close
CímlapEgyetemi életA tanár- és pedagógusképzés legkiválóbb mentorai

A tanár- és pedagógusképzés legkiválóbb mentorai

2024. augusztus 30.

Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központ Tanévindító Mentor Fórumának célja a tanárképzésben résztvevő vezetőtanárok, gyakorlatvezető mentortanárok, intézményvezetők tájékoztatása volt a tanárképzés aktuális kérdéseiről, amelynek középpontjában ez alkalommal az értékelés állt. Az augusztus 29-ei ünnepségen adták át az Év Mentortanára, az Év Mentorpedagógusa, az Év Vezetőtanára, az Év Vezetőpedagógusa, valamint az Év Szaktanára kitüntetéseket a PTE Dr. Halasy-Nagy József Aulájában. 

„A Pécsi Tudományegyetem számára köztudottan nagyon fontos a pedagógusképzés, viszont azt is érezzük, hogy a jelenlegi hipotetikus képzést új impulzusokkal kell ellátnunk, és annak szervezeti kereteit is át kell kissé alakítani” – hangsúlyozta köszöntő beszédében dr. Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese, majd elmondta, hogy a Tanárképző Központ szeptember elsejétől Pedagógusképző Központ néven fog tovább működni. Az átalakítás nem csak egy új elnevezést takar, hanem egy még hangsúlyosabb hallgatókat támogató rendszer kiépítését is. „Szeretnénk, ha a fiatalok motiváltan, felkészülten, minél nagyobb számban tudnának bekapcsolódni a pedagógus munkába” – húzta alá a rektorhelyettes.

Turi Katalin, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda főigazgatója a közép- és felsőoktatásban várható újabb átalakítások kapcsán felhívta a pedagógus kollégák figyelmét arra, hogy hamarosan „megjelennek a csoportos tanítási gyakorlatra az első hallgatók, akik már egészen más típusú képzésben vettek részt, így nekünk is más típusú gyakorlatokat kell számukra szerveznünk.” 

A főigazgató szerint azt kell mindenkinek végiggondolnia, hogy hogyan és milyen módon tudja a rendelkezésre álló gyakorlati időben felkészíteni a pedagóguspályára vállalkozókat arra, hogy egy folyamatosan átalakuló világba érkeznek, ahol nem csak az oktatók, de a diákok is változnak.

„Változatlanul úgy gondolom, hogy pedagógusnak lenni jó, ezt hirdetem mindenhol, bármikor, bármilyen körülmények között,

és azt kívánom a jelenlévőknek, hogy ezt a gondolatot tudják átültetni” – mondta Turi Katalin.

Dr. Gerner Zsuzsanna, a PTE Tanárképző Központ főigazgatója rövid tájékoztató előadást tartott a pedagógusképzés szervezeti átalakításáról, tartalmi és módszertani megújításáról a Pécsi Tudományegyetemen. Mint kiemelte „A modern közgazdaságtan egyik alaptézise, hogy a gazdaság fejlődésének egyik alapvető eleme az emberi tőke, mely meghatározóan függ az oktatás minőségétől, az pedig a pedagógusoktól.”
Ugyancsak beszélt arról, hogy

a pedagógusképzés nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú, annak alapfunkciója a köznevelés személyi feltételeinek biztosítása, célja a pedagógusjelöltek felkészítése, a különböző tudással, képességekkel, attitűdökkel, motivációval rendelkező és eltérő szociális hátterű gyerekek együttes nevelésére és oktatására.

Ezt követően Baja Helga, a BTK-TTK kari koordinátora A közismereti tanárképzés gyakorlatainak rendszere címmel tartott előadást, ezzel segítve a 2022-ben bevezetett tanárképzés megújult gyakorlatainak könnyebb áttekintését. 

A Mentor Fórum előadásait követően adták át az Év Mentortanára, az Év Mentorpedagógusa, az Év Vezetőtanára, az Év Vezetőpedagógusa, az Év Szaktanára kitüntetéseket, valamint köszöntötték a nyugdíjba vonuló vezetőtanárokat.
A díjazott pedagógusok a PTE pedagógusjelölt hallgatóinak mentorálásában, gyakorlataik vezetésében végeznek tartósan kiemelkedő színvonalú, példaértékű munkát. A pedagógusutánpótlás kinevelésében végzett odaadó tevékenységük elismeréseként a Mentor Fórum ünnepi keretei között emlékplakettet, oklevelet vehetnek át és pénzjutalomban részesülnek.

Az Év Mentortanára címet 2024-ben Schmidtné Varga-Zságer Ágnes, a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Óvodája mentortanára érdemelte ki.
Az Év Mentorpedagógusa, Lajtai Zsoltné Kollár Mónika a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kisgyermek Szociális Intézmények Napsugár Bölcsődéjének csecsemő- és kisgyermeknevelő gyakorlatvezető mentora lett.
Az Év Vezetőtanára kitüntető díjban Tóth Ildikó, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda 1. Számú Általános Iskolája vezetőtanára, az Év Vezetőpedagógusa kitüntetésben Nyemcsokné Kárpáti Katalin, a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda szakvezető tanítónője részesült.
A PTE Tanárképző Központja idén első ízben ítélte oda az Év Szaktanára elismerést, amelyet Venczellák András, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium szaktanára vehetett át.

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

Hamarosan olvashatóak lesznek a díjazottakkal készült interjúk is!

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni