close
CímlapEgyetemi életTörök fotó nyerte a PTE PosiTivE fotópályázat közönségszavazását

Török fotó nyerte a PTE PosiTivE fotópályázat közönségszavazását

2021. június 02.

A Pécsi Tudományegyetem a 2021. május 31-ig tartó, PosiTivE - „Neked mi jót adott a megváltozott élethelyzet?” elnevezésű fotópályázatával azokra a pillanatokra, eseményekre kívánta felhívni a figyelmet, amelyek a megpróbáltatásokkal tarkított periódus ellenére, akár rövid távú, akár maradandó pozitív változást jelentettek a hétköznapokban.

A fotópályázat aktualitását, és a PosiTivE élmények megosztásának örömét jól példázza az a szervezőkhöz beérkezett több száz alkotás is, amelyek mindegyikén megjelennek a megváltozott élethelyzet lélekemelő percei.

A műveket első körben az egyetem rektora, Miseta Attila, valamint a PTE által felkért, az egyetemi kötődésű fotóművészekből álló szakmai zsűri értékelte: Déri Judit, Kalmár Lajos, Kálmándy Ferenc és Szentpéteri L. József és Fodor Pál közösen állították fel az általuk legjobbnak választott fotók sorrendjét, valamint kiválasztották azt az 50 fotót is, amelyekre a közönség leadhatta szavazatait a PTE PosiTivEphoto instagram oldalán.

Végül több mint 5300 szavazat érkezett a fotókra, és érdekesség, hogy egy török fotó nyert nagy fölénnyel, melynek alkotója azt a címet adta fényképének, hogy „Apa és fia” (eredeti nyelven: Baba ve Oğlu).

A nyerteseket a szervezők e-mail üzenetben értesítik.

A meghirdetett kategóriák legjobbjai a zsűri döntése, valamint a közönség szavazatai alapján:

Középiskolás korosztály kategóriája:

1. helyezett: Kolumbán Barnabás (Perczel Mór Gimnázium, Siófok): Barátok

2. helyezett: Szabó Viktória (Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum): Elmélkedés a naplementében

3. helyezett: Rabb Laura (Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest): Én magam, a boldogságom

Hazai és külföldi társegyetemek polgárainak kategóriája:

1. hely: Pál Zsombor (PTE BTK) : Önkéntes terep-fotó II.

2. hely: Fülöp Anna (Semmelweis Egyetem, Budapest): Lélekben

3. hely: Shubhodeep Roy (University Of Calcutta, India): The Barber Shop

Közönségszavazás eredménye:

1. hely, 902 szavazat: Hasan Yıldırım: Baba ve Oğlu (İstanbul Aydın Üniversitesi, Törökország)

2. hely, 306 szavazat: Kocsis Kata: Virtualitás (PTE ETK)

3. hely, 274 szavazat: Gál Regina: Lélektükör (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)

A díjazott fotók az alábbi galériában tekinthetők meg.

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni