close
CímlapEgyetemi életVégzett az első PTE-s évfolyam Zomborban

Végzett az első PTE-s évfolyam Zomborban

2020. december 15.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara az ország legnagyobb földrajzi lefedettséggel rendelkező egészségtudományi képzőhelye, hiszen nem csupán központjában, Pécsett, de Szombathelyen, Zalaegerszegen és Kaposváron is évtizedek óta nyújt egészségügyi oktatást. 2016 óta határon átívelő képzési programmal is büszkélkedhet, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával elindult az ápoló alapképzés a szerbiai Zomborban. Az első évfolyam végzése alkalmából kérdeztük dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárt, dr. Ács Pongrácot, a kar dékáni feladatokat ellátó általános dékánhelyettesét, valamint a frissdiplomás hallgatókat.

A járvány miatt elmaradt az oklevélátadás, de megkockáztatta volna, hogy személyesen is eljön gratulálni a hallgatóknak, vagyis érezhetően fontosnak tartja a határon túli magyar fiatalok jövőjét.  Mondana pár szót arról, miért fontos a zombori képzés első végzős évfolyama?
dr. Maruzsa Zoltán:
2015-ben áttekintette a Kormány, hogy mely külhoni régióban, milyen képzési területeken hiányzik a magyar nyelvű felsőoktatás, és ennek a pótlásához láttunk akkor hozzá, olyan szakok telepítésével, melyek az adott régió magyarságának megmaradásához fontosak. Nyilvánvalóan ilyen az egészségügy. Jó dolog, ha a beteghez az anyanyelvén tudnak szólni, ezért ezen a területen a diplomás ápolóképzés beindításáról született döntés, egyeztetve a Magyar Nemzeti Tanáccsal is. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és nagyon örülök, hogy az "elsők" már végeztek is, ezért szerettem volna jelen lenni a diplomaosztón, de a járványügyi helyzet végül közbeszólt. Az érintetteknek így is szívből gratulálok:

ők azok, akik Bács-Bodrog vármegye egykori székhelyén elsőként szereztek magyar nyelvű, felsőfokú képzésen diplomát.

Melyek a Szülőföld Program elkövetkezendő lépései? Milyen feladatok körvonalazódhatnak a PTE részére ennek kapcsán?
dr. Maruzsa Zoltán: Jelenleg napirenden van a gyógytornász képzés elindítása, és ebben már az új, digitális tapasztalatokra is lehet építkezni, az elmúlt hónapokban fejlesztett képességeink nagyon meg fogják könnyíteni a határokon is átívelő oktatásszervezést, ezt a lehetőséget érdemes most jól megragadni, a Pécsi Tudományegyetem erre felkészült.

A diaszpóra törekvéseket erősítő, országhatáron túli megjelenés mekkora lépés a kar történetében?
dr. Ács Pongrác:
Fontos, hogy az egészségügyben kiválóan képzett szakdolgozók lássanak el feladatokat. Büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak a nálunk végzettek, hanem aktív hallgatóink is komolyan kiveszik részüket önkéntesként az egészségügyi válság kezelésében.
A zombori ápoló képzés 2016-ban nyitotta meg kapuit. Tudtuk, hogy a képzés indítása nem csak nekünk nagy lépés, hiszen ez volt az első határon túli képzésünk, de

a vajdasági magyaroknak is egy lehetőség, hogy helyben, az anyanyelvükön sajátíthassák el ezt a hivatást.

Sok kihívással szembesültünk, azonban sok segítséget kaptunk a főhatóságtól, különösen dr. Maruzsa Zoltán államtitkártól. Segítettek továbbá a zombori Polgári Kaszinó tagjai, valamint a képzésben résztvevő délvidéki oktatók is. Sok szervezést igényelt a gyakorlatok pécsi letöltése, de ez és a többi kezdeti nehézség is megoldódott.

Most adták ki az első diplomákat, hogy működik a kihelyezett képzés? Sok jelentkező van?
dr. Ács Pongrác:
2020-ban három fő kaphatta meg most az első évfolyamból oklevelét, ezt nagy eredménynek tartjuk. Sikeresnek értékelem a képzést, hiszen a vajdasági magyarok száma viszonylag kis merítést tesz lehetővé, mégis stabil a hallgatói létszám. A képzés hirdetésére nagy hangsúlyt fektetünk, közvetlen kapcsolatunk van valamennyi magyar tanítási nyelvű zombori középiskolával. Így 2016 óta minden évben indulhatott évfolyam nappali, vagy akár levelező munkarendben is.

Készülnek még hasonló lépésekre a határon túl?
dr. Ács Pongrác:
Magyarország Kormánya döntött arról, hogy a Szülőföld program keretében mely magyarországi egyetemek által, hol és milyen képzéseket kíván megszervezni és finanszírozni. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek és úgy látjuk, hogy a szerbiai magyarság és a zombori városvezetés is örömmel fogadta ezt a fejlesztést.

Karunk készséggel áll új képzések indítása elé akár a vajdaságban, akár más magyarok lakta határon túli területen is.

Zomborban terveink között szerepel a gyógytornász képzés indítása, amely nagyban segítheti karunk hallgatói létszámának növelését a diaszpórában.

Megkérdeztük a frissen végzett hallgatókat is, hogyan értékelik a képzést, az elmúlt négy év munkáját, közös erőfeszítéseit.

Milyen volt a képzés Zomborban, miért jelentős, hogy ott is elérhetővé vált az ápoló BSc szak?
Balog Tibor:
Számomra rengeteget nyújtott - fő szempontként számított az, hogy anyanyelvemen, magyarul tanulhattam és végezhettem el az egyetemet, mégsem kellett emiatt elköltöznöm itthonról.
Gombárovity Elvira: Nagy jelentőséggel bír, hogy egy színvonalas egyetemen tudtunk továbbtanulni, mely elvégzését követően az Európai Unióban elismert diplomát kapunk.
Viderker Rita: A zombori képzés számomra egy óriási lehetőséget nyújtott. Kiskorom óta az egészségügy jelen van az életemben valamilyen módon, ezért is választottam ezt a hivatást. Az, hogy a szülővárosomban, Zomborban tanulhattam, óriási könnyítés volt számomra. A tanulás mellet volt szabadidőm is és tovább folytathattam az itthoni normális életemet, ami jó hatással volt a tanulmányaimra. Maga a képzés nagyon tetszett, első generációként rá voltunk kényszerülve, hogy együtt küzdjünk ahogy a tanulás terén, úgy a zombori képzésért és így egy összetartó csapattá kovácsolódtunk.

Mi tetszett a legjobban?
Balog Tibor:
Mint első generáció, mi főképp magunkra tudtunk számítani a tanulás terén, ezért egy olyan családias hangulat alakult ki, ami mindenképp meghatározó volt abban, hogy

egymást segítve jussunk előre a célig, de nem csak a képzés szintjén, az egyetem kapuin kívül is.

Végzősként már számos hallgatóval bővültünk, akikkel mi is meg tudtuk osztani tapasztalataink, jegyzeteink a korábbi évekről. Reménykedem abban, hogy a később beiratkozó évfolyamok is hasonlóképp élik majd meg ezt a négy évet, és egymást támogatva sok olyan szép emlékkel gazdagodnak, mint én.


Gombárovity Elvira: Rengeteg kedves és szép élményem van, és mivel kevesen voltunk, olyanok voltunk, mint a testvérek. Nagyon tetszett, hogy láthattuk a pécsi kórházak működését és munkáját, amelyben részt vettünk, mivel a gyakorlatainkat ott töltöttük. Az itthoni tanárainknak köszönhetően a Zombor és környékén lévő több intézménybe is eljutottunk és betekintést nyerhettünk.
Viderker Rita: A magas színvonalú előadások és gyakorlatok mellett nagyon tetszett a jó hangulat és a légkör. A tanárok-diákok kapcsolata is nagyon jó volt. Szabadon kérdezhettünk és interaktívan vehettünk részt az órákon. A gyakorlatok nagyon élvezetesek és érdekesek, a vizsgák tanulságosak voltak.

A demonstrációs termek felszereltsége szinte a klinikai légteret nyújtotta nekünk, így már a képzés elejétől kezdve igazai ápolónak érezhettünk magunkat.

Kinek ajánlanád a képzést?
Balog Tibor:
Úgy érzem ez a hivatás azoknak való, akik segíteni szeretnének olyan embereken, akik arra önmaguktól nem képesek – ez mindenképp fő szempontként kellene szolgáljon.
Gombárovity Elvira: Azoknak ajánlom, akik emberszeretőek és segíteni vágyók, valamint fontosnak tartom a kitartást az ápolói hivatás szeretete mellett.

Viderker Rita: A képzést azoknak ajánlanám, akik valóban el tudják képzelni magukat ebben a hivatásban, szeretnének az emberekkel dolgozni, és nekik segíteni, részei lennének a képzés alatt egy szuper kis csapatnak és emellett otthon tanulhatnak.

Mik a további terveid most, hogy megszerezted a diplomád?
Balog Tibor:
Egyelőre még gondolkodom a továbbiakon, az oktatás, a továbbtanulás, a betegellátás is szerepel a terveim között, mindenképp hasznosítani szeretném a négy év alatt elsajátított tudást.
Gombárovity Elvira: Több ajánlatot kaptam már, de a döntést és haladást kissé megnehezíti a jelen helyzet, viszont gondolkodom a továbbtanuláson is, valamint érdekel az oktatás is.
Viderker Rita: A diploma megszerzésével úgy érzem, hogy nagy tudást kaptam, amit mindenféleképpen fel szeretnék használni és tovább fejleszteni. Majd idővel, ahogy alkalmam nyílik, el szeretném végezni a mesterképzést. De ez még a jövő titka…

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni