close
CímlapEgyetemi életTanévet zárt a PTE

Tanévet zárt a PTE

2017. június 15.

Rendhagyó Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülést tartottak június 15-én a Halasy-Nagy József Aulában. Az 1367-es egyetemalapítás évfordulója előtti tisztelgéssel egészült ki a rendezvény hagyományos sora. Mivel habilitációk és doktori oklevelek átadására is ekkor kerül sor, Bódis József köszöntője részben a tudomány és a kutatás területére tért ki: a Pécsi Tudományegyetem ugyanis a kiválósági centrumok támogatásával igyekszik ösztönözni a magas színvonalú kutatómunkát és a művészeti tevékenységet. A Kiválósági illetve Tehetség Centrum támogatásért pályázhattak PTE kutatói hálózatok, művészeti csoportok, amelyek ígéretes kutatási céllal és a nemzetközi elvárások szerint is nívós teljesítmény indikátorokkal rendelkeznek. Két Kiválósági Centrum díjat, öt PTE Kiválósági Központ Alapító Díjat osztottak ki, valamint átadták a PTE Tehetség Centruma elismerést.

Ebben az évben a 650 éves jubileumnak megfelelni a küldetésünk.”

– jelentette ki Bódis József, majd hozzátette: ebben az esztendőben már számos jeles program szolgálta az évfordulót, ám a legkiemelkedőbb 2017. szeptember 1-jén lesz, hiszen az Országgyűlés döntésének értelmében onnantól kezdve minden szeptember első napja a Magyar Felsőoktatás Napja lesz. „Ez egyszerre büszkeség és felelősség.” – mondta a rektor.

Az ünnepség keretében vált láthatóvá a nagyközönség számára először a Dr. Halasy-Nagy József egykori rektor nevét viselő aula megújult freskója. Dudits Andor egyetemalapítást ábrázoló szekkójának restaurálását Boromisza Péter Munkácsy díjas festőrestaurátor végezte. Az Aula belső falán új faliképek kaptak helyet, amelyek a tudományterületeket, valamint az egyetem, a város és az egyházmegye egységét ábrázolják. A faliképek alkotói Mauks Zoltán és Dittrich Csilla. A művészházaspár a Magyar Restaurátorok Egyesületének tagja. Az aula felújítását az OTP Bank jelentős anyagi hozzájárulással támogatta. Udvardy György megyéspüspök a Bölcsesség könyvéből idézve áldotta meg a megújult aulát.

Professzor emeritusi, címzetes egyetemi tanári, - docensi címek, miniszteri elismerések, habilitált doktori címek és doktori oklevelek átadására került sor a továbbiakban.

Az eseményt az Universitas Televízió az egyetem weboldalán élőben közvetítette. További részletek, teljes névsor és összefoglaló: http://pte.hu

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni