Havasréti József író, kritikus, és nem utolsó sorban a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója. Keresztesi József szabadúszó író, kritikus, szerkesztő. Milbacher Róbert író, habilitált doktor, a PTE BTK egyetemi docense. Három különböző név, egy tekintetben azonos foglalkozás és teljes mértékben egyazon elköteleződés a magyar irodalmi élet iránt. Írók, de nem úgy, szeretnek olvasni, de nem úgy, és megvan a véleményük a nyomtatott sajtó- és könyvkiadás jövőjéről, ahogy a kötelező olvasmányok listájáról is. – Három szóval: értik a dolgukat.
Vitathatatlan, hogy sikeresek abban, amit csinálnak. Hogyan kezdődött, milyen egyetemisták voltak? Már korán, reggel nyolc órakor bent ültek az első előadáson, vagy inkább fakultatívan vettek részt az órákon?
Milbacher Róbert: Tíz órakor kezdődött a nap, ez biztos. Ahhoz képest ma tényleg, nyolckor hirdetek órákat.
Keresztesi József: Látod, látod!
Milbacher Róbert: Válogattam, hogy hova járok be órára. Ennek az lett a következménye, hogy vannak korszakok, amik kimaradtak az egyetemi oktatásomból. Autodidakta vagyok bizonyos irodalomtörténeti korszakokból. Viszont voltak olyan előadók, akinek minden órájára bementem, mert nagyon inspiráló volt.
Keresztesi József: Én Szegeden jártam főiskolára, és ott, hogy úgy mondjam, nem a tanuláson volt a hangsúly. De az sem volt haszontalan időszak: ott találkoztam például Szigeti Csabával, akinek az órái máig meghatározták az irodalomról való gondolkodásomat. Később, amikor Pécsre kerültem az esztétika szakra, kivétel nélkül minden órát meghallgattam.
Havasréti József: Sajnos nem voltam jó diák. Pár éve a kezembe került a leckekönyvem. Mit mondjak, katasztrófa. Főként azokra az órákra jártam, melyek érdekeltek: Tatár György, Kisbali László, Horányi Özséb, Szépe György, Horváth Iván, Terts István óráira.
Mára azonban Önök adnak órákat, Keresztesi József kivételével, ő szabadfoglalkoztatású. Melyik a jobb, szabadúszás (az én véleményem szerint szabadfuldoklás), vagy a biztos állás?
Havasréti József: Ez sok körülménytől függ. Attól is, hogy mekkora jövedelmet nyújt a „biztos állás”, és lehet-e mellette írni. Függ a szerzők tűrőképességétől is: van, aki az állással járó kötöttségeket nem bírja, van, aki a szabadúszással járó kockázatot.
Keresztesi József: A szabadúszásnak megvan az a veszélye, hogy az ember saját magának osztja be az idejét. Nem úgy van, hogy négy órakor felállsz a számítógép mögül, mert lejárt a munkaidőd. Szóval megvannak a hátrányai annak is, ha az ember a saját maga főnöke.
Milbacher Róbert: Az egyetemi állást sem lehet nyolcórás munkának tekinteni. Nem az van, hogy reggel nyolc órakor felveszem, és délután négy órakor lerakom a „műszakot”. Van, hogy sokkal több, vagy sokkal kevesebb. De állandóan van valami: hol órára készülök, hol konferenciára, és közben a következő tanulmányomat tervezem. Ezek mind sűrítik az időt, nem nagyon van kilépés belőle. Nem olyan, mint egy hivatalban. Én irigylem, hogy bemegy valaki dolgozni, majd munkaidő után hazamegy, és utána a kiskerttel foglalkozik.
Az irodalmárok számára megszűnik az „örömolvasás”, tehát nem tudnak úgy olvasni, hogy azt ne kapcsolnák valamihez, ne jutna eszükbe valami az olvasott anyag kapcsán, vagy adott esetben ne vigyék be az oktatásukba. Ezt hogyan látják?
Keresztesi József:
Ebben a foglalkozásban valóban benne van az a veszély, hogy megszűnik az ártatlan olvasás.
Tehát az ember nem olvas úgy, hogy közben megszűnik a külvilág, hanem bármit is olvasol biztos, hogy kapcsolod valamihez. Akár taníthatod, vagy felhasználhatod egy másik munkádhoz.
Havasréti József: Nem feltétlenül. Ha valaki professzionális kritikus, akkor elképzelhető, hogy nem tud a szöveg technikai, műfaji, stiláris problémáitól elvonatkoztatni, folyton felbosszantja őket valami, túlságosan a szakértő szemével olvasnak. Ilyen van. Velem előfordul, hogy elolvasom a könyvet „örömolvasóként”, aztán, ha írni kell róla, kénytelen vagyok újból elolvasni, mert korábban nem figyeltem fel egyes részletekre.
Milbacher Róbert: Rám biztosan igaz. Egyetemista koromban elkezdtem utálni olvasni, mert muszáj volt. Nem is olyan régen tartottam egy előadást arról, hogy miért nem szeretek olvasni, ami azért elég inspiráló lehetett a hallgatók számára…
A lényeg, hogy ez nem szeretés kérdése. Egy idő után egyrészt szakma, másrészt meg olyan, mint a levegő.
Például én is szerkesztettem könyveket. Mára nem bírok ránézni egy akármilyen prospektusra, hogy ne találjak benne hibát, és ez borzasztóan idegesítő, vagy hagytam már félbe könyvet a túl sok sajtóhiba, vagy stilisztikai igénytelenség miatt. Ez tényleg megmérgezi az olvasást.
A sok más nehézség mellett egyáltalán megéri írónak állni, meg lehet élni ma Magyarországon az írásból?
Havasréti József: Néhány kiemelkedően sikeres szerzőt nem számítva nehéz megélni csak az írásból. A szerzők sok mindent elvállalnak: fordítást, szerkesztést, újságírást, nyilvános szerepléseket. De az állásnak az az előnye, hogy ezekre nincs feltétlenül szükség.
Keresztesi József: Hát nem abból élünk, amit a könyvkiadóktól kapunk…
Milbacher Róbert: Magyarországon sose lehetett megélni csak az írásból, bár például Jókai vagy Petőfi közel kerültek hozzá. Lehet, hogy van néhány nagymenő név, akiknek sikerül (Tóth Krisztina, vagy Varró Dani).
Keresztesi József: Nyilván van ilyen is, ahol már felépült a szerző köré egy tartós közönségigény…
Milbacher Róbert: Na jó. Ott van még Dragomán György, akinek több mint harminc valahány nyelvre fordították a Fehér királyát.
Keresztesi József: De ő is fordít mellette.
Milyen lehetőségek vannak egy magyar író számára külföldön?
Keresztesi József: Az, amit mi csinálunk, teljesen bele van ágyazva a magyar nyelvbe, a magyar kultúrába. Nem lehet nyelvet váltani, vagy ha valakinek sikerül, az a nagy kivétel. Nabokov, Beckett. Annak viszont kifejezetten látnám értelmét, ha a magyar irodalmi kultúra szorosabb szálakkal kapcsolódna a határon túli magyar kultúrához. A nyáron Székelyudvarhely belvárosában, ha jól emlékszem, öt könyvesboltot számoltam meg, és hát a városnak saját színházi társulata is van. Nekik nyilván lételemük, hogy a nyelvi kultúrát életben tartsák, és ebből a kényszerből erényt lehet kovácsolni.
Havasréti József: Ez attól függ, mit nevezünk lehetőségeknek. Van olyan barátom, aki informatikusként dolgozik Bécsben, mellette írja a verseit, irodalmi eseményeket moderál, szervez. Szerzőként nagyon nehéz befutni. Ha meg is jelennek köteteid külföldön, kérdés, hogy elérik-e a kritikusok és az olvasók figyelmét.
Milbacher Róbert: Nekem friss élményem, hogy lefordították egy szövegemet angolra. Megnéztem, és szerintem nem működik. Nem működik úgy angolul, ahogy magyarul, ami nyilvánvalóan a nyelvi határátlépés miatt van így.
Mi lesz a printtel? Sajnos egyre többen tendálnak az online sajtó felé.
Keresztesi József: Megmarad a print.
Milbacher Róbert: Igen! A netes fórumok „egynapig élő” felületek. Megjelenik egy esszé és eltűnik, aztán soha többé nem kerül elő. A nyomtatottat pedig bármikor fel lehet lapozni. Nekem ott áll egy sor sárga Jelenkor a könyvespolcomon.
Havasréti József: A sajtó átalakult, nem biztos, hogy előnyére. Most úgy tűnik, a szépirodalmi könyvkiadás nem omlik össze az online közlés térhódítása miatt; hogy mit hoz a jövő, arról nem tudok beszélni, nem ismerem eléggé a trendeket.
De fennáll a veszélye annak is, hogy az elektronikus adathordozókon tárolt szövegeket ötven év múlva nem tudjuk min beolvasni.
Én például nem tudom a saját szakdolgozatomat elolvasni, mert hajlékony lemezen van. Persze hozhatok egy gépet a roncstelepről, de akkor már egyszerűbb újragépelni.
Keresztesi József: Teljesen más a természete a kettőnek. Erre akkor jöttem rá, amikor épp egy Karinthy-verseskötetet olvastam e-bookon. Másként olvasunk digitális adathordozón, mint amikor könyvet olvas az ember. Merthogy a könyvnek egyszerre több helyét olvasod: szinte egy időben ide-oda ugrálsz a lapok között, visszalapozol egy korább helyre, aztán előreugrasz. Furcsa dolog, de ezt az egyidejűséget az internet vagy az e-book nem tudja felkínálni.
Na és a kötelezők klasszikus listája? Sokan állítják, hogy nem jó, de egész pontosan miért? Mit kéne változtatni, hogy egy-egy kötelező olvasmány ne vegye el a gyerek kedvét az olvasástól?
Keresztesi József: Szerintem létezik egy strukturális probléma, mégpedig az, hogy a magyar oktatás válságos állapotban van, egészen az alapoktól. Ennek folytán nem neveli ki az olvasó generációkat. Tehát aki olvasóvá válik, annak vagy szerencséje volt, vagy családi okokból válik azzá, de rendszerszinten nem jön létre az utánpótlás.
Havasréti József: A gimnáziumi kötelezők mintha kezdődnének korszerűsödni, bár ennek ellene hat a mindenkit érintő konzervatív oktatáspolitikai fordulat. Az általános iskoláról nem tudok mit mondani. Nekem jó emlékeim vannak a ma annyit gúnyolt Kincskereső kisködmönről meg A kőszívű ember fiairól, A Pál utcai fiúkról nem is beszélve. Persze le lehetne őket cserélni, valami korszerűbbre, de ha arról van szó, hogy mire, akkor mindenki a Harry Potterrel jön. A szakértők vagy a személyes ízlésüket vetítik rá a gyerekekre, és akkor jön az, hogy Garaczi László tulajdonképpen teljesen megfelel egy kiskamasznak, vagy a legszélesebb konszenzust keresik, és akkor ott vagyunk a Harry Potternél.
Milbacher Róbert: A légy jó mindhalálig ugyan jó szöveg, de nem tud meggyőzni egy nyolcadikost az olvasás öröméről. Például épp a Harry Potter sikere bizonyítja, hogy nem igaz, hogy a gyerek nem szeret olvasni, csak egyszerűen nem jut hozzá ahhoz, ami magával ragadja. Pont a fent emlegetett strukturális okok miatt azt látja az iskolában, hogy neki el kell olvasnia a Kőszívű ember fiait, pedig nem ért belőle semmit. Mert nem lehet érteni, egyszerűen nem megy. Így az olvasás valami értelmetlen időpazarlást jelent a számára. Ezért nem az ő hibája, ha többé nem fog a kezébe venni semmit. Persze nem Jókaival van a baj, mert Jókai nagyon jó, és tök jó olvasni, hanem azzal, hogy nem a gyerek korának, felkészültségének, érdeklődési körének megfelelő olvasmány.
Havasréti József első regénye a 2014-ben megjelent Űrérzékeny lelkek, mellyel még abban az évben elnyerte a Déry Tibor-díjat. A kötet folytatása az idén megjelent Nem csak egy kaland.
Milbacher Róbert első prózakötete, a Szűz Mária jegyese tavaly jelent meg, s ezzel el is nyerte a Margó-díjat.
Keresztesi József sikerrel publikáló szépirodalmi szerző – talán elég csak a nagy sikert aratott Szerelmem, Majomúr-ra gondolni -, Medvevár című Janus Pannoniusról írt tragikomédiáját a 2017-es egyetemalapítási jubileumi évben mutatta be a Janus Egyetemi Színház.
