close
Címlap4. Minőségi oktatásA világelitben szerepel a PTE

A világelitben szerepel a PTE

Szerdán hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a 701-750. kategóriába sorolva. Ráadásul a nemzetközi hallgatók kategóriájában a világ legjobb 225. egyetemének írják Magyarország első egyetemét!

A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, hat szempont alapján. Az akadémiai szféra megítélése, a munkáltatók véleménye, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, az oktató-hallgató arány, valamint a külföldi oktatók és hallgatók száma alapján alakul ki a végső helyezés. A rangsor összeállításakor 2462 felsőoktatási intézményt vizsgáltak, és közülük 1422 egyetemet rangsoroltak.

Miseta Attila, a PTE rektora a legfrissebb nemzetközi rangsor kapcsán elmondta: „Folyamatosan erősödik a nemzetközi felsőoktatás mezőnye, amit az is mutat, hogy 124 egyetem most először szerepel ebben az összevetésben. Nem könnyű tehát az első 750-be kerülni, de a PTE-nek sikerült, méghozzá holtversenyben a harmadik legjobb magyar egyetemként. Van még hova fejlődni, de mi szeretnénk is fejleszteni, így például az infrastruktúra tekintetében. Erre jó példa, hogy a következő tanévet a fogorvostan hallgatóink már minden bizonnyal a vadonatúj, ultramodern épületünkben kezdhetik meg” – mondta a rektor.

Miseta Attila, a PTE rektora

A friss nemzetközi rangsor itt érhető el: https://www.topuniversities.com/university-rankings/world-university-rankings/2023

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni