close
CímlapEDUCSzolidaritás!

Szolidaritás!

2022. február 26.

A European Digital UniverCity (EDUC) tagintézményei megdöbbenéssel fogadják, hogy Oroszország a nemzetközi jog normáit megsértve megtámadta Ukrajnát, és határozottan elítélik egy szuverén állam elleni háború, invázió indítását. Az Európai Egyetemek Kezdeményezés részeként létrejött szövetségünk a szabadság, az emberi jogok tiszteletben tartása és a demokrácia alapvető európai értékein alapul, amelyek mellett továbbra is szilárdan is kiállunk. A nemzetközi oktatási és tudományos közösség részeként a kölcsönös tisztelet és felelősségvállalás által hordozott békés együttműködés elkötelezett hívei vagyunk. Különösen most, ezekben a politikailag nehéz időkben fontos, hogy a kulturális és tudományos kapcsolatokon keresztül fenntartsuk a párbeszédet, és hogy minden tőlünk telhető támogatást megadjunk az Ukrajnával szomszédos magyarországi partnerünknek, a Pécsi Tudományegyetemnek.
Együttérzünk az ukrán néppel, ukrán hallgatóinkkal és kollégáinkkal. Önökkel együtt féltjük családjuk és barátaik egészségét és életét. Reméljük, hogy visszatérünk a konfliktus diplomáciai úton történő, békés megoldásához.

Az EDUC tagegyetemei
 

Декларація солідарності Європейської університетської асоціації EDUC щодо війни в Україні

Інститути-члени Європейського цифрового університету (EDUC) шоковані тим, що Росія напала на Україну, порушуючи норми міжнародного права, і рішуче засуджують початок війни та вторгнення проти суверенної держави. Наш альянс як частина Європейської університетської ініціативи заснований на фундаментальних європейських цінностях свободи, поваги до прав людини та демократії, яким ми залишаємось відданими. Як частина міжнародної освітньої та наукової спільноти, ми прагнемо до мирної співпраці через взаємну повагу та відповідальність. Особливо зараз, у ці політично складні часи, важливо підтримувати діалог через культурні та наукові зв’язки та надавати всю нашу підтримку нашому угорському партнеру, сусідньому з Україною, Печському університету.

Ми співчуваємо українському народу, нашим українським студентам та колегам. Разом з вами ми боїмося за здоров’я та життя ваших рідних та друзів. Ми сподіваємося повернутися до дипломатичного, мирного вирішення конфлікту.

Університети-члени EDUC

https://educalliance.eu


Információk a PTE által nyújtott és koordinált további segítségről Ukrajna számára: https://pte.hu/hu/segitseg-ukrajnanak/hirek 

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni