A szakoktatóképzés aktuális kérdéseiről szervezett nagyszabású konferenciát a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) Tolna Vármegye Önkormányzatának, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Vármegyei Igazgatóságának, valamint a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumnak a támogatásával. A rendezvény célja nemcsak a kapcsolatépítés és a szakmai tapasztalatcsere volt, hanem a szakképzés fejlesztési irányainak meghatározása is.
A rendezvény jelentőségét jól mutatja a nagy érdeklődés:
a 35 előadó mellett több mint 100 résztvevő érkezett az ország különböző pontjairól.
A konferencia programjában négy plenáris előadás, négy tematikus szekció és összesen 31 szekcióelőadás szerepelt, így összesen 137 fő vett részt az eseményen.
A konferenciát dr. Koltai Zoltán, a PTE KPVK általános és oktatási dékánhelyettese nyitotta meg, majd Orbán Attila, Tolna Vármegye Önkormányzatának elnöke, valamint Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mindketten hangsúlyozták a térség szakember-utánpótlásának fontosságát, amelyhez elhivatott szakoktatók és jól szervezett képzési rendszer szükséges.
A plenáris előadók sorában Dömötör Csaba, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja a szakképzés struktúráját elemezte, és bemutatta, hogyan kapcsolódhat hatékonyan a térség gazdasági folyamataihoz. Zsolnay Gábor egyetemi oktató a szakképzés jövőjéről és a szakoktatók előtt álló kihívásokról osztott meg gondolatokat. dr. Lükő István egyetemi magántanár a szakmai pedagógusok funkcióját vizsgálta a folyamatosan változó világ tükrében. dr. Boronkai Dóra, a PTE KPVK egyetemi docense pedig az oktatásban egyre nagyobb szerepet kapó videók pedagógiai kommunikációs lehetőségeiről tartott érdekfeszítő előadást.
A délutáni program négy szekcióban folytatódott, ahol egyetemi kutatók, tapasztalt szakoktatók és vállalkozók osztották meg kutatási eredményeiket és jó gyakorlataikat.
Az előadások témái a szakképzés aktuális kihívásait, az élethosszig tartó tanulás jelentőségét, a munkaerőpiaci elvárásokat és az innovatív pedagógiai módszerek alkalmazását ölelték fel.
A vállalkozói szférából érkező előadók bemutatták többek között az oktatásban is hasznosítható okos HACCP-rendszereket, valamint a drónfoci nyújtotta lehetőségeket.
A konferencián elhangzott előadások tartalma a későbbiekben tanulmánykötetben is hozzáférhető lesz, így a friss kutatások eredményei, a jó gyakorlatok kapaszkodót adhatnak a gyakorló szakembereknek.
A PTE KPVK által szervezett esemény tehát nemcsak a tudásmegosztás színtere volt, hanem egyértelműen rámutatott arra, hogy a jól működő szakoktatás és a képzett szakemberek jelentik a térség gazdasági fejlődésének egyik alappillérét. A résztvevők visszajelzései alapján egyértelműen kijelenthető: a konferencia nemcsak időszerű, hanem hiánypótló esemény is volt, amelynek tapasztalatait a jövőbeli fejlesztések során is hasznosítani lehet.