Kedves Búcsúzó Hallgatóink!
Életük egy fejezete lezárult. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik a tanulmányaikat segítették, köszönet a tanáraiknak, köszönet a szüleiknek, támogatóiknak. És köszönet újra Önöknek is, hogy a Pécsi Tudományegyetemet választották.
Azt hiszem, bizton állíthatjuk, hogy nem a hagyományos körülmények között értek véget a tanulmányaik. Köszönet, hogy a járvány okozta helyzethez is jól alkalmazkodtak: Önök e téren is nagyszerűen vizsgáztak! Sajnos a járvány nem ért véget. Kérem ezért, hogy a továbbiakban is vigyázzanak Magukra és a környezetükre!
Most az lesz nagyon fontos, hogy munkahelyükön jól beilleszkedjenek. Becsüljék meg a kollégáikat, beosztottaikat, hosszú távon ez mindenképpen előnyös, és az Önök javát is szolgálja. Hamarabb megismerik a számtalan gyakorlati fogást, a kommunikáció titkait, ráadásul sok konfliktust is elkerülhetnek. Sajnos hoz az élet elég gondot, problémát, betegséget. Elég lesz ezekkel foglalkozni…
Ne gondoljunk többet magunkról, mint amennyi szükséges! Kezeljünk úgy másokat, ahogyan azt mi is elvárnánk magunkkal kapcsolatban másoktól! Bizalom és tisztelet: ez a két kulcsszó mindehhez. Ugyan a fa levelei számosak, a gyökere mégis egy: a különböző szakmák és a segítők is számosak, de a cél mindig közös, az egyén is jobban boldogul, ha a közösséget szolgálja.
A diplomások legyenek bárhol is, a társadalom elitjét alkotják. Ehhez méltón viselkedni nem mindig könnyű. A léthez bátorság kell! – mondta Paul Tillich német teológus és filozófus. Az diplomás léthez is bátorság kell! S bár kértem Önöket, hogy hallgassanak a korban és tapasztalatban előttük járókra, hozzáteszem, hallgassanak a meggyőződésükre is! Álljanak ki Önmagukért!
Mindenki másként éli meg azt az időszakot, amin keresztülmentünk. Gabriel Marcia Marquez szerint az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni. Bízom benne, hogy Önök öt, tíz vagy 40 év múlva is elsősorban a jó dolgokra, a sikeres küzdésekre fognak emlékezni. Arra, hogy ugyan különös körülmények között, de mégis abban az Alma Materben kapták meg a diplomájukat, amelyet Pécsi Tudományegyetemnek hívnak. És remélem, hogy még akkor is „Mindenki pécsi akar lenni”!
A mostanában nem ajánlott rektori kézfogás nélkül is szívből gratulálok Önöknek!
Dr. Miseta Attila
a PTE Rektora
