close
CímlapKultúraAjándék kiállítás

Ajándék kiállítás

2022. február 25.

A Bajnóczky-díjas Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely kiállítása február 22-én nyílt a PTE ÁOK Dr. Romhányi György Aula galériájában. A megnyitón dr. Regődi Dóra tudományos dékánhelyettes mondott beszédet. 

Az eseményhez Bundy János költő a tárlat megnyitóra írt versével járult hozzá. A tárlat március 6-ig látható a Szigeti úti elméleti tömb első emeletén.
Várakozó érzés éled bennünk, ha - Bundy János költeményének címét:
Tavaszváró kiállítás - eszünkben tartva nézzük végig az alkotásokat.
"Most a Covid idején nagyon nagy szükség van ilyen színfoltokra, melyek

kimozdítanak bennünket a megszokott szürke hétköznapokból"

- hangsúlyozta dr. Regődi Dóra, a PTE ÁOK tudományos dékánhelyettese.


Ugyanis a képek a COVID-19 miatt kialakult helyzetben, nem a megszokott módon, az élő, alkotó közösségben keletkeztek, hanem egymástól elszigetelt terekben, ahol csak interneten tudták tartani az alkotó közösség tagjai a kapcsolatot, sőt, az idei zsűrizés is online zajlott. Végül húsz, főképp tájképekből álló összeállítást válogattak az eseményre.

A jókból a legjobbakat válogattuk ki”

- szögezte le Stirling Zsolt, a Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely vezetője.


Az idén harmincéves Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely 1972-ben alakult, Bányász Művészeti Műhelyként lett ismert. 1991-ben fogadta be az orvoskar, és biztosítja számára a működési feltételeket. Ennek köszönete a kiállítás, melynek  végén, hagyományaikhoz híven a PTE ÁOK Dékáni Hivatalnak ajándékozzák a kiállított műveket. Ahogy a korábbi, úgy az idei alkotások is a PTE Általános Orvostudományi Kar különböző épületeit díszítik majd.

Rónoki Bertalan

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni