close
CímlapEgyetemi életA PTE-n segítik a gyermekek helyes fogápolását

A PTE-n segítik a gyermekek helyes fogápolását

2021. november 09.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlásait és elvárásait messze alulmúlva, elkeserítően rossz a magyar kisgyermekek fogainak állapota. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján ennek javítása érdekében rendszeresen szerveznek ingyenes tanácsadásokat, szűréseket. Ezen a héten kétszer, csütörtök délután és szombat délelőtt is lehetősége lesz a felelős szülőknek, hogy elvigyék gyermekeiket egy-egy ilyen foglalkozásra.

A hazai orvosegyetemek fogászati karainak, illetve a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaságnak is feladata, hogy a Magyarországon dolgozó, gyermekekkel foglalkozó fogorvosok munkáját segítse, állásfoglalásokat készítsen és biztosítsa az együttműködést más szakmai szervezetekkel is. Emellett fontos általános cél a szülők tájékoztatása, a gyermekeket körülvevő felnőtt lakosság egészségnevelése, a fogászati prevenció segítése.

Dr. Szántó Ildikó, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika tanszékvezetője a téma kapcsán hangsúlyozta: „Sajnos a magyar iskolafogászati rendszer csak 3 éves kortól teszi kötelezővé a gyermekek rendszeres szűrését. Éppen ezért

nagyon fontos lenne, hogy a szülők a gyermek 1 éves koráig legalább egy alkalommal, majd ezután félévente rendszeresen látogassák meg a fogorvost gyermekükkel fogászati és fogszabályozási tanácsadás céljából.

Az első fogorvosi vizitek jelentős segítséget nyújtanak egy egészséges kisgyermeknek is,  és még inkább,  ha már kezdődő fog és szájbetegségek, beszédhibák, rossz szokások, táplálási hibák, fogszuvasodás, vagy más egyéb korai elváltozások tapasztalhatók.” – hívta fel a figyelmet a tanszékvezető.

A 100%-os fogszuvasodásmentes gyermekpopuláció lenne a cél, ami korrelál a WHO meghirdetett céljaival is. „Magyarországon sajnos még mindig nagy számban találunk olyan kisgyermeket, aki fogszuvasodás miatt szenved, pedig kellő felnőtt felügyelettel ez a betegség megelőzhető. Ilyen kicsi gyermekek esetén a gyógyítás jelentősen nehezített: nem együttműködő a beteg, a fájdalom, a szövődmények, az altatásos ellátás, valamint a szülők számára táppénzes napok miatt az ellátás jóval bonyolultabb és költségesebb.” – tájékoztatott dr. Szántó Ildikó.

A gyermekek számára helyes fogápolás gyakorlati alkalmazása, a szülők számára hasznos tájékoztatás és ingyenes szűrővizsgálat is elérhető lesz a PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján november 11-én, csütörtökön 16 órától és november 13-án, szombaton 10 órától, előzetes regisztrációt követően. Regisztrálni az ertedesveledvideo@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni