A Színerő – Léptékváltás szimpózium Keserü Ilona festőművész, professor emerita, a Művészeti Kar egyik alapító tagjának kezdeményezéseként és alapításaként jött létre. Először a 2006/2007-es egyetemi tanévben rendezték meg a PTE Művészeti Kar Doktori Iskola kurzusaként a Zsolnay Gyár használaton kívüli belső ipari tereiben. A X. Színerő Léptékváltás több kiállító művészét szólaltattunk meg, módszerekről, technikákról és a léptékről kérdeztük őket
Több évi szünet után 2022. május 16. és május 29. között, a Művészeti Kar jubileuma alkalmából rendezte meg a Kar Festészet Tanszéke újra az Színerő – Léptékváltás szimpóziumot, immáron tizedik alkalommal.
A szimpóziumon táblaképnél nagyobb léptékű, sík- vagy térbeli, festészeti művek készülnek a Zsolnay Kulturális Negyed üres termeiben (Pirogránit udvar déli épületegyüttese), utolsó alkalommal huszonnégy meghívott magyar és külföldi művész vett részt a Színerőn, közülük többen a Művészeti Kar jelenlegi oktatói és doktorandusz hallgatói. Az itt készült alkotásokból rendezett kiállítás 2023. március 2. és április 2. között tekinthető meg Pécsen az m21 Galériában.
Benyovszky-Szűcs Domonkos (1986-)
Fotók alapján dolgozik, azok a képek érdeklik, amelyekben a digitális reprezentáció megbicsaklik, pixeles lesz a kép, zajok jelennek meg rajta, homályos a „fókusz” miatt, elmozdulás történik az expozícióban. Benyovszky-Szűcs saját meghatározása alapján „a zsizsegő pixelzajnak a hatását festette meg”.
Ez egy létező technika, de számodra honnan eredeztethető?
Régóta foglalkozom ezekkel a képekkel, különböző nyelvezeteket dolgozok ki, különböző stílusokban festek. Konstelláció a neve a sorozatnak, amelyben a pixelekre szétesett képeket festem meg. Sokféle módszerrel dolgoztam már, van, amikor térben, pontról pontra, pixelenként festettem meg a képet, ami úgy változik, ahogy sétálunk előtte. A mostani képeket a transzparencia hívta életre: vékony áttetsző rétegek fehér alapon, és a fehérről visszaverődve erőteljesebb színerejük lesz a színeknek.
Kinyomtatott fotókról festesz?
Nem, monitorról. A monitor által világított színeket hullámhosszként nézem, ez alapján festek, mert ez a színhatás érdekel. Pontosan igyekszem lekövetni a képeket, bizonyos szempontból hiperrealisták a képek, mert a fotók vizualitását hozzák létre, csak képhibás fotókét.
Ez a fajta vizuális élmény megjelenik a mindennapjainkban is. Mondjuk, mintha fáradt szemmel néznénk a monitorra, akkor jöhet ilyen látvány elő. Számodra?
Ez is lehetséges, számomra inkább ez a korra jellemző vizuális jegy. Rengeteg dolog történik egyszerre és a képzaj is ennek része. A mostani sorozatban a személyek közti interakciókra tevődik a hangsúly. Kettejük közti összekeveredés az érdekes a képen, mert a pixelek is keverednek. Az instabil valóságot, ami kialakult kettejük között, azt ábrázoltam. Az interakciók, a dinamika ábrázolása foglalkoztat.
Tayler Patrick Nicholas (1989-)
Tayler Patrick nagyon édes életet élhet, a képein édességek, cukorkák, majmocskák, Rigó Jancsi és neje tobzódnak, csendéletparafrázisokként. A Színerőn Még egy sor maci címmel egy festménnyi aranyfóliába csomagolt csokimedve szerepelt.
Ez aranyfóliába csomagolt macis képed egyszerre cuki és egyszerre túl is lépi az egy festményen elhelyezhető mackók eddigi rekordjának felső határát. Mi volt a koncepciód?
Messziről mindegyik maci hasonló, közelről mindegyik más, de bevallom, ez nem a koncepció része volt, hanem így sikerült. Ipari mennyiségben kellett a medvéket gyártani, négyszázhuszonvalamemennyit számoltam meg, a kép hátulján is folytatódnak, mert felfeszítetlenül kezdtem dolgozni a vásznon, és nem tudtam, melyik medvék fognak majd látszódni.
Mi végre a medveözön?
Ugyanazt a motívumot akartam felhalmozni és kíváncsi voltam, milyen hatást kelt.
A másik képed egyfajta csendéletparafrázis édességekre?
Volt a műteremben egy szobrászbak, egy nem túl magas állvány, arasznyi csendéletet készítettem rá.
Mindenféle édességből, még gyümölcspapírból is. De még majom is szerepel a képen és egy fóka.
Műanyagból. A barokk festészet csendéletei érdekelnek, nevezzük ezt művészettörténeti előzménynek. Ez egy nagyon felhabosított geg. Tele van a kép túl cuki, vicces dolgokkal.
(részlet a Folyékony időszeletek c. képből)
Vető Orsolya Lia (1991-)
Vető Orsolya Lia képein erős gesztusok és biológiai asszociációkat keltő motívumok úsznak el a tekintet előtt, finoman hangolt erős vizualitású festészete egy változásban lévő alternatív valóságba invitálja a nézőt.
A képeid Keserü Ilona egy korszakával mutatnak rokonságot.
Én is érzem ezt a rokonságot. Inspirál, amit ő képvisel. Én Budapesten végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, nem találkoztam korábban még Keserü Ilonával, csak a művésztelepen találkoztunk, a műveit természetesen ismertem. Mindig is tetszett, hogy erős színeket használ egymás mellett, azok kontrasztjaival játszik, inspirált a vállalása, de nem mondanám azt, hogy a képeimet az ő művészeti útja a folytatásának szántam. A festményeken rengeteg biológiai, mikrobiológiai utalásokat hordozó felület van, vagy kőzetek, tenger alatti világokat jelenítek meg. Ezek nem egzakt módon jelennek meg, csak inspirálnak.
Szoktál ekkora méretben dolgozni, Keserü Ilona invenciója a Színerő-Léptékváltással éppen ez volt, hogy szokatlanul nagy méretben is dolgozzanak a fiatal művészek.
Nem nagyon dolgoztam még ekkora méretben, örültem, hogy meghívtak a szimpóziumra. Izgultam, hogy fognak működni az ötleteim ekkora méretben, de szinte még könnyebb is volt így festeni, mint a kisebb, megszokott méretben.
A képeid egyszerre harmonikusak és inspirálók, hogyan festetted őket?
Elég spontán módon dolgozom. Nincs minden előre megtervezve, hanem szabad áramlásban vannak a formák, a kompozíciót is úgy szoktam kitalálni, hogy a kép szélén túl érjen véget a festmény, mintha túlnyúlna a kereten, s ki lenne terjesztve ez a világ…
Varga Rita (1973-)
Az alapvetően kontrasztra épülő képi elemei közt felbukkant a kaktusz, egy új elem, a gazdag színvilágú képek mentesek a történetektől, mintha csak a színhatásokra redukálta volna le festői eszköztárát az alkotó.
Nem ez az első Színerőd!
Igen, de sajnos most nem nagyon tudtam részt venni a szimpóziumon, mert közbejött egy betegségem. Csak a műtermemben tudtam befejezni a képeket. Itt kezdtem el a rózsaszín alapozásokat és a kaktuszokat, mint témát átértelmezni és felvázolni. Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a X. Színerőn is, hisz egy új téma vette kezdetét, ami ide köthető. Most nyílt egy kiállításom a múlt héten a Civil Közösségek Házában, ahol többek közt szintén a kaktusz-motívummal és annak átértelmezésével foglalkoztam. Művészeti metódusomra főleg a programszerű alkalmazás a jellemző, a „kaktuszokat” az Ophelia-sorozatomhoz tudom kötni, annak egyfajta folytatásaként értelmezem.
Arra hogy ekkora méretben is festesz, lehet mondani, hogy Keserü Ilona hatása?
Természetesen. A képzés alatt is sokan használtuk a doktori iskolában - a Damjanich úti hátsó műtermekben - ezt a méretet. De a kezdeti Színerő Szimpóziumokon még nagyobb méretek is előfordultak. A nagyméretű képek mágiája, hogy a néző a kép részese lesz, ezáltal közvetlen bekerül a kép aurájába. Ezek a képek nagy távolságokból is erősen és eltérő módon hatnak. A Színerő Szimpózium azért fontos, mert összesűrűsít alkotókat, nagyon érdekes élmény, amikor művészek párhuzamosan egymás mellett dolgoznak és láthatják egymás munka módszerét, a képek születésének pillanatait, tanácsot is adhatnak egymásnak. Az együtt lét az egymás közötti szakmai kommunikáció rendkívül fontos. Fantasztikus élmény volt korábban is és most is a Zsolnay Negyed használaton kívüli ipari csarnokaiban és tereiben alkotni.
Emlékszem még az első Színerőre (2006-ban történt), a Zsolnay Gyár egy üresen álló csarnokában zajlott, elképesztő volt látni, hogy az ipari működés csontvázát, lenyomatát, a síngerendák alatt, az olajmocskos padlón állva dolgoztok. Az a hangulat ma már nincs meg.
A X. Szimpóziumon az elsőhöz képest már valóban kicsit kisebb terekben dolgoztunk, de még ezek a terek is nagy méretűek. Az idén a Pirogránit udvar kemencés részlegének első emeleti tereit használtuk, ezek is ipari jellegűek, az egyik helységből közvetlen lejárat volt egy közel 200m2-es pincébe is, amit Fejős Miklós valamint Gnándt Ferenc vettek bírtokba.
De a régi hangulat az tényleg brutális erejű volt.
Sokan ezt ki is használták, az ottani ipari fém gerendákra, oszlopokra, objektekre festettek, izgalmas helyspecifikus installációk jöttek létre. Emlékszem Ilona ott készítette el a közel 10m-es minkét oldalán fémlemezre spektrumszínekkel festett térbeli modifikációjával Möbius-szalagját, melyen a színátmenetek, az árnyalatok finoman egymásba fordulnak. A Möbius szalagot ott a helyszínen rakták össze több kolléga segítségével. Hatalmas élmény volt ennek a részese lenni, hisz olyan folyamatokat láthattunk, hogyan alakulnak és változnak a "színegyüttállások".
Nyilas Márta (1968-) A két itt kiállított kép gyakorlatilag expresszionista alkotás újrafogalmazása, erős gesztusokkal, harsány színekkel vált erős impulzusokat a befogadóban.
Ez a festményed egy utalás? Egy expresszionista festmény? Újrafogalmazás?
Nincs utalás, ez egy belső kép. A kép címe: Méretes jelenés. Bevallom, van egy kisebb változata is, kíváncsi voltam, hogy néz ki nagyobban. A tematika sem, de a színvilága sem passzol teljesen a kisebbhez. Sokkal másabb lett. A jelenés motívumrendszerét őriztem meg: elől egy fekvő, alvó alak, hátul meg egy üvöltve homorító ló. Henry Fuseli: Nightmare (rémálom) című festménye számomra ikonikus, ezt az érzést sokkal expresszívebben festettem meg.
Szoktál ekkora méretben dolgozni?
Doktorandusz koromban sokat festettem akkorában. Utána még sokáig ennek a háromnegyedét, mostanában inkább csak a felében festek. Ezért jó a Színerő, hogy az ember újra „nagyban” dolgozhat. Kétszer két méterben. Varga Tündével beszéltünk erről nemrég, hogy egész évben benne vagyunk a 60x80 centis méretben, vagy 100x80 centis felületben. De olyan jó hogy megadatik, hogy egy évben csináljál két-három hatalmas képet!
Miben más ez a méret?
Mindenben. Mondjuk mindegyik képen még vagy két hetet dolgoztam volna, kiérleltebb, izgalmasabb felületeket, megfontoltabb textúrákat, átmeneteket csináltam volna. A két hét hamar elment. Ráadásul vizsgaidőszak volt, lopott órákban tudtunk a képekkel foglalkozni. Maradt bennem még energia, szívesen fejlesztettem volna még a munkákat, de ebben az állapotukban is vállalhatónak érzem őket.
Ne viccelj, ezek nagyon erőteljes képek, talán egy színház előcsarnoka elviselne ekkora indulatokat. Mi lesz a képek sorsa?
Az egyik marad a Doktori Iskola archívumában, egy pedig a művész tulajdonába kerül, majdcsak befér az egyik előszoba beugrójába, pont kitölti a fal méretét.
Kiállító alkotók:
Ádám Zoltán, Stefan Balázs, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Bóbics Diána, Bullás József, Ernszt András, Fejős Miklós, Gnándt Ferenc, Mihai Gules, Hegyi Csaba, Hegyvári Dávid Péter, Horgas Karina, Kováts Nikoletta, Losonczy István, Nemes Csaba, Nyilas Márta, Paragi Éva, Poroszlai Eszter, Somody Péter, Tayler Patrick Nicholas, Varga Rita, Varga Tünde, Vető Orsolya Lia, Ljubomir Vučinić
