close
CímlapEgyetemi életPTE MoonBike újratöltve – Idén is megcélozzák a Holdat

PTE MoonBike újratöltve – Idén is megcélozzák a Holdat

2021. május 15.

Tavaly júniusban hirdette meg a Pécsi Tudományegyetem a MOONBike elnevezésű projektet, melynek céljaként tűzték ki, hogy legfeljebb 80 nap alatt, biciklivel jussanak el a Holdra, azaz bárhol a világon tekerjenek le összesen 384 400 km-t. Végül valamivel több, mint 937 531 km-t tekertek az Amerikai Egyesült Államoktól Indián át Ausztráliáig, több mint hatszázan, azaz az eredeti kihívást duplán teljesítették, sőt, örömükben még négyszer a Földet is körbetekerték. Nem csoda, hogy a nagy sikerre való tekintettel, szombaton újra elindult a MOONBike.

A szervezők újratervezték, fejlesztették a programot, számos újdonságot kínálnak idén a résztvevőknek.

A május 15-én, szombaton délelőtt indult kihívásban a táv teljesítése mellett kisebb túrák megtételére is biztatják a résztvevőket.

Részkihívásként adott hétvégéken meghirdetik a Pécs-Orfű-Pécs, és a Velencei-tó kör mintegy 30-30 km-es, ténylegesen vagy virtuálisan, vagyis szobakerékpárral is teljesíthető távokat, illetve a Mohács-Baja-Mohács, mintegy 75 km-es túrát. A részkihívásokon helyszíni kitelepüléssel, szórakoztató programokkal népszerűsítik a környezettudatos, fenntartható életmódot, és a kerékpáros közlekedést. Ebben lesz partner a PTE Sportiroda, valamint a PTE Családok Éve program. Az előírásoknak megfelelően vezetett kerékpártúrákat szerveznek.

A projekt kiemelt célkitűzése a középiskolás réteg egészséges életmódra nevelése, közösségi élményeik gazdagítása, valamint a klímavédelemben való szerepvállalás is, ezért számukra külön nyereményekkel készülnek.

A program védnöki szerepét Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony idén is elvállalta, akihez csatlakozott Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

Mind a részkihívásokat teljesítők, mind a MOONBike projektben aktívan résztvevők között az egyetem 3D Központja által készített érmeket sorsolunk, a legaktívabbak pedig értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

2020-hoz hasonlóan idén sincs nevezési, vagy regisztrációs díj, ezáltal mindenki számára elérhető lehetőség a kihívásban való részvétel a PTE Moonbike Facebook oldalán keresztül.

További részletek és naprakész információk a pte.hu-n és a @ptemoonbike FB oldalán.

Fotók: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 

PTE

PTE

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni