close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértA PTE-t fenntartó alapítvány is segít a székelyudvarhelyi tragédia után

A PTE-t fenntartó alapítvány is segít a székelyudvarhelyi tragédia után

Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) Kuratóriuma legutóbbi ülésén egyhangú szavazással támogatta, hogy a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részére a diákotthonban bekövetkezett tragédia sérültjeinek és az áldozat családjának megsegítésére, valamint a diákotthon helyreállítására 10 millió forintos adományt juttassanak az alapítvány működési keretének terhére.

Mint ismert, hétfőn koradélután összedőlt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egy része. A baleset azután történt, hogy a diákok visszaértek az iskolából a szállásukra. A legtöbben ki tudtak menekülni, négy gyerek azonban a romok alá szorult. Később mindegyiküket megtalálták, egy diák életét azonban nem tudták megmenteni.

A Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó alapítvány kuratóriuma szeretne segíteni, ezért a keddi kuratóriumi ülésen 10 millió forintos adományt szavazott meg. A pénzből egyrészt szeretnék támogatni az áldozat családját, másrészt segítenék a sérültek gyógyulását, harmadrészt a diákotthon helyreállítását is támogatnák.

Az UQA és a PTE vezetése egyaránt részvétét fejezi ki a székelyudvarhelyi tragédiában elhunyt fiatal családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kíván!

Címlapfotó: MTI/Veres Nándor

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni