A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa december 12-én tartotta soros ülését a Rektori Kabinet Szenátusi Tanácstermében, ahol a szenátorokat személyesen is köszöntötte az egyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis alapítvány új kuratóriumi elnöke, dr. Barna Zsolt.
Szeretné külön-külön is meglátogatni az egyetem karait és jobban megismerni a dékánokat, mondta el napirend előtt dr. Barna Zsolt, az UQA új kuratóriumi elnöke, aki munkája során minden esetben együttműködésre szeretne törekedni, azonban a szabályzati rendszerek, illetve dokumentációk teljeskörű áttekintését megelőzően semmilyen komolyabb döntésben nem szeretne részt venni. Hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartja az egyetem és a város együttműködését, mert az a teljes Dél-Dunántúli régió érdekeit is szolgálja.
- Személyi ügyek
-
A szenátorok személyi ügyekről, kinevezésekről döntöttek.
- Javaslat a Pécsi Tudományegyetem 2024. évi üzleti tervének módosítására
-
Az idei év során egyes, korábban várt támogatási összegek már nem fognak beérkezni, azokat a kormányzat a következő év első negyedévében fogja pótolni, ezért szükséges a 2024. évi üzleti terv módosítása.
A javaslatot a szenátorok 34 igen szavazattal elfogadták. - Javaslat a Pécsi Tudományegyetem 2025. évi üzleti tervének összeállításának tervezési irányelveire
-
A Decsi István kancellár által előterjesztett tervezési irányelveket a Szenátus egyhangúan megszavazta.
- Javaslat a Pécsi Tudományegyetem 2025. évi üzleti tervére
-
A javaslatot a Szenátus egyhangúan elfogadta.
- A fenntartó javaslata a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata módosítására és ezzel összefüggésben a Pécsi Tudományegyetem Szenátusának véleménye
-
A Szenátus az UQA október 8-i kuratóriumi ülésén elfogadott, a PTE Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását megismerte, mellyel összefüggésben véleményt fogalmazott, illetve felkérte az egyetem rektorát, hogy azt küldje meg a fenntartó részére. A Szenátus összegző álláspontja, hogy a fenntartó módosító javaslatait több tekintetben pontosítani indokolt, illetve a módosítások több vonatkozásban további szabályok alkotását teszik szükségessé.
- Javaslat a PTE Foglalkoztatási Követelményrendszere című szabályzat (PTE SZMSZ 4. számú melléklet) módosítására
-
A javaslat értelmében az egyes karok saját döntési jogkörébe kerülne a döntés, miszerint a 10 év alatt habilitációt nem szerzett adjunktusok az adott karon további 10 évig foglalkoztathatóak. Emellett a szabályzatban foglalt követelményektől kivételes esetekben lehetőség lenne eltérni.
A javaslatot egyhangúan megszavazták. - Javaslat a Pécsi Tudományegyetem új Munkavédelmi Szabályzatának (PTE SZMSZ 49. számú melléklet) elfogadására és ezzel összefüggésben a Pécsi Tudományegyetem munkaköri alkalmassági vizsgálatok rendjéről szóló szabályzata hatályon kívül helyezéséről
-
A szabályzat az elmúlt tíz év során elavulttá vált, emiatt mindenképpen szükséges annak módosítása, egyebek között azzal a céllal, hogy az megfeleljen az érvényben lévő hatályos jogszabályoknak, emellett a munkavállalók számára átláthatóbb és könnyebben értelmezhető legyen. Az orvosi alkalmassági vizsgálat egyes területeken kötelező, más területeken opcionálisan dönthet róla a foglalkoztató, ezért azzal kapcsolatban kikérték a PTE Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ véleményét, mely alapján az orvosi alkalmassáig vizsgálat a munkavállalók érdekében továbbra is kötelező lesz.
A javaslatot a Szenátus megszavazta. - Javaslat külső tanszék létrehozására a PTE Műszaki és Informatika Karán, valamint a kapcsolódó együttműködési megállapodás jóváhagyására
-
Az Oktatási Hivatal észrevételezése alapján szükséges a Paksi Villamosiparági Külső Tanszék létrehozása még a kihelyezett villamosmérnöki BSc képzés (levelező munkarend; duális képzési formában) elindítását megelőzően, melynek jelenleg adminisztratív keretfeltételeinek megteremtése zajlik annak érdekében, hogy a következő év elején már szerepelhessen az egyetem képzési kínálatában.
A javaslatot a szenátorok elfogadták. - A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa elektronikus döntéshozatali eljárás keretében az alábbi döntéseket hozta:
-
Beszámoló a Pécsi Tudományegyetem 2024. naptári évre vonatkozó minőségcéljainak teljesüléséről
A Szenátus elfogadta a 2024. naptári évre vonatkozó minőségcéljai teljesítésének értékeléséről szóló beszámolót.Javaslat ingatlanok értékesítésére
A Szenátus javasolta a fenntartónak a PTE tulajdonában lévő 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/B. szám alatti 4211/6 helyrajzi számú, a 7100 Szekszárd, Szent István tér 15-17. szám alatti 3953 helyrajzi számú, a 9700 Szombathely, Dózsa György utca 13. szám alatti 5622 helyrajzi számú, és a 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 23. szám alatti 4983/34 helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogának értékesítését.Javaslat A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (PTE SZMSZ 5. számú melléklet) módosítására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat A Pécsi Tudományegyetem Térítési és Juttatási Szabályzata (PTE SZMSZ 6. számú melléklete) módosítására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat A felsőoktatási szakképzés, alapképzés, valamint osztatlan képzés felvételi eljárási rendje a Pécsi Tudományegyetemen című szabályzat (PTE SZMSZ 7/a. számú melléklet) módosítására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat A mesterképzés, valamint a szakirányú továbbképzés felvételi eljárási rendje a Pécsi Tudományegyetemen című szabályzat (PTE SZMSZ 7/b. számú melléklet) módosítására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat a PTE Iratkezelési Szabályzatának (PTE SZMSZ 12. számú melléklet) módosítására
A javaslatot a Szenátus elfogadta.Javaslat a Pécsi Tudományegyetem szenátusi bizottságainak összetételéről, működéséről, feladat- és hatásköréről szóló szabályzat (PTE SZMSZ 18. számú melléklet) módosítására
A javaslatot a Szenátus megszavazta.Javaslat a Műszaki és Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzata (PTE SZMSZ 28. számú melléklet) módosítására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat a Pécsi Tudományegyetem új Informatikai Biztonsági Szabályzatának (egyéb szabályzat 14. számú) elfogadására
A Szenátus a javaslatot 31 igennel elfogadta.Javaslat a Képzési program felülvizsgálata keretében szakok törlésére
A javaslatot a Szenátus elfogadta.Javaslat a Mesterséges intelligencia informatikus mesterképzési szak létesítésének támogatására
A javaslatot a Szenátus megszavazta.Javaslat a rekreáció mesterképzési szak levelező munkarendben történő indítására a Természettudományi Karon
A Szenátus 30 igen szavazattal támogatta a rekreáció mesterképzési szak levelező munkarendben történő indítását a Természettudományi Karon.