close
CímlapEgyetemi életVilághírű zongoraművész-zeneszerzőt „igazolt” a PTE Művészeti Kara!

Világhírű zongoraművész-zeneszerzőt „igazolt” a PTE Művészeti Kara!

2020. június 23.

2020 szeptemberétől a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének tanára lesz a világhírű zongoraművész-zeneszerző Szabó Dániel, aki a jazz, a komolyzene és a filmzene berkeiben egyaránt foglalkoztatott, de jól ismert a műfajok közötti integrációs törekvéseiről is. A pécsi származású művész-tanár jelenleg a UCLA (University of California in Los Angeles) professzora, ahol a nevéhez fűződő zenepedagógiai módszereket már bevezették. Ez a tevékenysége szeptembertől egészül ki a magyarországi, pécsi munkával. Az online oktatás kényszerű bevezetésével jó alkalom nyílt arra, hogy a két egyetem közötti munkát meg lehessen osztani. A tervek szerint Pécsett aktívan fog oktatni a professzor, továbbá több új képzési program kidolgozását is megkezdi majd.

Szabó Dániel a Lantos Ferenc és Apagyi Mária alapította pécsi Martyn Ferenc Szabadiskolából indult el, ahol zongorát, improvizációt és zeneszerzést tanult.  Budapest után 2005-ben kitüntetéses MA diplomát szerzett a nagy presztízsű bostoni “New England Conservatory” jazz-tanszékén világhírű muzsikusok tanítványaként. Doktori fokozatát 2015-ben szerezte a University of Southern California (USC) “Thornton School of Music” (Los Angeles) zenei tanszékén. Tanulmányai elsősorban a klasszikus zeneelmélet, jazz zongora, klasszikus zeneszerzés, filmzeneszerzés területére terjedtek ki. Tanárai, a teljesség igénye nélkül: Vince Mendoza, Grammy-díjas zeneszerző-karmester; Peter Erskine, Grammy-díjas jazz dobos-zeneszerző-producer; Bruce Broughton, Oscar-jelölt filmzeneszerző.

Szabó "Resources" című szimfonikus művének ősbemutatója a bécsi "Musikverein"-ben, a Tonkuenstler Orchester és a legendás Peter Erskine előadásában

Számos nemzetközi verseny győztese: 1997: Vilnius “International Jazz Piano Competition”, 1998: Magyar Rádió “Füsti Balogh Gábor Tehetségkutató Jazz-Zongoraverseny”, 2000: “International Jas Hennessy Solo Piano Competition” Montreux-i Jazz Fesztivál, 2006: ”4th Martial Solal International Jazz Piano Competition” - “Grand Prize of the City of Paris”). Legutóbbi díja 2018-ban a világon és Amerikában is legnagyobbként jegyzett jogvédő iroda, az ASCAP és a Symphonic Jazz Orchestra által közösen meghirdetett “George Duke Commissioning Prize”, amit a döntőbizottság Amerika-szerte egyetlen zeneszerzőnek ítél oda.

Szabó Dániel nemzetközi és los angeles-i tevékenységét továbbra is folytatja, de alkotói és előadói munkásságának gyümölcseit gyakrabban élvezheti majd a dunántúli közönség, és minden bizonnyal a főváros is. Szabó Dániel olyan világhírű muzsikusokkal készített lemezt és játszott együtt, mint Peter Erskine, Chris Potter, Kurt Rosenwinkel vagy Bob Sheppard; hazai „pályán” többek között Borbély Mihállyal, Dresch Mihállyal, Szalóki Ágival, Dés Andrással és Szandai Mátyással dolgozott együtt.    

Szabó Dániel (jobbra) a legendás Chick Coreával

Szabó legújabb, „Források” című szimfonikus darabját a rangos bécsi „Musikverein”-ben mutatták be februárban, a „Projects From The Past” című amerikai-román nagyjátékfilmet, az általa írt zenével pedig a jövő évtől láthatja a közönség az európai mozikban.

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni