close
CímlapKultúraAsszociációk brutális méretben!

Asszociációk brutális méretben!

2023. július 13.

Flesser Anita a PTE három karának alumnája (KPVK, MIK és MK), egy fővárosi cég belsőépítésze, és ő a 2023-as év Zsolnay Fényfesztiválján a Carpet I Am pályázat egyik nyertese. Csodás, sárga-narancs-piros-lila örvénylő szőnyege fényeiben a fesztivál két napja alatt többszáz ember fürdőzött meg. Tanulmányairól, karrierjéről és természetesen a Janus Pannonius utcában megvalósult alkotásáról kérdeztem.

Hogy kerültél a PTE-re? Miért a környezetkultúra szakot választottad a KPVK-n?
Véletlen fordulat volt, hogy odakerültem! A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba jártam, és textil szakon végeztem. A középiskola után kétszer felvételiztem sikertelenül a MOMÉ-ra. Az akkori rajztanárom javasolta, hogy próbáljam meg a környezetkultúra szakot Szekszárdon, mert neki volt már olyan diákja, aki ide jött tanulni, és jók voltak a tapasztalatai. Így kerültem Szekszárdra. Nagyon érdekes volt a képzés, más irányt képviselt, mint amit addig tanultam, láttam, hallottam. A környezetkultúra egyfajta határterület, sok lehetőséget villant fel, több mindent magába sűrít a design, vizualitás és környezetformálás kapcsán, de úgy éreztem, az elmélyedéshez rá kell építenem egy mesterszakot is a design vagy az építészet terén. Végül kreditelismeréssel jelentkeztem a MIK-re, ott végeztem építőművészként 2020-ban. Megszenvedtem ezért a mesterszakért abból a szempontból, hogy a MIK-en nyilván a műszaki részeken van a nagyobb hangsúly, én pedig nem vagyok ilyen beállítottságú. Például az épületszerkezettan órákon keményen oda kellett tennem magamat és koncentrálni: aki nem egy ott végzett alapszak után folytatja tovább a mesteren a tanulmányait, annak bőven van mit pótolni és behozni a többiekhez képest. Nagyon örülök, hogy sikerült ezt megugranom, azóta pedig egy belsőépítészeti cégnél helyezkedtem el egyéni vállalkozóként.

Úgy tudom, a végzetteknek csak elenyésző százaléka mer vállalkozásba belevágni, a legtöbben inkább alkalmazottak szeretnének lenni. Miért lettél vállalkozó?
Én is biztonságos munkát szerettem volna, csakhogy amikor végeztem, 2020 júniusában, éppen a koronavírus-járvány közepén-után jártunk, és szinte semmilyen munka nem volt.

Nehéz szituáció volt, hiszen az ember kiszédül az egyetemről, és azt hinné, megnyílik a világ - erre ott a járvány.

Végül találtam egy pécsi építészirodát, ahová felvettek. Főleg épületgépészeti rendszerek 3D-modellezésével foglalkoztak, és nem is azt a programot használták, amit én ismertem, de betanítottak. Egy évig dolgoztam ott, aztán kiléptem: nem éreztem magaménak azt a munkát. Visszatekintve talán azért éreztem így, mert a járványhelyzet és a sok home office nem kedvezett a munkahelyi közösségbe való beilleszkedésnek. Lehet, hogy ha máskor kerülök oda, akkor a mai napig ott dolgozom. Persze másik munkahelyet is kihívás volt találni, és amikor Pécsen nem jártam sikerrel, elkezdtem Pesten is nézelődni. Találtam egy olyan irodát, ahová belsőépítészt kerestek, nekik dolgozom most is. Itt a munka minden szegmensébe beleláthatok a 3D-tervezéstől a kiviteli tervekig. Vállalkozóként foglalkoztatnak, félig Pesten félig home office-ban dolgozom, ingázom a főváros és Pécs között.

Tavaly februárban jelentkeztél design és vizuálisművész tanár mesterszakra a Művészeti Karra is. Miért?
Már a környezetkultúra szak kapcsán is érdekelt a tanári specializáció, de az valamiféle jogszabályváltozás miatt nem volt elérhető. Nagy hatással voltak rám a rajztanáraim, és

amikor megláttam, hogy az MK-n meghirdették a design és vizuális tanár szakot posztgraduális képzésben, arra gondoltam, ezt még munka mellett is meg kell próbálnom!

Az évfolyamtársaim valamilyen képzőművészeti ággal foglalkoztak, én voltam az egyetlen belsőépítész. Képzőművészekkel kerültem egy csapatba, remek élmény volt, oldott hangulatban telt ez az időszak.

Hogyan talált meg a fényfesztiválos pályázat?
Az előző években bejártam a Fényfesztivált, de nem tudtam, hogy volt olyan lehetőség, hogy egyetemisták pályázhassanak. Most a Facebook-on jött szembe a felhívás, lementettem, és gondolkodtam rajta. Mivel úgy fogalmaztak, hogy bárki pályázhat, aki a felsőoktatásban művészeti képzésben vesz részt, vagyis nem volt pontos szak vagy képzettség kikötve, bátorkodtam jelentkezni. A fényfestést érdekesnek tartottam, így arra gondoltam, kipróbálom magam benne.

Nem mondod komolyan! Korábban nem volt semmilyen tapasztalatod a fényfestéssel?!
Nem. (nevet) Életemben nem foglalkoztam fényfestéssel, és tudtam, hogy főleg grafikusok szoktak tervezni ilyesmit. De

úgy voltam vele, hogy nem vártam a pályázattól semmit, csak ki akartam próbálni, milyen ez. Éjszakánként, mikor az időm engedte, dolgoztam rajta.

Miután meghirdették a pályázatot, biztosítottak egy külsős mentort, akinek kikérhettük a tanácsait és véleményét. Farkasinszki Bence szabadúszó tervezőgrafikus volt a szakmai mentor, és éltem is a vele való konzultáció lehetőségével, főleg technikai kérdésekkel fordultam hozzá, mert leginkább azokban nem vagyok jártas. Például tanácsot adott azzal kapcsolatban, hogyan kell megvágni az anyagot, mert többfajta vetítősík volt, ami speciálisabb technikai tudást igényelt.

Hogyan álltál neki a tervezésnek?
Azt nem tudtam, hogy a korábbi pályázatokban megadtak egy témát, amihez kapcsolódni kellett - most ilyen nem volt, szabadon lehetett alkotni bármit. Emiatt

úgy gondoltam, hogy az eddigi Fényfesztiválok emlékeiből és asszociációiból indulok ki. Olyasmik jutottak eszembe, mint körök, pöttyök, kontrasztok, tömeg, emberek, mozgás, áramlás, vezetés, sötétség, sűrűség.

Ezeket a benyomásaimat lerajzoltam - van egy füzetkém, amibe mindig rajzolgatok - sűrítettem-ritkítottam a pöttyöket és köröket, aztán a vázlatokból  alkottam egy kompozíciót, vagyis egymás mellé fűztem a foltokat, köröket. Ijesztő volt a méret, a vége 9X50 méter lett! Féltem is attól, mennyire tudom kitölteni, mert ez nagyon nagy felület. A legtöbb időm azzal ment el, hogy meghatározzam, hogyan jelenjen meg ebben a térben, és az abban sétáló embereken a sokféle forma és szín, hogy részletgazdag legyen. A tervemben kisebb elemeket is elrejtettem, amik szemekként is értelmezhetők voltak: lila foltok, bennük fekete pöttyökkel. Tapasztalatom szerint egy fesztiválon nem lehet látni, ki jön éppen szembe a tömegben, nem ismerjük őket, hogy kik azok az emberek pon-tosan, csak villanó szempárokat lehet észrevenni - ezt akartam megjeleníteni. Volt egy konkrét, hangsúlyos elem, egy óriási lánc motívum, ami végigfutott a szőnyeg teljes hosszán. Ennek jelentése kettős volt. Egyrészt a szervezők tudatosan próbálják végigvezetni az embereket a fesztivál bizonyos helyszínein, még a sorrendet is megpróbálják előre megmondani, a tömeget kell is valamerre terelni egy ilyen esemény során. A lánc ironikus értelemben pedig valami olyasmire utalt volna, mint a “tömeg megvezetése”, az egyének homogén masszává való rendeződése.

Végigjártam a Fény útját idén is, de ilyen élénk lila színt, mint ami a szőnyegeden volt, nem is láttam más helyszínen.
A színek a kezdetektől ezek voltak: amikor elkezdtem a terveket felrajzolni a füzetembe, sárga, narancs, piros és lila filctollakat használtam. Ezek mellé jött a fekete és a fehér kontrasztnak.

Leadtad a pályázatot. Mi történt azután? A kivitelezésben is részt kellett venned?
A pályázatban benne volt, hogy ha beválogattak a nyertesek közé, az utca végén lévő házfalra és tűzfalra is ki kell találni valamit pluszban. Újrakezdődött a tervezési folyamat, de ez már oldottabb volt, hiszen illeszkednie kellett az utcára már megtervezett részekhez, illetve ugyanazok az elemek hömpölyöghettek tovább. A korábbinál jóval pontosabb technikai adatokat is kaptunk: a házfalat bizonyos szögben lőtték meg a fénnyel, amihez kaptunk egy mátrixos rendszert, egyfajta segédábrát, ami alapján ki lehetett számolni, melyik rész pontosan hova esik majd a házfalon. Például ha pont az ablak fölé vagy az ajtó köré terveztem valamit, a mátrix alapján számoltam ki a helyét. Azt is jelezték, hogy torzulni fog a grafika, mert nem teljesen merőlegesen vetítették, hanem egy bizonyos, meredek szögben. Szerencsére a külsős mentor, Farkasinszki Bence ebben a fázisban is a rendelkezésünkre állt. Minderre kaptunk egy határidőt, leadtuk az anyagot, és ennyi volt.

Szóval te is csütörtökön láttad először a megvalósult fényszőnyegedet, ahogyan bármelyik fesztiválozó. Mi volt az első reakciód amikor megláttad?
Körbejártam az egészet, és először csak azt néztem meg, melyik rész hova esett, például, hogy az ajtó fölé tervezett spirál ott van-e, ahová szántam. Elemeztem alaposan, de nyilván örültem is neki.
Eleve nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogyan mutat majd a tervem ekkora méretben. Más az, ha valamit látok a gépen, és megtippeltem, mekkora lesz, és más a valóságban látni. Tanácsolták a szervezők, hogy ha tudjuk, próbáljuk ki valahogy, és egy projektorral ki is vetítettem a lakás udvarának a falára, de nyilván ott is csak egy része látszott. Élesben, élőben megdöbbentő volt a látvány. Szerintem nem is biztos, hogy átjött az embereknek az, amit előzetesen gondoltam, mert nem látták egyben az egészet, és a részletekben sétálva nem lehet tudni, mi miért van ott. A történet, amit kitaláltam - például a lánc metaforája -, nem is bontakozott ki a méret miatt. Viszont azáltal, hogy ekkora volt, hatásosabb lett. Azt gondolom, azért is vonzó ez a pályázati lehetőség sokak számára, mert

más ennyire brutális méretben megmutatni valamit, mint amikor be van szorítva egy kis kiállítótérbe! Megdöbbentő volt, hogy hogyan mutat és milyen hatást ér el a nézőknél.

Képzeld, az egyik barátom azt gondolta, igazi szőnyeget fektettek végig az utcán, mert puhábbnak érezte az aszfaltot a megszokottnál - és ez a te fényeid miatt volt! Milyen volt látni a flaszteren fekvő, szelfiző-videózó embereket a szőnyegeden?
Kétszer vetítették a munkámat, csütörtökön és szombaton. Amikor először láttam, annyian voltak, hogy semmi nem látszott a szőnyegből, viszont a falnál beálltak az emberek és fotózkodtak. Annyira jó érzés volt látni, ahogyan mindenki kikereste azt a részt, ami passzolt az egyéniségéhez! Aztán lámpaoltás előtt fél órával visszatértem a szőnyeghez, és akkor már kevesebben voltak.

Volt, aki a földre lefeküdt! Úgy éreztem, élvezik, és jó érzés volt, hogy hatással voltam rájuk és sikerült őket bevonni a műbe. Leültem én is, és vagy félórán át csak figyeltem, hogy mit csinálnak az emberek a szőnyegen. Hatalmas lehetőségnek érzem, hogy köztérre és ennyire nagy tömegnek alkothattam valamit.

Mit gondolsz magáról a fényfestésről?
Szerintem a Zsolnay Fényfesztivál egyedülálló, és nemzetközi szinteken mozog, ezen a színvonalon vagy még magasabban mindig lesz létjogosultsága. Az, hogy a fényekkel átalakítják, megbontják és felülírják a megszokott, mindennapi látványt, a vetítésekkel új kontextusba helyezik a tereket  - szerintem ebben mindig lesz egy plusz.

Hogyan tudod ezt a tapasztalatot kamatoztatni a későbbiekben?

Óriási, hogy beválogattak, megvalósulhatott a tervem! Elképesztően pozitív és megerősítő visszajelzésnek tekintem.

Sok minden érdekel, de a pályázat révén úgy érzem, új terület nyílt meg előttem,  grafikai tudásom is fejlődött. Ennek a munkának a hatására felkérést kaptam Fürjesi Csabától a Cered Artcolony művészeti vezetőjétől, hogy a 2023 augusztusában megvalósuló ceredi Art Piknik Fesztiválra készítsek egy önálló fényművet, mint meghívott külsős művész.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni