close
CímlapEDUCÚjlatin álom az EDUC jegyében

Újlatin álom az EDUC jegyében

2022. december 14.

Merőben új irányokba törnek a PTE BTK neolatin nyelvekkel foglalkozó tanszékei, melynek kovásza az EDUC szövetség egyik eseménye volt. Erről, és az EDUC kapcsán szerzett tapasztalataikról tartottak Centrum és perifériák címmel egy kerekasztal-beszélgetést december 13-án az Ifjúság úti campuson, a BTK Dékáni Tanácstermében.
„Korábbi, jól működő kapcsolataink érnek új hálózatokban össze” –mondta el dr. Bene Krisztián, a PTE BTK Francia Tanszék vezetője, majd hozzátette: „A neolatin nyelvekkel foglalkozó tanszékek számára kiemelten fontos, hogy az EDUC szövetség tagjainak nagy része e nyelveket képviseli, hiszen francia, spanyol és olasz egyetemek is tagjai.

Az EDUC-on belül egy szakmai-tudományos együttműködés körvonalazódik, kifejezetten a neolatin területen oktató és kutató szakemberek részvételével.”

A nyár folyamán, Párizsban tartott EDUC-os esemény adta mindehhez az ötletet, ugyanis olyan konferenciát szerveztek, melynek közös munkanyelve nem az angol volt, hanem a neolatin nyelvek összessége. Vagyis a rendezvényt tematika kapcsán rendszerezték, és az egyes előadások franciául, spanyolul, portugálul vagy olaszul hangzottak el. A résztvevők pedig – anélkül, hogy a hivatalosan beszélték volna a másik nyelvet – megértették az elmondottakat.
„Érdekes volt, hogy a különböző nyelven előadott témák között lehetett közös vonásokat is felfedezni” – jegyezte meg Domingo Antonio Lilon, a Romanisztika Intézet vezetője, aki azt is megemlítette, hogy kapcsolódni tudott a pécsi olyan doktori alprogramokhoz, melyek itt még nem működnek.

Pécsi oktatók egy csoportja a nyári párizsi EDUC-eseményen

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a PTE BTK-n működő, a neolatin világhoz kötődő doktori iskolák számára is remek alkalom volt önmaguk reklámozására. „A negyedik napra természetes volt, hogy négy nyelven zajlott a kommunikáció. Visszajelzést kaptam a kutatásommal kapcsolatban is, amiknek új szempontokat köszönhetek.

A közösség is ajándék volt, volt idő beszélgetni a tudományról, és emberi kapcsolatokat is építeni”

– mondta el Nyúl Eszter Anna is. Wallendums Tünde hozzátette: a kapcsolatok az EDUC szervezeti keretein túlnyúlva is jelen vannak, például egy olasztanári továbbképzésbe sikerrel kapcsolódott be egy, az EDUC keretin belül megismert olasz tanárnő, aki a multikulturalitás nyelvtanításban okozott kihívásairól tartott online formában előadást. „Érdemi szakmai kapcsolat kezdődött, a közös publikációnk is megjelenés előtt áll” – mondta el Wallendums Tünde.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni