesztési irányai kapcsán, majd akcióterületi és környezetalakítási terven keresztül konkrét beavatkozásokat készítettek a pécsi vásártérre. A leendő építészek által adott tervjavaslatok elsősorban tájépítészeti megközelítésűek, de ugyanúgy megfogalmaztak átfogóbb településfejlesztési elképzeléseket, mint építészeti elemeket. 

„Pécsi vagyonhasznosítóként fontos számunkra, hogy olyan egységes arculatú modern tereket alakítsunk ki a vásár számára, amik mind esztétikájukban, mind funkcionalitásukban jól hasznosulnak. Ezért kötöttünk háromoldalú együttműködési megállapodást Pécs városával, valamint a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával. Az együttműködés nem titkolt célja, hogy EU-s támogatások felhasználásával olyan koncepciót valósítsunk meg, ami zászlós hajója lehet Pécs Európa Zöld Fővárosa programpályázatának” – fogalmaz Szabó Szilárd, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatója.

„Ahogyan minden más mérnök- vagy alkalmazott művészeti jellegű szakma esetében,

az építészképzésben is kiemelt jelentőségű, hogy a pályára készülő egyetemi hallgatók már a képzésük során valós feladatokkal találkozzanak, hiszen ez a későbbi szakmájuk körülményeit modellezi.

Mindig figyelünk rá, hogy helyi, illetve környékbeli helyszíneket, vagy kapcsolható témát keressünk, ahol láthatók a valós felhasználók, a valós kontextus, tudunk találkozni a helyszínhez köthető funkció fejlesztőivel, tulajdonosaival is, és így egy-egy közös félév erejéig összekapcsolódva, kölcsönös inspiráció révén készüljenek a hallgatói tervek” – foglalja össze röviden az együttműködés előnyeit dr. Medvegy Gabriella, a PTE MIK dékánja.

Az elkészült munkákat a kar oktatói és hallgatói által létrehozott virtuális nyilvános kiállításon mutatják be a nagyközönség számára 2021. március 8-a és 31-e között. A kiállítás az alábbi elérhetőségen tekinthető meg: https://vr.mik.pte.hu/gallery/7

A kiállítás megtekintését követően közönségszavazás formájában lehetőség nyílik a hallgatói munkák értékelésére a legjobban tetsző öt munka kiválasztásával, valamint szöveges üzenet beküldésével.

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni