close
CímlapEgyetemi életRichter Egészségnap: praktikus tudnivalók szombatra

Richter Egészségnap: praktikus tudnivalók szombatra

2021. szeptember 02.

Szombaton, szeptember negyedikén a pécsi Kossuth téren zajlik majd a Richter Egészségváros rendezvénye – erről korábban már beszámolt az UnivPécs. A változatos programok mellett két fontos momentumra ismét felhívnánk a figyelmet.

Szűrések

A programsorozat markáns eleme az, hogy az érdeklődők különböző szűrési lehetőségekkel élhetnek.

Egyik szűréshez sem szükséges TAJ-kártya vagy előzetes regisztráció.

Prosztata (PSA) szűrés
Gyulladás, fizikai ártalom, de akár a rák is állhat a megemelkedett PSA-szint mögött, érdemes odafigyelni rá. A vizsgálat gyorsteszttel történik, ujjbegyből vett vérből diagnosztizálnak.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről.

Csontritkulás és csontsűrűségmérés
Ez egy gyors, röntgenvizsgálathoz hasonló eljárás, mely alapján meghatározható a BMD érték, azaz az ásványi csontsűrűség. Az érték függ a beteg nemétől és korától. A T-score értéke az optimális csonttömeg átlagértékétől mért eltérést mutatja, mely egyúttal arányos a csonttörés kockázatával is. Csontritkulásról  -2,5-ös T-érték esetén és ez alatt beszélünk.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, és a vizsgálat teljesen fájdalommentes.

Koleszterinszint- és vérnyomásmérés
A magas koleszterinszint panaszokat sokáig nem okoz, ám károsodásokat idézhet elő az erek falán. A koleszterin hosszabb távon növeli az érszűkület, a szívkoszorúér-betegség, az infarktus és a stroke kockázatát. A magas vérnyomás pedig az egyik legjelentősebb kockázati tényező a szív-érrendszeri betegségek tekintetében.
A koleszterin-szint méréséhez ajánlott, hogy a páciens éhgyomorral érkezzen a vizsgálatra. Inni lehet, de ne kalória- vagy zsírban dús italokat.

Érszűkület-vizsgálat
Az érszűkület illetve érbetegség a test különböző részein vagy szervében kialakulhat. Az ún. alsó végtagi érszűkület például fájdalommal, lábikragörccsel, fekélyekkel, nehezn gyógyuló sebekkel járhat. A mellkasban észlelt fájdalom a koszorúerek szűkületére utal, mely átsugározhat a hátba, karokba. Koszorúér-szűkület esetén érezhetünk légszomjat, ritmuszavart is.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, a vizsgálat teljesen fájdalommentes.

Bőr- és körömgomba szűrés
Az öndiagnosztika helyett szakember segít megállapítani, hogy egy adott bőrkinövés vagy elváltozás normális-e vagy sem. A körömgomba például csak speciális esetekben gyógyítható kizárólag vény nélkül kapható szerekkel, legtöbbször gyógyszer felírása is szükséges.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, a vizsgálat fájdalommentes.

BMI, magasság, testzsír és testtömeg mérés
Alapvető értékeknek tűnhetnek, egy szakember azonban már a derékbőség alapján is tud értékes tanácsokkal szolgálni.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, teljesen fájdalommentes!

Neuropátiás szűrés cukorbetegeknek
A cukorbetegség miatt kialakult neuropátia a perifériás idegeket érinti. A beteg végtagjai zsibbadnak, hangyamászás-érzése van, koordinációs zavaroktól szenved, vagy kevésbé érzi a fájdalmat. Ha már egyszer kialakult a neuropátia, azt visszafordítani nem lehet, csak fenntartani az állapotot/lassítani az állapot romlását. Érdemes gyakran részt venni ilyen szűrésen!
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, teljesen fájdalommentes a vizsgálat.

Szívelégtelenség szűrése
A szívelégtelenség a legtöbb esetben krónikus, lassan kialakuló betegség, azt jelenti, hogy a beteg szíve nem képes a szervezet számára megfelelő mennyiségű vért pumpálni.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről

Verőér rugalmassági vizsgálat
A vizsgálat célja az érfal (artéria, verőér) merevségének/rugalmasságának mérése, mellyel még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető az érfal meszesedése. A mérés alapján megállapítható, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, teljesen fájdalommentes a vizsgálat.

Nyaki verőerek ultrahangos vizsgálata
A carotis ultrahang a nyakban futó verőerek állapotát vizsgálja. Az agy irányába haladó erek átjárhatóságát vizsgálják. A nyaki ultrahang vizsgálja az erek esetleges elzáródását, szűkületét.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, teljesen fájdalommentes a vizsgálat.

Diabétesz-kockázat
A cukorbetegség egyértelmű tünettel nem jár, így sokaknál nagyon későn derül ki, hogy ebben a betegségben szenved.
Vércukormérés esetén ajánlott, hogy a páciens éhgyomorral érkezzen a vizsgálatra. Inni lehet, de ne kalória- vagy zsírban dús italokat.

Szemfenék- és színlátás vizsgálat
Egyebek között a látóidegfő betegségeit (például a zöld hályogot) lehet diagnosztizálnia vizsgálattal, illetve a szemfenék állapota utalhat más erek betegségeire, a retina elváltozásaira is.
A szemfenék-vizsgálatnál belevilágítanak a szembe, érintkezés nem történik.
Semmiféle előkészület nem szükséges a páciens részéről, illetve ha valaki kontaktlencsét használ, annak kivételére megkérhetik. Teljesen fájdalommentes a vizsgálat.

Adománygyűjtési lehetőség

A Richter 3,5 millió Forinttal mindenképpen támogatja a PTE Klinikai Központ Szívklinikáját, ám ezt az összeget alaposan megemelhetik a résztvevők.
Minden résztvevő kap egy chip-pel ellátott programfüzetet, mellyel pontokat gyűjthet.
Online is lehet pontokat gyűjteni – ezt az élő közvetítések követésével, illetve hozzászólásokkal lehet megtenni. További részletek az élő, online közvetítésekről ezen a linken érhető el.

Minden egyes pont 300 Forinttal toldja meg a Richter adományát.

További info: https://www.facebook.com/events/1166030330559549/?active_tab=discussion

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni