close
CímlapKultúraAz Űrérzékeny lelkekről

Az Űrérzékeny lelkekről

2016. február 05.1421Megtekintés

Nem lövök le poént, úgyhogy ne számítson senki arra, hogy röviden elmesélem Havasréti József Űrérzékeny lelkek című regényének történetét, ugyanis az a határozott véleményem, hogy ezt a vaskosnak tűnő, de vastag papírlapos, idegsejtekkel díszített kötetet

el kell olvasni.

(Engem hamar magába szippantott.) Egyrészt azért, mert egy rendkívül érdekes gondolatkísérlet arról, hogy vajon milyen lehetett a drogokkal való kutatási tevékenység és/vagy érintkezés Magyarországon a szocialista éra alatt. A korszakra jellemző hangulat, zenék adják meg az alaphangulatot. Sőt, bútor-leírások is: ha besétálunk egy régi épületben működő közhivatalba, elvétve még láthatunk például olyan szekrényeket, melyeket Havasréti leír (nekem be is ugrott pár kivágott hátú, ragasztott lapokból összeállított, nyikorgó ajtajú, megsárgult darab egy-egy folyosón). A történet maga egyfelől tehát felfogható úgy, mint a „pszichotróp növények művelődéstörténete”, egyfajta pszichofarmakológia-történet, vagyis annak vizsgálata, hogyan hat a vegyszerek használata az emberi lélekre. Mindez kiegészül azzal, hogy milyen hatással van ez a kisemberekre (egy Szabóra vagy Fényesre például) akkor, amikor a hidegháborúban a drogokat a hatalom felügyeli. Sőt, akár felhasználja azokat a vallatásban vagy akár a másik zóna vagy oldal szándékainak kiderítésében -

„okkult kémek”

Úgy gondolom, ha angolul megjelenne ez a regény (jelenjen!), az otthonosság helyett borzongató egzotikumot jelenthetne a „másik”, nyugati oldal olvasóinak.

Levelek, kéziratok, katalógusok, füzetek, jegyeztek és jegyzőkönyvek kerülnek elő, égetődnek és ásódnak el a szövegben. Vagy éppen megeszik őket. („Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz.”)A (feltehető) szerzők és az olvasók/írók egymásra és önmagukra is reflektálnak: „Óvatosan végigsimított a borító lila csíkján. A könyv teste olyan volt, mint a szerzőé: gyűrött és rossz szagú. Gyanús. De jól ír. Sőt, jobban, mint én. Vagyis jobb, mint az, aki valaha voltam.

Hidegháborús regény, paranoia, drogok,

zónák, ügynökök, rovarszörnyek.” – jelenti ki egyikük.

Amikor azt mondom: kábítószerek és hatásaik, azonnal beugorhat egy csomó könyv/film/zene. A könyv egyik erőssége az, hogy alaposan körbejárja, és okosan illeszkedik az ehhez kapcsolódó kánon a szerző szerint főbb darabjaihoz. Mindez nem jelenti azt, hogy az olvasó lemarad bármiről is és eredeti környezetükből kiragadva már értelmetlen idézet- és utaláshalmazokat talál, ha nem kellően olvasott mondjuk, a tudományos-fantasztikus irodalmat illetően. Ugyanakkor egyszerre otthonos és ismerős tér lesz a szöveg –

„a kozmoszcsápok összeérnek”

- és olyan szerzők felelősek ezért az érzésért, mint Stanislaw Lem, William S. Burrouhs, Frank Herbert, Johann Georg Hamann, Aldous Huxley, Flaubert, Capek, P.K. Dick, Stephen King (akinek a könyvei az egyik szereplő szerint olyanok, mint „valami nagyon finom méreg”), Pynchon, Gide, Pound, Eliot, Barthes, Hajas Tibor vagy Dante. A mű központjában álló drog elnevezését is Burroughs-tól veszi át a szerző: „A fekete hús olyan, mint a romlott sajt: ellenállhatatlanul ízletes, és olyan émelyítő, hogy aki eszi, az egyszerre zabál és okád, s megint csak zabál, a végkimerülésig.” – áll az eredeti szövegben. Közös referenciakeretet jelenthetnek a futólag vagy részleteiben említett filmek is (Hidegvérrel, X akták, a Csillagok háborúja, Különvélemény, Solaris, Változó állapotok, A fehér féreg búvóhelye, Dűne).

Az asszociációkat tovább fokozza egy újabb érzékszervi hatás: a szaglás. Szagos-illatos könyv ez, a dohtól a fülledt párán át a hamutartó szagáig is sok minden keveredik a levegőben -

„Egy szag jóslata az, amit érzek”

-a legfurább és a legjellegzetesebb mind közül egyértelműen a gombaszag. Ezek a nehezen körülírható, meghatározhatatlan, kósza megérzéseket kiváltó illatok újabb dimenziót nyitnak a regényben. (A Tudásközpont-beli Űrérzékeny lelkek-nek egyébként jelenleg még friss fűrészpor szaga van.)

A kötetet átitatja a zene, ahogy olvastam, azon kaptam magam, hogy különböző David Bowie-számok járnak a fejemben, aki egyébként teljesen úgy néz ki, „mint akit most dobtak le egy űrhajóról”. Az űrzene nem feltétlenül lebegős témákat és éteri dallamokat jelent: az univerzum ropog, dübörög, sistereg, süvít, kanyarog, zakatol és lüktet. A könyv alapján összeállítottam egy soundtracket,

„nesze, nyeld le.”

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni