close
CímlapEgyetemi életA PTE hallgatója képviselte Magyarországot az ENSZ közgyűlésén!

A PTE hallgatója képviselte Magyarországot az ENSZ közgyűlésén!

2019. október 28.1643Megtekintés

Mint arról júniusban beszámoltunk, Sparks Jason, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK) hatodéves hallgatója egy háromfordulós kiválasztási folyamaton vett részt az ENSZ magyar ifjúsági küldött pályázatán, amin az indulók között ő bizonyult a legsikeresebbnek. A Bíráló Bizottság egyhangú többséggel szavazta meg őt győztesnek. Jason szeptemberig betanuló pozícióban volt, kötelező gyakorlatokat végzett a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumában, jelenleg pedig már túl van első nagy megmérettetésén. New York-ban, az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakán, a Szociális, Humanitárius és Kulturális Ügyekért Felelős Bizottságban szólalt fel, képviselve Magyarországot, illetve a magyar fiatalokat.

Ötperces beszédében a preventív életmód fontosságára, illetve a fiatalkorban elkezdett egészség- és környezettudatos oktatásra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a prevenció különböző területeken alkalmazott, nagyon egyszerű tevékenységekből áll, ugyanakkor nagyon összetett és logikus láncot követ. A kezünkben van bizonyos történések megakadályozása, mielőtt még a testünket, illetve a bolygónkat kellene gyógyítani. Ebben az oktatás szerepe döntő fontosságú. Arra kérte az ülés résztvevőit, hogy vigyék haza azt a szlogent, ami úgy szól: „Prevenció a gyógyítás előtt!”

A mentális egészség világnapjára (október 10.) való készülődés keretében számos megmozdulás történt világszerte. Jason egy olyan kísérőrendezvényt szervezett az ENSZ-székházban, amelyen a résztvevők megismerkedhettek a mentális egészség, illetve az immunizáció fontosságával. A "Prevenció a gyógyítás előtt: Fiatalok szerepe az egészséges társadalmak kialakításában" című kísérőrendezvényt Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete nyitotta meg, beszédében hangsúlyozva Magyarország úttörő szerepét a történelem során az egészségügyben. A vendégelőadók között szerepelt dr. Nata Menabde, az ENSZ WHO ügyvezető igazgatója, és dr. Willibald Zeck, az UNICEF újszülöttek, serdülők egységének vezetője és egészségügyi tanácsadója. A fiatalok hangjaként az ír és a román ifjúsági küldöttek szólaltak fel. Az eseményt egy diszkusszió követte, ahol kérdéseket tehettek fel az előadóknak a résztvevők, végül egy interaktív játékkal zárult a program. Jason szerint az üzenetek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy sok betegség hátterében lelki folyamatok állnak, ezért a problémáinkról beszélni kell, és ha látjuk, hogy a társunk segítségre szorul, ne féljünk segítséget nyújtani, mielőtt túl késő lenne. A másik pedig arról szólt, hogy ha szülőkké válnak, a gyermekeiknek adandó kötelező oltásokat ne tagadják meg, mert megóvhatják őket számos súlyos betegségtől.

Jason háláját fejezte ki azért, hogy felkészülése során sok segítséget kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, a New York-i Magyarország Állandó ENSZ Képviseletétől, illetve a pécsi orvoskar oktatóitól, dr. Füzesi Zsuzsanna professzortól és dr. Berényi Károlytól.

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni