A Pécsi Tudományegyetem (PTE) számára elsődleges az egyetemi polgárok és a lakosság egészségének megőrzése, védelme. Az egyetem vezetése ennek szellemében, mérlegelve a jelenlegi járványügyi szabályozásokat és az elmúlt hónapok során felhalmozott tapasztalatokat, a következő döntéseket hozta.
A Pécsi Tudományegyetem – a Kormány és az Operatív Törzs által meghatározottakkal összhangban –a személyes jelenléthez kötődő oktatási rendre készül minden munkarend vonatkozásában. Ugyanakkor már a tavaszi félév során megkezdődött a felkészülés az online, illetve hibrid rendszerű oktatásra, ahol a hallgatók az elektronikus tanulástámogatás lehetőségeit kihasználva végezhetik tanulmányaikat.
A járványügyi készültség alatt az Egyetem gondoskodik arról, hogy azok a hallgatók, akik a pandémiás helyzet miatt személyesen nem tudják a félév elején megkezdeni tanulmányaikat, ne szenvedjenek hátrányt. Ők az előadásokat az online térben követhetik nyomon, illetve a szemináriumokhoz online módon kapcsolódhatnak, azokat az oktató segítségével online platformon pótolhatják. Az egyes kurzusok tekintetében az oktató, illetve az adott Kar ad majd a hallgatóknak személyre szabott tájékoztatást.
A jelenléti oktatás során a vonatkozó rendelkezések fokozott betartását tartja fontosnak az Egyetem, valamint általában a szociális távolság és a higiénés szabályok betartására fokozottan ügyelnek majd, és erre kérik az egyetem polgárait is. A Pécsi Tudományegyetem a védőtávolság megtartására az egyetem közösségi tereiben és a kollégiumok területén is kéri hallgatóit.
A PTE kialakít egy „International Welcome Desk”-et, vagyis a külföldi hallgatók számára egy fogadó helyiséget. Minden külföldi hallgató dokumentumait itt ellenőrzik majd.
A Pécsi Tudományegyetem vezetése bízik abban, hogy a fenti megelőző intézkedésekkel a járványügyi helyzetben is biztonsággal, rendben kezdődhet meg a 2020-2021-es tanév.