close
CímlapKultúraAriadné összes fonala

Ariadné összes fonala

Brezony Csilla
2016. november 30.

Brezony Csilla, az MK hallgatójának és egyben az UnivPécs képregényrajzolójának első önálló kiállítása a re:prublic galériában. Őrület!

Még egy éve sincs, hogy Brezony Csilla képregényeire szavazott a hírcentrumunk olvasóinak többsége, s azóta is töretlenül publikál a lapban (a következő munkája a december 5-én megjelenő lapszámunkban olvasható!). „Civilben” ő a Művészeti Kar hallgatója, akinek november 29-én nyílt meg első önálló kiállítása a re:public galáriában, a Zsolnay Negyedben. És nemcsak képregényekből, de az már sokat mondó volt, hogy a tárlatot Maksa Gyula képregénykutató nyitotta meg.

 „Ugyan nem csak és kizárólag a képregények a műveinek a leghangsúlyosabb részei, de azt ezt fémjelző személetmód –

a keretezés játékossága, a sorozatok, a rész–egész viszony

 – tetten érhetők Brezony Csilla munkáiban.” – jelentette ki Maksa Gyula. A felhasznált anyagok és alkalmazott technikák sokszínűek – „Brezony Csilla minden médiummal másféleképpen nyilvánul meg, mint ahogy klasszikusan „kellene” – mondta az egybegyűlteket üdvözlő Somodi Péter is, aki szerint a legjellemzőbb e művekre

a „termékeny szabadság”.

Külön felhívnám a figyelmet a képregényes könyvre, mely úgy szól mindennapjaink kis lelki nyomorairól, hogy egyszerre szomorít el és késztet nevetésre. A rajzolt-ragasztott alkotás mintha kimondatlan érzéseket is magába sűrítene, ahogy forgattam, olyan érzés töltött el, mint amikor nem találom a szavakat és közben annyi mindent akarok egyszerre mondani, hogy bennemreked és gombóccá gyűlik. Sok szálon fut, utakat keres a tárlat – a szemlélőt is útkeresésre készeti.

Van a kiállított anyagok között egy olyan összeállítás is, mely Brezony Csilla facebookon is követhető „Morcs” sorozatából való képeket rendezi egybe – ezt ezen a linken, a tárlatot pedig a re.public galériában lehet megtekinteni.

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni