close
CímlapEgyetemi életSikeresen zárult a felsőoktatásba való integrálást segítő pályázat a Pécsi Tudományegyetemen

Sikeresen zárult a felsőoktatásba való integrálást segítő pályázat a Pécsi Tudományegyetemen

2022. október 25.

Megvalósítási időszakának végéhez érkezett a Pécsi Tudományegyetem és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság konzorciumában megvalósított, EFOP-3.4.4-16-2017-00004 kódszámú „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a Pécsi Tudományegyetemen" című pályázat. A projekt 788,75 millió forint európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A projekt kiemelt céljaként fogalmazódott meg, hogy a diákok már középiskolai tanulmányaik során olyan új ismeretekhez jussanak, amelyekre a formális tanulás keretei között nincs lehetőségük, és a felsőoktatás felé orientálódjanak. Ezt a célt szolgálta a több mint 100 speciális esemény, a pályaorientációs napok, szakkörök, felkészítők, táborok. A pályázati forrás hasznos felhasználásában a Pécsi Tudományegyetem három intézménye, a Természettudományi, a Műszaki és Informatikai, valamint a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar vettek részt.

Sok programot szerveztek a projekt keretében

Trócsányi András szakmai vezető a projekt kapcsán elmondta: „A pályázat során hangsúlyos volt, hogy a matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai, úgynevezett MTMI képzésekre felhívjuk az egyetemre jelentkező hallgatók figyelmét. Ezzel nemcsak a PTE hallgatói létszámát szerettük volna növelni, hanem a térség jövőbeli munkaerőpiaci igényeit is segítjük kielégíteni. A konstrukció támogatott tevékenységei hozzájárultak ahhoz, hogy minden tanuló a képességeinek és lehetőségeinek megfelelő, értékes és korszerű tudásra tegyen szert. Ezen felül stratégiai kapcsolatokat, valamint együttműködési megállapodásokat kötöttünk 35 partnerintézménnyel és céggel, továbbá számtalan középiskolával is, ami garancia tevékenységünk folytatására. Összességében elmondható, hogy a pályázat tervezésekor megfogalmazott célok megvalósultak, a projekt által biztosított lehetőségeket maximálisan használta ki a Pécsi Tudományegyetem” – hangsúlyozta Trócsányi András.

A projektről bővebb információt a https://projektek.pte.hu/hu/hazai/europai-szocialis-alap/efop-344-16-2017-00004  oldalon olvashatnak.

 

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni