close
CímlapEgyetemi életÜnnepélyes tanévnyitó és terem átadó a Pécsiközgázon

Ünnepélyes tanévnyitó és terem átadó a Pécsiközgázon

2019. szeptember 08.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar szeptember 5-én 13 órától tartotta ünnepélyes tanévnyitó rendezvényét a Dr. Halasy-Nagy József Aulában, melyet követően az ExxonMobil több millió forint értékű támogatásának köszönhetően felújított B316-os terem átadójára is sor került. 

Az esemény apropójából a tanévnyitón és az ünnepélyes teremátadón az ExxonMobil képviseletében két neves vendéget: Toby Hayst (az ExxonMobil PMI Product Accounting Process Managerét) és Romke Noordhuist (az ExxonMobil Lead Country Managerét), míg a regionális vállalati szféra képviseletében Rabb Szabolcsot, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Ipar Kamara főtitkárát köszönthettük. 

Rabb Szabolcs, a Kar Alumnijaként arra bíztatta az elsőéveseket, hogy éljenek a Pécsiközgáz nyújtotta lehetőségekkel. Beszédében kiemelte, hogy a szakmai tudás mellett a legfontosabb képességeket most kell elsajátítaniuk, mint a kreatív gondolkodás és problémamegoldást, a váltásra, újításra való nyitottságot. „Pécs egy szellemi műhely, ahol számos gazdasági innovációs projekten dolgozunk a Közgazdaságtudományi Karral együttműködésben.” Ennek előnyeit a Pécsiközgáz hallgatói is élvezhetik, hiszen számos hazai és nemzetközi karrierlehetőségek megnyílik előttük. 

Dr. Szűcs Krisztián, a Közgazdaságtudományi Kar dékánhelyettese is megerősítette ezt a gondolatot, mindemellett beszédében hangsúlyozta, hogy:

„Piacképes tudású, a munkaerőpiac által igényelt képességekkel és készségekkel rendelkező közgazdászokra mindig, de ma különösen nagy szüksége van a gazdaságnak. A pécsi diploma hírét a versenyképesség alapozta meg az elmúlt években. Karunk évek óta a felsőoktatási rangsorok élén áll, az oktatás hagyományosan magas színvonalú, de ami talán még ennél is biztatóbb, hogy az elhelyezkedési mutatók alapján sikerrel készítjük fel hallgatóinkat a munkaerőpiaci versenyre és az üzleti életben való helytállásra.”

Dr. Schepp Zoltán, Közgazdaságtudományi Kar dékánja a tanévnyitót követő teremátadó ünnepségen elhangzott köszöntőjében kiemelte, bízik abban, hogy a vállalati együttműködések útján minél több infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg a Karon, ezáltal pedig a hallgatók komfortosabb környezetben szerezhetik meg a munka világában szükséges tudást.

Romke Noordhuis hangsúlyozta, rendkívül jó volt látni, hogy a tanévnyitón ennyi érdeklődő hallgató részt vett. A manager kiemelte, hogy számos munkatársa a Pécsiközgázon végezett és reméli, hogy a későbbiekben is nagyszámú hallgatót köszönthetnek a vállalatuknál akár szakmai gyakorlat keretében, akár főállású alkalmazottként. Továbbá reméli, hogy a felújított teremnek köszönhetően még kellemesebb lesz az egyetemistaként eltöltött néhány év.

A rendhagyó ünnepség tökéletesen szemlélteti a Közgazdaságtudományi Kar törekvéseit, így az egyre szorosabbra fonódó viszonyát mind a regionális mind a nemzetközi színtéren tevékenykedő vállalatokkal. 

 

László Nóra Lilla