close
CímlapEgészségügySzolgálunk és Vérünk

Szolgálunk és Vérünk

2023. december 03.

Véradóbarát Munkahely díjat vehetett át a Pécsi Tudományegyetem nevében dr. Betlehem József, az intézmény általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese december 2-án Orfűn a Baranya vármegyei Véradó ünnepségen. A díjat Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt Főigazgató-helyettese, valamint Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezetének igazgatója adták át.

A Magyar Vöröskereszt Baranya vármegyei szervezetének társadalmi megbízatással rendelkező társadalmi vezetősége, alulról jövő kezdeményezésre minden évben elbírálja, hogy mely szervezeteknek, illetve intézményeknek ítéli oda az egyes, véradáshoz kapcsolódó díjakat, melyeket hagyományosan minden évben a Magyar Véradók Napját követő első szombaton adnak át.

A Véradóbarát Munkahely díját olyan intézmény veheti át, amely támogatja a véradásokat, évente minimum két alkalommal véradást szervez, magas számú véradóval rendelkezik, vagy munkatársait kimagaslóan támogatja a véradásokon való részvételben.

A Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete 2017-ben újította meg együttműködését, melynek köszönhetően

az egyetem karain és kollégiumaiban évente húsznál is több véradó eseményt szerveznek az egyetem munkatársai, önkéntesei, ahol évente hatszáznál is többen adnak vért.

Ez a résztvevői létszám országos szinten is kiemelkedő eredmény, ugyanakkor az egyetem már korábban is büszkélkedhetett aktív hallgatói részvételével, hiszen a 2015/16-os tanévben a Pécsi Tudományegyetem volt a legeredményesebb véradó egyetem, vagyis összlétszámra vetítve a legtöbb egyetemi hallgató itt adott vért.
„A Pécsi Tudományegyetem hallgatói hagyományosan jól szerepelnek az Országos Felsőoktatási Véradóversenyen, elég, ha csak arra emlékszünk, hogy a 2015/16-os tanévben megnyerték a legnagyobb egyetemek kategóriáját. A szimulációs és egészségnevelő programok szakmai tanácsadói, nélkülözhetetlen koordinátorai. Bízunk benne, hogy együttműködésünk sokoldalú, hosszantartó és gyümölcsöző lesz a jövőben is.” – mondta Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt Főigazgató-helyettese.

“Társadalmi szerepvállalásunk egyik fontos eleme a véradás, és a Magyar Vöröskereszttel való együttműködés, mely szintén komoly múltra tekint vissza. A PTE mint az egészségügyi ellátásban, oktatásban és kutatásban résztvevő intézmény szem előtt tartja a humanitárius célokat!

Fontos, hogy polgáraiban tudatosítsa, hogy bármilyen olyan típusú szükség/katasztrófa mutatkozik meg, ami segítségnyújtást igényel, abban hathaósan működjünk közre.

A Pécsi Tudományegyetem mindig igyekezett ennek jegyében fellépni, és a Magyar Vöröskereszt mindig szívesen vállalta a közvetítést, legyen szó a horvát földrengésről vagy az Ukrajnában kialakult helyzetről. A véradás folyamatos, állandó együttműködési felület a két szervezet között, a mostani eredmény is jól mutatja, hogy ez az aktivitás nem csökkent” - mondta el a díj kapcsán dr. Betlehem József. Hozzátette:

“Segíteni fontos és nemes cselekedet, a véradás során pedig nemcsak maga a vér, hanem a csak abból előállítható további készítmények is pótolhatatlanok.

Meggyőződésem, hogy az, hogy az egyetemünk érzékenységet mutat e téren, erősíti a szolidaritást bajba jutott embertársaink iránt.”
A Baranya vármegyei véradó ünnepségen a Véradóbarát Munkahely mellett átadták a Legjobb Véradásszervező díját is, valamint elismerésben részesültek az idén jubiláló véradók is, akik mindeddig legalább 50-70-100, vagy afölötti véradáson vettek részt.

Fotók: Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezete

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni