Egy 25 éves egyetemi színház életében rengeteg minden történt. A Janus Egyetemi Színház negyed századáról beszélgettünk két alapítóval, Mikuli János igazgatóval és Tóth András Ernő művészeti vezetővel.
Mikuli János
A Janus Egyetemi Színház 25 éves születésnapja nagy szám egy hasonló struktúrában működő társulatnál?
Mikuli János Igen, mert a nulláról kellett elindulni, a nemlétből kellett felépíteni valamit, és ehhez szükség volt 15 év munkára, hogy az elmúlt tíz évet már a Zsolnay Negyedben, professzionális körülmények között, az egyetemi intézményrendszerbe betagozódva élhessük meg.
Mik a legelső egyetemi színházas élményei?
Tóth András Ernő 1987-ben kerültem az egyetemre, még a felvételi előtt februárban ideutaztam a rokonaimhoz Pécsre, hogy bemutassanak valakinek, aki elmondja, mit kell olvasni az esztétikai szakos felvételihez. Zegzugos utcákon beautóztunk az Anna utcába, ott működött az akkori egyetemi színpad, és egy irodában ott cigizett a Bécsy Tamás professzor, a színpad egyetemi felelőse, ő Lukács Györgyöt ajánlott és Hegelt… premier volt aznap, hát ottmaradtam előadást nézni. Dávid Mariann, Besenczi Árpád, Markó Ferenc és a Güth János játszottak egy előadást angolul és magyarul. Elsős egyetemistaként Ottlik Ádám csoporttársam hívott, hogy kell egy statiszta, aki leüti a Besenczi Árpádot a színpadon a Hegedűs a háztetőn-ben. Eszemben sem volt, hogy színész leszek – bár már gimnazista koromban is színjátszó voltam -, elmentem és ottragadtam. Természetesen egy csomó átalakulás történt azóta. Az az egyetemi színpad nem volt egy klasszikus egyetemi színpad, mert javarészt nem egyetemisták hozták létre az előadásokat. Amikor én elvégeztem az egyetemet, és János volt az igazgató a Kisszínházban – ma Horvát Színház -1993-ben, akkor már az volt a fő cél, hogy indítsuk be újra az Egyetemi Színpadot. A mai boldog állapot felől visszanézve egyenes volt az utunk – a Harmadik Színház, a Pince, Nemzeti Színház, vissza az egyetemre… Azóta is nyílegyenesnek érzem.
Tóth András Ernő, Mikuli János és Nagy Réka
Ön mikor köteleződött el egyetemi színházzal?
M.J. Én középiskolás koromban, Sárbogárdon a Petőfi Színpad tagjaként Leszkovszki Albin vezetésével egy olyan csoportban játszottam, ami országos nevű volt, ezért gimnazistaként már ismertem a ’70-es évek közepén/végén dolgozó nagy amatőr „bölényeket”. Paál István által rendezett előadásokat láttam, de az Univesitas és a miskolci Manézs vagy a tatabányai Bányász Színpad előadásaival is találkoztam… de említhetem a Stúdió K-át is… Ezért az elköteleződés szinte természetes volt.
És amikor Pécsre került?
M.J. Ismertem Bagossy László munkáit is, de Vincze János a Tanárképző Főiskolán felvételt hirdetett, és a Ságvári Művelődési Házban induló Nyitott Színpadban folytattam a pályafutásomat. Az Örkény produkciókkal váltunk sikeressé. A Pisti a vérzivatarban volt az első előadás, amiben Pécsett játszottam.
Mi a különbség a mai és az önök egyetemista korszakában működő egyetemista színházak között?
M.J. Amiben közös, hogy a játékkedv, az önmagát megmutatni akaró attitűd ugyanolyan azóta is. Aki ide jön, az játszani akar.
Ám a múlt század ’70-es, ’80-as évtizedében más politikai környezetben működött a színház, mint ma, és fiatalon is lehetett érezni annak az izgalmát, hogy az előadásink sokszor fogalmaztak kritikusan a rendszerrel szemben.
Hát igen, a Pisti vérzivatarban c. Örkény szövegre nehéz lenne azt mondani, hogy a kor szocialista propagandáját támogató műalkotás.
M.J. Igen, a mű megszólaltatása magával hordozta a nézőkkel való ellenzéki összekacsintást.
T.A.E. Akkor a színháznak sokkal jobban alternatív kultúra jellege volt. Még emlékszem, hogy a Bagossy László Paraszthamlet bemutatójára valaki jött a „Pártbizottságtól”. Ma már ilyen nincs. A színház társadalmi szerepe izgalmasabb volt, én úgy érzem, annyiban változott a helyzet, hogy a fiatalokban akkor pontosabban megfogalmazott vágyak léteztek. Én a rendszerváltás környékén kezdtem el a színházcsinálást, akkor forrongott minden, minden kialakulatlan volt, viták zajlottak a társadalomban… Ma azt látom, hogy a fiatalokban szereplési vágy, játékvágy van, még nagyobb vágy van a közösségben való létezésre, mert az emberi közösségek romokban hevernek köröttünk. De komoly mondanivalójuk nincs, bármiről szívesen beszélnek, amiről a rendező szeretné. Ez egy társadalmi jelenség, a felnőtté válás is kitolódott a 30 éves kor irányába. Mi hamarabb hoztunk meg fontos döntéseket a magunk életében, ma mindenki kivár, később köteleződik el. Más társadalomban élünk, amikor én voltam egyetemista, akkor a fiatal felnőtteknek harcos terepe volt az egyetemi színjátszás, erős gondolatisággal. Ma a fiatalok „radikálisan” nem tudják, hogy mit akarnak, és sokszor azért jönnek a színházhoz, hogy hátha itt megmondják nekik. Ma más a színházhoz való kötődés, ma sokkal erősebben kell fognunk őket, hogy maradjanak, mert az a fajta elementáris közlési vágy nincs meg.
Vidéki Péter (maszk nélkül, középen, egykori Oberon)
Meg lehet mondani, hogy melyik volt az elmúlt 25 év legjobb előadása? Ki volt a legjobb színész?
M.J. Erre nehéz válaszolni. De talán az Ibusár című előadásunk ilyen volt. Ott egyesültek az erők: az általam hozott csapat és a frissen felvett egyetemisták egységes társulattá tudtak válni, nagyot robbant az az előadás, sikeresek lettünk általa. Fesztiválokon díjakat nyertünk vele. Sárbogárdon a vasútállomáson játszottuk Sárbogárdi Jolán történetét, és a kisváros közönsége mellett ott volt a szerző és több kritikus, író, színész Pécsről és a fővárosból is. Én Sárbogárdon születtem – nem véletlen, hogy ezt tartom az egyik legfontosabb előadásunknak. A színházunkban rengeteg előadásfotó, plakát, tabló látható, és ha rájuk nézve fölidézem a produkciókat, mindegyikről el tudom mondani, hogy miért volt fontos. Mind a szívem csücske, vagy mert új generáció mutatta meg a tehetségét az előadásban, vagy egy-egy egyéni alakítás tette emlékezetessé a darabot, vagy külföldi siker kapcsolódik hozzá…
T.A.E. Voltak, vannak is kiemelkedő előadások, vannak jobban, kevésbé jobban sikerült előadások, meg nagy pillanatok is. Legerősebb a társulat talán akkor volt, amikor el tudtuk játszani a Csongor és Tündét. A Mizantróp szakmai szempontból talán még jobban sikerül ennél az előadásnál, de a társulat erejét az mutatja, hogy a nagy darabokat is ki tudtunk osztani. Azzal együtt mondom ezt, hogy most is kiváló színészek játszanak a JESZ-ben.
Nemrég tartották a 25 éves találkozót, amikor összejött, aki a jelenlegi pandémiás helyzetben tudott. Hogy sikerült?
T.A.E. Csodálatos pillanatok zajlottak le, ahogy az emberek egymásra néztek és igen, tíz-húsz év elteltével újra megöleltük egymást… Azt láttam, hogy az itt játszóknak a JESZ milyen nagy szerepet játszott az életében. Sok kiváló embernek az életét meghatározó művészeti eseményei itt, a JESZ-ben zajlottak, életük legszebb heteit, napjait talán itt töltötték. Számomra ez derült ki, ez elementáris erővel hatott ránk. Volt egy kis ünnepség, egy kicsi műsor, … de annyira erősen éreztem ennek a találkozásnak a fontosságát, hogy nem tudtam elaludni előtte napokig. Zúgó fejjel, kialvatlanul ébredtem aznap, de mikor a „buli” után hazamentem éjszaka, olyan nyugalom szállt meg, és olyan boldogsággal teltek utána a napjaim, mintha egy hatalmas premieren lennék túl. Saját magunk vállon veregetése helyett azt kell mondanom, hogy ez boldogító, büszke érzés. Az az öröm, ami az egymásra néző régi JESZ-esek tekintetéből áradt.
M.J. Nagyobb izgalommal voltam, mint egy premier előtt. És tényleg kiderült valami, amiről András beszélt. Én is éreztem büszkeséget ezen az estén. Hogy itt tartunk. Idejött 70 ember a pandémia idején, mert találkozni szeretett volna a régi társakkal, az interneten keresztül pedig még százan figyelték, hogy mi történik az ünnepi esten… És a beszélgetések a hivatalos program után - ott folytattuk, ahol abbahagytuk 15-20 éve. Újból közel voltunk egymáshoz, megelevenedtek az emlékek és ismét megoszthattuk a titkainkat.
Nagy Lilian (egykori Sárbogárdi Jolán és Yvonne)
Egy interjúkötet is született a 25 éves JESZ-ről.
M.J. Ez már a harmadik kötet a társulatról, az első az első tíz évről szól, a másodikban a kritikákat gyűjtöttük össze. Ebben pedig a karantén időszak interjúit összegeztük, így egybegyűjtve izgalmas olvasmány lehet a nézők számára is.
T.A.E. Szilágyi Eszter Anna, egy rendezőnk adott egy nagyon izgalmas interjút benne, vagy Szabó Attila sem csak a JESZ-ről beszélt, hanem a színház jelenéről, jövőjéről, ahogy Kocsis Gergő is… Ha valaki szakdolgozatot szeretne írni, akár forrásmunkának is használhatja ezeket a köteteket. A színházunk jól dokumentált, videón is meg lehet tekinteni az előadásokat. Fontosak ezek a kötetek és videók, mert a társulatban a „generációk” egyre gyorsabban váltják egymást. Éppen ezért ezek a dokumentumok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy megnézzük, kinek a vállán állunk. Jó azt tudni, hogy a székemen korábban ki öltözött.
A JESZ weboldala
A JESZ Facebook-oldala
A JESZ Youtube csatornája
